Kulturális ÉlvezetekNot Only For Sexagenarians

Éteri zene – sztárallűrök nélkül a világ egyik legjobb szólógitárosától

2020-08-16 09:02:30

„Néha te vagy a szélvédő. Időnként pedig te vagy a bogár”

Mark Knopfler

Nagyon sok rockkoncert részese voltam, több esetben az előadók valamennyi budapesti koncertjén „csápoltam”. Egy ilyen élmény kihagyását sajnálom: a Dire Straits 1985-ös budapesti fellépését. Kicsit megvigasztalt azonban, hogy 2010-ben Mark Knopfler énekes-gitáros önálló estje egyik legemlékezetesebb koncertélményem lett.

1949. augusztus 12-én született, emigrált magyar apától, Glasgowban. Ő is keresztül ment a kispénzű, bizonytalan karrierű korszakán, először folk klubokban kísérte nővérét akusztikus gitárral, de arra vágyott, hogy egy rock and roll bandában elektromos gitárral játszhasson. Álmai valósra váltását maga vette kézbe: testvérével 1977-ben megalapította a világhírnevet szerzett Dire Straits-t, mely 1995-ben oszlott fel. Kevés olyan híres zenész van, akinek sem zenélése, sem falalkotási képessége nem fárad el az idők során. Olyan is kevés akad, akinek zenei alázata a hírnévvel nem csökken.

Milyen ember és gitáros a 71. születésnapját a napokban ünneplő Mark Knopfler?

Egy jobb kézzel játszó, - egyébként balkezes – pengető nélkül gitározó, a gitárból emlékezetes harmóniákat előcsalogató, szólógitár-virtuóz. Ahogy Bielik István a 24.hu- írja: „Knopfler életművét átszövő ír-skót dallamok és folkos zenei világ … több dalban is előkerült.” Művészetét a harmóniára törekvés hatja át, balladisztikus művek jellemzik, nívós szöveggel, de ne várjunk tőle feszültséget vagy drámát. „Zenéjében béke van akkor is, ha épp a háborúról énekel.”

A gitár szerelmese, több mint 70 gitárja van, mindig egyre érdekesebb hangzásúakat keres számaihoz. Ezért is feledhetetlen az intellektuális, finom zene, ami általa születik. Különleges szólótechnikájáról a gitároznijó.hu így emlékezik meg: 3 szólótechnika leshető el tőle.

1. Motívumok, figurák ismétlése gitárszólók során

Ne félj jó párszor megismételni egy néhány hangból álló kis dallamot. Így a hallgatóság egyfajta “fogást” tud találni majd a szólóidon, sokkal könnyebben fognak rá emlékezni, és a szólójátékod rendszerezettebbnek, jól felépítettnek fog hatni.

2. Perkusszív gitárjáték szólózás során

Ez azt jelenti, hogy adunk egy erőteljes ritmikai részt is a játékunknak. Mark ujjal penget szinte mindig, így nála ez teljesen beépült a játékába, mivel az ujjaival könnyebben meg tudja ezt oldani. A másik módszer a perkusszív játékra, hogy egy vagy két hangot pengetsz csak meg többször egymás után, és megpróbálsz ezzel az egy-két hanggal valamilyen ritmust játszani.

3. Húronként 1 hang pengetése, arpeggio játék

Mark ujjal való pengetéséből következik, hogy könnyen fel tud rakni olyan futamokat, amikor is csak 1 hangot penget húronként. Ez pedig azért jó, mert ez a hirtelen, gyors hangmagasság változás növeli a drámát, a feszültséget.”

A koncertekről

Mark Knopfler nem készíti ki a szervezőket kívánságaival, a helyi ételeket fogyasztja, közös öltözőben van zenésztársaival, ahol kanapéra, állólámpára és tükrökre van csupán szüksége. A koncerteken pirotechnikát nem használnak, néha füstgépet, a vakuzás pedig zavarja. Mark Knopfler nem bulira hívja a közönségét, hanem leheletfinom játéktechnikával bensőséges zenei utazásra. Ami alázatát bizonyítja, nem tolakodik előtérbe, olyan természetes egyszerűséggel játszik, mintha egy vidéki pubban tenné mindezt. Zenekarának tagjait kis történetekkel mutatja be, elbüszkélkedve azzal, hogy azok összesen 48 hangszeren játszanak, míg ő csak gitáron. Mindeközben dalai mindig azt tükrözik, amilyen ő maga. Ma már elképzelhetetlennek tartja, hogy felélessze a Dire Straits-t, sőt arra az ünnepségre sem ment el, amikor a zenekart a Rock and Roll Hall of Fame-be (A Rock and Roll Hírességek Csarnokába) felvették.

Koncertjein – éppen a közönségének való kedvezés miatt – mindig eljátszanak a Dire Straits leghíresebb dalaiból néhányat. Bár fontolgatja visszavonulását. Elmondása szerint túlságosan szereti a fellépéseket ahhoz, hogy ez megtörténjék.

Kívánjuk, hogy dübörgő sikere még sokáig adjon neki erőt és kitartást, no meg sok örömöt újabb szerzemények írásához és a koncertezéshez.

Boldog születésnapot Mark Knopfler!

Egy koncertfelvétellel ünnepelünk vele, amikor egyik legszebb dalát, a Romeo és Juliet címűt adta elő:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu