“Egyébként nem kell
sem sírkő, sem pantheon.
Ki rám gondol, attól
elég egy kavics
láthatatlan síromon”
Görgey Gábor: Egy vacsora anatómiája
Nem lehetne méltóbb nap egy magyar költő számára, mint hogy földi léte éppen a magyar költészet napján fejeződjék be. Már pedig a hazai irodalmi élet éppen ezen a napon szembesülhet a fájdalmas veszteséggel, hogy Görgey Gábor Kossuth díjas író, költő, műfordító, dramaturg elhunyt.
Gazdag irodalmi munkásságával a Görgey család leszármazottjaként méltó életművet hagyott hátra, költeményei ( pl. Füst és fény kötet), drámái (pl. Komámasszony, hol a stukker?) és regényei (Pl. Adria szirénje) - sok-sok olvasót örvendeztetett meg.
Számos kiemelkedő díja közül - a mai napra tekintettel - a József Attila díját említjük.
Emlékezetes műve a 2018-ban megjelent “Görgey Gábor emlékezése Görgey Artúr születésének 200. évében”. Utolsó könyve a “Ceterum censeo” fülszövegében - mintegy ars poeticaként - így foglalja össze írói hozzáállását:
“Ceterum censeo. Az én generációmban, hát még a régebbieknél, gyakran használt fordulat volt ez a latin mondatkezdet. Magyarul: egyébként javaslom (vagy az a véleményem). A mondást az antik Róma szenátora, az idősebb Cato (i.e. 243 - i.e. 149) honosította meg, aki minden beszéde végén következetesen hozzáfűzte: Ceterum censeo, Carthaginem esse delendam. Vagyis: Egyébként javaslom, Karthágót el kell pusztítani. Természetesen részemről csupán a ,,ceterum censeo" érvényes. Azaz írói életemben kitartóan mondom és mondom a magamét. Hátha igazam van. Catóval ellentétben nem lerombolni akarnám Karthágót. Sem az egykori valóságost, amelyben jártam, és megdöbbentettek maradék régi kövei, egyet haza is loptam belőlük. Sem azt a mindenkori szimbolikust, amelyben élünk. A diktatúrák városait sem lerombolni kell, hanem eltávolítani a diktátort. Ez a könyv töredék az életemből. Egy alaposan megkurtított életrajz. Egyébként javaslom (ceterum censeo): ne legyen az utolsó! Görgey Gábor”
Sajnos ez a kötet lezárta alkotói tevékenységét, de ránk hagyta szerteágazó, értékes írói-költői munkásságát.
Egy szép versével búcsúzunk tőle. Nyugodjék békében!
Asszony, szilvafával
"Beért, beért a szilva.
Szívós munkáját, ahogy mindegyik
szemet táplálva szívta
magába nap fényét, föld nedveit,
figyeltük - estelente
álltunk a mozdulatlan törzs körül
s hallgattuk, megpihent-e?
De nem pihent! Kérge mögött, belül
valami hallhatatlan
erőmű tízezernyi kereke
zakatolt szakadatlan,
a rejtett perpetuum mobile,
s a belső zuhogást míg
füleltük, kövéredtek a szemek,
a bőrük pattanásig
feszült, ahogy mind lassan szilva lett -
beért, beért a szilva,
minden csupa kék, minden csupa kék,
kék fürtökkel borítva
felmutatja, mit végzett: életét,
megroskad fáradt teste,
s mi csak ropogtatjuk gyümölcseit,
ki gondol a teherre,
hogy mit hordott ki szilva-szüretig?
És ma letört egy ága.
Anyám tipegve szilvát szedeget:
fáj a kép gyönyörű szomorúsága,
ahogy ők ketten összeillenek."