„Amikor a Love me do-t először hallottam a rádióban, a hideg futott végig a hátamon”
George Harrison
A MacDonald könyv így emlékezik meg erről, a Beatles sikerútját elindító számról:
„ A zenekar „bluesosnak” tartotta a Love me do-t; a dal a kor színvonalához képest rendkívül nyers volt, a Light Programme és a Radio Luxembourg kínálatában úgy hatott, mint egy csupasz téglafal egy polgári szalonban..” Bármilyen egyszerű is a Love me do, mégis igen ügyes munka, mert egyszerre több oldalról is megismerteti a Beatlest az angol közönséggel. … A lemez legfőbb erénye a lakkozatlan őszinteség… Ha a lemezről kiemelhetünk egy elemet, ami fontosabbnak tekinthető a többinél, az Lennon szájharmónikája… Sok bri popzenész nyilatkozta azt, hogy korszakhatárnak érezte a Love me do megjelenését. A Beatles később produktumaihoz képest nyers volt, de serkentően friss őszi szellőt fújt a popvilág áporodott levegőjébe.”
Hiába jelentett forradalmi változást a dal Európában, a könyv lábjegyzete szerint „Amerikában mindez semmit sem jelentett. A Capitol lemeztársaságnál nem értették, mi ez az egész, és nem adták ki a lemezt. Végül Tollie márkán jelent meg 1964-ben, és június első hetében a Motown slágerét … váltotta fel a kislemezek amerikai slágerlistájának élén.”
Most jöjjön a Love me do!
A „Felfelé” korszakban 76 dal jelent meg, és úgyszólván mindegyik szívet megdobogtató még ma is. A számok a fiatalság lendületét, életigenlését sugározzák.
Néhány korszakalkotó dalról közreadjuk az író megállapításait.
Az első Top 1 a kislemez-listán a „Please Please me” volt.
„A verze … gyakorlatilag egyetlen akkordra korlátozódik – az együttes mindent a hatásnak rendelt alá: Lennon énekli a dallamot, McCartney pedig egy felső E alaphanggal kíséri, és ezt visszhangozza a basszussal is… Lennon és a jól összehangolt McCartney-Harrison duó felelget egymásnak, majd a dallam három szólamban robban a refrénben.”
A brit popsajtó és a rádióállomások felkapták a számot, az amerikaiak túl nyersnek tartották és csak 15 hónappal a brit siker után került a slágerlisták első 5 helyezettje közé.
Hallgassuk csak!
És most harmadikként az „I saw her standing there”-t kell említenünk. A számot „rock and roll standardként” tartják számon, élőben akár 10 percig is játszották több gitárszólóval. Ez akkor kuriózum volt, hiszen a számok alig voltak 2 percesek és nem is lehettek többek, mert a rádióadók az ennél hosszabb számokat megkurtították.
Sa Leech, liverpooli manager így nyilatkozott a számról és a Beatlesről: „Ma is érzem, ahogy azok a számok végigvibráltak bennem. Teljesen ki voltam ütve attól a hihetetlen dinamizmustól és karizmától.”
Úgy hiszem, hogy talán még a mai ifjúság is megérez valamit abból az életérzésből, amelyet például ez a dal is közvetít.
A mi korosztályunknak mindenképpen az ifjúságot jelenti.
Íme idézzük fel újra az életérzést:
Legközelebb az immár többszörösen feldolgozott „Twist and Shout” indítja visszaemlékezésünket