BoldogságNot Only For Sexagenarians

Szeretetnyelv-tanfolyam 4.rész

2020-07-25 16:56:51

„A szeretet egy növény, amely gondoskodást igényel”

Karin Fossum

Előző cikkeinkben, a szeretetnyelv-tanfolyamunkon bepillanthattunk abba, hogy milyen szeretetnyelvekkel fejezhető ki a szeretetünk. Most ideje rávilágítanunk arra, hogyan ismerjük fel: gyermekünknek melyik az elsődleges szeretetnyelve, amelyen leginkább érzi, hogy szeretjük.

A kiegyensúlyozott, érett felnőtté váláshoz fontos ennek megállapítása és használata. Ez nemcsak gyermekünk pszichikai közérzetének szempontjából fontos, hanem azért is, hogy megtanulja mások szeretetnyelvét, az adni vágyást és a másokkal való törődést. Mielőtt belekezdenénk ebbe a türelmet, megfigyelést és időt igénylő feladatba, sürgősen le kell szögeznünk: az elsődleges szeretetnyelv mellett a másik négy elsajátítása is fontos, elsősorban, hogy ő is kifejezhesse több módon szeretetét, másodsorban pedig azért, mert személyiségfejlődése során a szeretet-kifejezésében is változhatnak.

Az elsődleges szeretetnyelv megfejtése

A szerzőpáros igyekszik segítő szempontokat adni az elsődleges szeretetnyelv felismeréséhez:

1. Figyeljük meg, hogyan fejezi ki a szeretetét irántunk!

Kisgyermekkorban jellemző, hogy a gyermek azon a szeretetnyelven kommunikál, amilyen módon ők is szeretnék megkapni a szeretetet: Pl. „Anya, milyen finomat főztél!” „Apa, köszönöm, hogy segítettél a leckében!” „Szeretlek, Anya!”, „Jó munkát, Apa!” – a szóbeli megerősítés szeretetnyelvre utal. A nagyobbak (10 éven felüliek) már könnyebben manipulálnak, így ez a módszer esetünkben már nem megbízható.

2.Figyeljük meg, hogyan fejezi ki mások iránt érzett szeretetét!

Pl. Ha a gyermek szeret másokat meglepni ajándékokkal, mert az jó érzést kelt benne, feltételezhető, hogy az ajándék a szeretetnyelve és ő is imádja a meglepetéseket.

3. Figyeljük meg, mit kér leggyakrabban a gyermek!

Pl. Ha a gyermek gyakran kéri, hogy játszunk vele, olvassunk neki, a minőségi idő a szeretetnyelvei élén áll. Ha folyton visszajelzést, elismerést vár munkájáról pl. „Anya, tetszik a rajzom?” – szeretetnyelve a szóbeli megerősítés.

4. Figyeljük meg, mire panaszkodik a leggyakrabban!

Ha a gyermek ilyen mondatokkal fejezi ki hiányérzetet: „Soha nincs időd rám!” vagy „Mindig csak öcsivel foglalkozol!” – a minőségi idő iránti vágy jelenik meg szavaiban.

Jó tudni: Ha a panaszai több mint fele egy bizonyos szeretetnyelvvel kapcsolatos, akkor már gyanakodhatunk arra, hogy rátaláltunk az igazira!

5. Adjunk a gyermeknek választási lehetőséget!

A szerzőpáros több korosztály esetében ad tippeket:

5 éveseknek:

„Mit szeretnél jobban, ha sütnék neked almás pitét (szívesség) vagy inkább sétáljunk egyet a parkban? (minőségi idő)

„Minek örülnél jobban, ha birkóznánk egyet (testi érintés) vagy ha mesét olvasnék neked? (minőségi idő)

 „Szeretnéd, hogy játsszuk: „Azt szeretem benned, hogy…”(elismerő szavak) vagy javítsam inkább meg a biciklidet?” (szívesség)

Az „Azt szeretem benned, hogy…” játék igen jól kitapinthatja a gyerek elismerő szavakkal kapcsolatos szeretetnyelvét: pl. „Azt szeretem benned, hogy kedvesen mosolyogsz.”, mondja a szülő. A gyerek mondata pedig folytatódhat így: „Azt szeretem benned, hogy mesélsz nekem.” (elismerő szavak). A szülő következő mondata lehet: „Azt szeretet benned, hogy kedves vagy a húgoddal.”  És így tovább, szülő - gyerek felváltva. A gyermek elismerést kap tőlünk és ők is megtanulják kifejezni elismerésüket.

10 éveseknek

„Mit szeretnél születésnapodra: egy új biciklit (ajándék) vagy azt hogy kettesben menjünk el valahova hétvégére? (minőségi idő)”

„Megjavítsam a számítógépedet (szolgálatkészség) vagy inkább kosarazzak veled? (minőségi idő)”

15 éveseknek

„Mivel töltsük a délutánt? Vásároljunk neked egy új dzsekit (ajándék) vagy menjünk el biciklizni? (minőségi idő)”

„Ma este kettesben maradunk itthon. Szeretnél étteremben vacsorázni (minőségi idő) vagy inkább készítsem el a kedvenc pizzádat?(szolgálatkészség)”

Figyelem: A választási lehetőségek alkalmazása akkor célravezető, ha gyakran alkalmazzuk! Legalább 20-30 választási lehetőséget fel kell ajánlanunk ahhoz, hogy kitudódjék, mi a gyermekünk elsődleges szeretetnyelve. Kamasz gyermekünkkel „közvélemény-kutatósdit” is játszhatunk úgy, hogy az 5 szeretetnyelvet egyenlően elosztva 30 kérdésből álló kérdőívet készítünk a döntéshelyzetekben való választási lehetőségeinek felkutatása végett. Az eredmény ez esetben jól mutathatja az elsődleges szeretetnyelvüket.

Jó munkálkodást kívánok minden szülőnek és nagyszülőnek a szeretetnyelv kutatásban! Megéri a fáradozást a vidám, kiegyensúlyozott, mosolygós gyermek arcok látványa, nem beszélve a dac és ellenállás megszűnéséről vagy csökkenéséről akkor, amikor nevelni szeretnénk őket.

 Most egy mai szülő-gyermek minőségi időtöltéssel búcsúzom:


 5 szeretetnyelv, szülő-gyermek kapcsolat, gyermekpszichológia


 

DrKónya Judit


Sixties.hu