Kulináris ÉlvezetekNot Only For Sexagenarians

Egy lépcsőfok a hetedik mennyországig

2021-06-09 14:36:42

„Hét fogásból hét van ebben a könyvben – ha tetszik, minden napra egy, a sárkány hét fejét etetni, ha tetszik, egy-egy lépcsőfok a hetedik mennyországig, vagy éppen egy hetedhét országra szóló lakomához”

Ugron Zsolna

Zsolna egy erdélyi főnemesi család sarja, amivel sosem hivalkodott. Ügyvédi irodánkban jelöltködött egy ideig a 90-es évek közepén, de már ekkor megmutatkozott, hogy a finom, visszafogott, bölcsész beállítottságú lánynak túl száraz az ügyvédi szakma. (Mint később megtudtam, nem is akart soha jogász lenni, de nyelvtan vizsgája miatt nem vették fel a bölcsészkarra.)

Nagy örömmel olvastam az „Úrilányok Erdélyben” c. gasztro-regényét, és tetszik a „Hét évszak” c. receptes könyve is, mely tele van történetekkel is a kiváló receptek mellett.

Ebből adok közre könnyen elkészíthető recepteket, melynek összeállításánál tekintettel voltam a kora-nyári ízekre.

Kedvenceim a spárga és az eper, ezért ezekkel kezdem a menüsort.

Zöldspárga kétféle mártással

Hozzávalók:

  • 3-4 zöldspárga fejenként (ha főételként kínáljuk, lehet több is)
  • 1 l víz

A mustáros mártáshoz:

  • 2 ek olívaolaj,
  • 2 ek vaj,
  • 2 kk citromlé,
  • 1 ek dijoni mustár,
  • só, bors.

A narancsmártáshoz:

  • 2 dl frissen facsart narancslé,
  • 2 tojás sárgája,
  • 1/2 narancs reszelt héja,
  • 1 kk barna cukor,
  • 1 dl tejszín.

Elkészítése:

„A spárgát két módon készíthetjük el – vagy forró, lobogó vízbe dobjuk 2-3 percre, vagy meglocsoljuk olívaolajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben 5-10 percig sütjük.

A mustáros mártáshoz a vajat és az olajat felmelegítem, hozzáadom a citromlevett és a mustárt, sózom, borsozom. Kísérletező kedvűek mustár helyett egy marék zsenge fenyőrügyet is használhatnak – ez esetben az olívaolaj helyett enyhébb ízű olajat használjunk.

A narancsmártáshoz a narancslevet a cukorral és a tojássárgájával jól elkeverem, lassú tűz fölött állandóan keverve, habüstben besűrítem, közben óvatosan adagolva hozzákverem a tejszínt, a reszelt narancshéjat, és egy leheletnyi sót.

A spárgát a kiválasztott mártással azonnal tálalom.”

Epersorbé

Hozzávalók:

  • 50 dkg édes eper (ribizli vagy málna)
  • 4 ek tokaji bor, konyak vagy pezsgő,
  • 2 ek méz,
  • 1 tk reszelt, friss gyömbér,
  • zöld bors.

Elkészítése:

„A bors kivételével minden hozzávalót jól összeturmixolok, és egy dobozban a mélyhűtőbe teszem. Húsz percenként előveszem és megkeverem (kb. 5-6 óra alatt készül el). Tálaláskor frissen őrölt zöld borssal szórom meg.”

Cukkinileves

Hozzávalók:

  • 3 közepes cukkini,
  • 6 gerezd fokhagyma,
  • 3 ek olívaolaj,
  • 2 ek parmezán frissen reszelve,
  • 1 dl tejszín,
  • 7-8 dl csirke-alaplé,
  • 1 ek tejföl,
  • 2 ek friss bazsalikom aprítva,
  • só, bors.

Elkészítése:

„A cukkiniket, ha öregebbek, meghámozom, (a fiatalabbakat elégj ól megmosni), majd hosszában négybe vágom, és a fokhagymagerezdekkel együtt 1-2 evőkanál olívaolajjal meglocsolva 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöm. A fokhagymagerezdeket hosszában felvágom, kinyomom belőlük a megsült fokhagymahúst, majd a cukkini-darabokkal, a maradék olajjal, a tejszínnel, parmezánnal és az alaplével együtt összeturmixolom. Felforralom, hozzáadom a tejfölt, azonnal lehúzom a tűzről, és a finomra aprított friss bazsalikommal és olívaolajjal tálalom.”

Tavaszi csirke fejes salátával

Hozzávalók:

  • 1 kis idei csirke,
  • 1 ek vaj,
  • 1 ek csípős francia mustár,
  • 4 ek kacsa- vagy libazsír,
  • 2 ek zsemlemorzsa,
  • 1 kisebb fej zöldsaláta,
  • 2 szál rozmaring,
  • 2 szál kakukkfű,
  •  2 ek olívaolaj,
  • 1 kk citromlé,
  • só.

Elkészítése:

„A csirkét feldarabolom, 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig elősütöm, majd hagyom kihűlni. A vajat megolvasztom, belekeverem a mustárt, majd sózom, borsozom. A mustáros vajjal bekenem a csirkét, majd beszórom a szemlemorzsával és lesütöm a felforrósított zsírban. A zöldsalátát megtisztítom, levelekre szedem, metéltre vágom, tányérra rendezem. Az olívaolajat elkeverem a citromlével, felaprított rozmaringgal, kakukkfűágakról lemorzsolt levelekkel, sózom, a salátára öntöm, és ezzel tálalom a csirkét.”

Gránátalmahab

Hozzávalók:

  • 10 dkg porcukor,
  • 1 ek gránátalmaszósz (molasses, keleti boltokban beszerezhető),
  • 6 dl gránátalmalé,
  • 1 gránátalma magja,
  • 2 nagy tojás fehérje, felverve,
  • 1 ek levendulalevél,
  • 1 dl habtejszín.

Elkészítése:

„A cukrot, a gránátalmaszószt, a gránátalmalevet felteszem egy edényben főni.  Íg besűrűsödik, majd lehúzom a tűzről, és megvárom, amíg kihűl. A két tojásfehérjét kemény habbá verem, szintén kemény habbá verem a tejszínt, majd ezeket összekeverem, és hozzákeverem a gránátalmaszirupot is. 2-3 órára mélyhűtőbe teszem, tálalás előtt megszórom a gránátalmamagokkal és a levendulalevelekkel.”

Jó étvágyat kívánok ezzel a nagy marok eperrel, amiből akár sorbét is lehet készíteni Zsolna receptje alapján:


 eper, nyár, sorbé, nyári finomságok


 

DrKónya Judit


Sixties.hu