„Boldogtalannak lenni könnyebb, mint boldognak”
Jorge Bucay
Bucay a címben szereplő művében Hegeltől idéz – a boldogság elérése egy folyamat, mely három lépcsőből áll:
„Tézis: Találkozás önmagunkkal és másokkal. Szeretet.
Antitézis: Halál, elválás, veszteség.
Szintézis: Boldogság, abszolút stádium, az egyén kiteljesedése.”
Amint az idézett lépcsőkből látszik, a veszteségek, konfliktusok, nehézségek szükségesek a boldogság eléréséhez. A szeretet és a fájdalom „az élet két tanítómestere” – az egyén kiteljesedésének mozgatórugói. Bucay megjegyzi: „Ha a válságokat változásnak fogjuk fel, csak attól volna szabad félnünk, hogy nem tudunk vele együtt változni.”
A teljes élet megéléséhez szükséges, hogy azzal kell foglalkoznunk, ami boldoggá tesz. Ezzel összefüggésben – Bucay szerint – fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Mit jelent számomra a boldogság?” A „számomra” szó hangsúlyozása azért fontos, mert nincsen mindenki számára azonos recept-válasz erre a kérdésre. A szerző szerint nem a boldogság definíciója a leglényegesebb mozzanat, hanem annak felismerése, hogy szükség van erre a definícióra.
A boldogság – Bucay szerint – nem egyenlő a boldog pillanatokkal, mert a fent írt hegeli gondolatoknak megfelelően a rossz történések is részét képezik a boldog létnek.
Ahhoz, hogy igazi életet éljünk – le kell vetkőznünk mindazon személyiségeket, akár az álarcokat, melyeket mások kedvéért öltöttünk magunkra.
Számomra a szerző legfontosabb önelfogadásra ösztönző megállapítása a következő:
„ A legjobb énem az, aki vagyok, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik… Semmi sem drámai, ha bízunk abban, hogy a következő sarkon befordulva találkozunk azzal, aki olyannak fogad el és olyannak szeret, amilyenek vagyunk.”
A következő megjelenésben az egészséges emberi kapcsolatok jellemzőivel foglalkozunk.
Egy boldogságot sugárzó kép:
