BoldogságNot Only For Sexagenarians

A boldogság útja 2

2017-02-26 17:27:35

„Az egészséges emberi kapcsolatok okvetlenül segítik a boldogság útjánál bejárását”

Jorge Bucay

Nézzük, hogyan teremthetünk jó párkapcsolatokat!

A jó és hosszú távú párkapcsolatunk kialakításához „ne a másikban rejlő lehetőségekbe szeressünk bele, hanem abba, aki a másik valójában. És amíg együtt vagyunk, arra biztassuk, hogy egyre nyíltabban vállalja önmagát.”

A boldogtalanok táborába – véleménye szerint – azok tartoznak, akik folyton az igazságtalanság felett háborognak, nem pedig a megoldáson töprengenek. Ez az áldozati szerep, mások hibáztatása minden rossz dologért – krónikussá teszi sértődöttségünket, boldogtalanságunkat.

A hála szerepe

Az élet iránti hála – a boldogság egyik kulcsa. Meg kell becsülnünk, amink van és soha nem szabad másokkal összehasonlítgatni magunkat. „A boldogságunk nagyban függ attól, mit teszünk, a reakciónkat pedig meghatározza a nézőpontunk, az elemzőkészségünk, az olvasmányaink és azoknak a tényeknek az értelmezése, amelyekről érzékszerveink tudósítanak.” Ebből következik, hogy Bucay az életfilozófiának sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint a velünk született elégedetlenségi hajlamunknak.

Életünk értelme

A boldogsághoz elengedhetetlen, hogy életünknek legyen értelme és célja, és minden velünk történt eseményből tanuljunk, ne csak a külső tényezőktől várjunk segítséget boldogságunkhoz.

Bucay óva int attól, hogy örökké rossz gyermekkorunkra hivatkozzunk vagy arra, hogy milyen balszerencsések vagyunk, és nem foglalkozhatunk mindig önmagunk sérelmeivel.

A szerző egy igen érdekes kísérletről számol be, mely a New York-i Állami Egyetemen zajlott.

A kísérletben résztvevőket arra kérték, hogy fejezzék be az alábbi mondatot:

„Örülök, hogy nem vagyok…”

Ötször megismételték a feladatot, a résztvevők 90%-a tapasztalta elégedettségi színtjének határozott emelkedését. A kísérlet végeztével kedvesebbek és együttműködőbbek lettek egymással, és segítettek ismeretleneknek is.

Néhány óra elteltével ugyanezen csoporttól az alábbi kérdésre vártak választ:

„ Szívesen lettem volna…”

A válaszok nyomán kiderült, hogy a résztvevők sokkal elégedetlenebbek voltak az életükkel.

Sok ezer ilyen próba elvégzése után a szakértől megállapították, hogy a jókedvű, életükkel elégedett emberek barátságosabbak, segítőkészebbek és hatékonyabb munkavégzésre alkalmasabbak, valamint boldogabbaknak érzik magukat.

Legközelebb életünk iránytűjével foglalkozunk.


boldogság, saját út, életvezetés


 

DrKónya Judit


Sixties.hu