Boldogság

Boldogság rovat cikkei

Egész-ség, jól-lét

„A legsikeresebbek éppen abban vagyunk, hogy egyre tovább egészségesek maradunk, aminek azonban az a következménye, hogy egyre öregebbek leszünk.”

Rudi Westendorp

A magyar nyelv igen kifejezően ragadja meg az egészség fogalmánál a teljességet, mert amikor egészségesnek érezzük magunkat, akkor jó a testi-lelki-szellemi közérzetünk összessége. Közel érezzük magunkat a természethez, energikusan, de nyugodtan szemléljük és részesedünk belőle. .

A test-lélek-szellem harmóniájának fontosságára utal az „ép testben-ép lélek” mondás is, mely e hármasság elválaszthatatlanságát hangsúlyozza. Bármelyik területen adódik ugyanis probléma és megbomlik ez az egyensúly, már nem érezzük magunkat jól a bőrünkben, és előbb- utóbb megbetegszünk.

Mindnyájan  álmodozunk arról, hogy hosszú, egészséges életet éljünk. Az anti aging rovatban meglátogatunk néhány matuzsálemi területet és megpróbáljuk ellesni titkaikat.

Nagy Ágnes Hannah: „ A tükröd válaszol” c. művében ezt így foglalja össze: „ Aki egészségesen akar élni, annak nem elég egészségesen táplálni a testet. Egészségesen kell táplálni a lelket is, amely majd táplálja a szellemet. Ám ennek fordítottja is igaz: csak ép lélekben lakik ép test. És ha gondolataink nem tiszták, nem egyenesek, a lelkünk fáj, akkor ép testben épphogy élünk.”

Testünk rendben tartásához elengedhetetlen a megfelelő minőségű táplálkozás és folyadékpótlás, a rendszeres mozgás, a  jó pihenés és alvás.

Mindezek eléréséhez kínálunk „étlapot”, kiemelve azt, amire egy lendületes hatvanasnak szüksége van.

A lélek érzelmeink színtere. A lelkünk táplálásához fontos, hogy megtapasztaljuk az „itt és most” érzését. Mint ahogy Müller Péter mondja, „teremts időt, hogy mindennap legalább egyszer találkozz magaddal”, azaz alakítsunk ki önismereti képességet egy olyan életforma kialakításához, amelyben jól érezzük magunkat. Kezeljük megfelelően konfliktusainkat, felejtsük el az aggódást, relaxáljunk, kergessük el a depressziót!

Ennek lehetséges módszereit is közreadjuk.

Ha testünk-lelkünk kiegyensúlyozott, jól érezzük magunkat, akkor könnyebben megtapasztalhatjuk a létezés örömét (szellemünket.) Ehhez megküzdhető célokat kell kitűznünk, elménket edzeni kell, ismereteinket folyamatosan bővíteni. Ki kell törölni elménkből azt a kételyt, hogy „minek az már nekünk”, hiszen az olvasás, a hobby tevékenységek, a nyelvtanulás mind pallérozza agyunkat, segíti szellemi kiteljesedésünket. Ez segít elkerülni az elbutulást és életkedvvel tölthet fel bennünket, különösen akkor, ha mindezen tapasztalatokat a környezetünkkel is megosztjuk.

Sok ötletünk van ezen a téren is.

Nem elég elégszer ismételni, ha e hármasság harmóniában van, belső békében élhetünk magunkkal és a világgal, ami a Dalai Láma szerint a boldogságot hozza el nekünk.

A cikkek, ismertetők, és blogok a testi- lelki-szellemi egészség, a jóllét hármas egységét járják körül, közvetítve a kik-ki számára szabadon választható betegségmegelőző, egészség- és jóllét megőrző módszereket.

Ne feledkezzünk meg a belsőnket is tükröző harmonikus külső megjelenésünk fontosságáról, hiszen a külső megjelenés az önkifejezés eszköze.

Ebben az életkorban már amit arcunk-testünk ápolásával kapcsolatban elmulasztunk, az visszafordíthatatlan változásokat is előidézhet, vagy ha némileg  visszafordítható is, nagy anyagi ráfordítás mellett.

Hiszem, hogy ma már a megjelenés nemcsak a nőket érdeklő téma, így sem a divat, sem a szépségápolás nem női privilégium. Idejét múlt ma már az a szemlélet, hogy 50 fölött egy nőnek  rövid, stílustalan, bongyorított egyen-frizurával, és alaktalan, szürkés-barnás színű ruhákban kell léteznie. A divatot egyéniségünknek és korunknak megfelelően lehet és érdemes követni, mert az segít jól érezni magunkat. Ugyanígy egy férfinek sem kell elhanyagoltan, olykor tréningruhában, „ nem mindegy már, hogy mit veszek fel ?” módon öltözködnie és nem szégyen az sem, ha kozmetikus segítségével ápolja bőrét.

Megmutatjuk, hogy lehet jól érezni magunkat külsőnk „karbantartásával” kevés anyagi ráfordítás mellett is.

DrKónya Judit

Sixties.hu