„Nem lehet más igényem, csak hogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek”
Erkel Ferenc
Születésének 215. évét ünnepeljük annak a nagy magyar zeneszerzőnek, kinek művészi nagysága és hazaszeretete sokban hasonlít kortársához, Giuseppe Verdihez.
Ha más művét még nem is ismeri, de minden kisiskolás tudja, hogy Erkel Ferenc a „Himnusz” zenei megalkotója. Ha csak ez az egy műve lenne, nevét akkor is feljegyezné a zenetörténet. A magasztos imaként megszólaló, ünnepi fohász hovatartozásunk jelképe lett.
Születésnapján, november 7-én mutatta be az M5 Tv csatorna „A mi Erkelünk” c. dokumentumfilmet, melyben sok olyan érdekesség nyomára lehet bukkanni, melyekre tanulmányaink során kevés fény esett. Továbbkutatva az Erkel életművet, most ezeknek eredünk nyomába. Id. Ábrányi Kornél:”Erkel Ferenc élete és működése” c. írásából pl. a Liszttel való kapcsolatáról kapunk képet, míg Gombos Lászlónak a papageno.hu-n megjelent írása Erkel és Egressy Béni együttműködéséről szól. De érdekes Gombos azon írása is, melyben megvizsgálja, mit tett Dohnányi a Himnusz-szal.
Nagy szellemek, ha találkoznak
Csodálatos, hogy a XIX. században ilyen emberek találkozhattak, mint Liszt és Erkel! Az Erkel filmből megtudhattuk, hogy a két zseniális művész fiatalon Pozsonyban arról álmodozott, hogy papnak állnak, hogy tudjanak venni egy zongorát. Életútjukban – ahogy Kim Katalin zenetörténész megállapította – sok párhuzamosság van: zongoraművészként kezdték pályafutásukat ( és Liszt Erkelt briliáns zongoristának tartotta, Erkel pedig felnézett Liszt tudására), zeneszerzőként és karmesterként folytatták, majd a Zeneakadémia professzoraiként fejezték be pályájukat.
Id. Ábrányi Kornél zeneszerző, mindkettejük lelkes híve és barátja írásában megemlékezik arról, hogy szakmai együttműködésük 1839-ben Liszt első pesti hangversenyével kezdődött, „melyen a magyar zene iránti érzéket többé kiolthatatlanul oltotta be a nemzet vérébe Liszt azáltal, hogy világérdekűvé és értékűvé tette a Rákóczy indulót. Erkel azonnal zongorára átírta a művet, s vele nemcsak a mestert, de az egész zenevilágot meglepte.”
A harmonikus együttműködés abban is megmutatkozott, hogy Erkel Liszt számos zenekari és oratorikus művét betanította és bemutatta pl. a Magyar Fantáziát. Liszt pedig Erkel operáit népszerűsítette, pl. 1846-ban elvezényelte a Hunyadi László nyitányát bécsi hangversenyén és az opera dallamaiból „Hattyúdal és induló” címen koncertparafrázist alkotott. Amikor 1856-ban Liszt megírta a Missa Solemnis-t, sok támadás érte, hogy muzsikája nem elég egyházias. Erkel Liszt pártjára állt és betanította a művet.
A Zenekakadémián, ahol Liszt elnök, Erkel igazgató és a zongora-osztályok professzora volt, Erkelre sok feladat hárult a fegyelem és rendtartás területén - Liszt nemzetközi elfoglaltságai miatt.
Sőt zokszó nélkül tanította Liszt növendékeit is a mester távollétében. Ábrányi szerint „a legszívélyesebb s udvariasabb szellemi viszony és kapocs volt a sokban ugyan különböző nézetű, irányú s érzelmű de külön-külön két nagy szellem” között, mindenféle disszonancia nélkül.
Két nemzeti ének – két felfogásban
A két nemzeti énekünk, a Himnusz és a Szózat megzenésítése két zeneszerzőnk nevéhez fűződik: Erkel Himnuszát és Egressy Szózatát minden nemzeti ünnepen hallhatjuk. De ami érdekes, Erkel is megzenésítette a Szózatot, Egressy pedig háromszor is.
A két zeneszerző szakmai kapcsolata is különleges: 1838-ban a Pesti Magyar Színházban Erkel karmester, Egressy Béni pedig énekes, valamint librettó-szerző volt. Ő szerezte Erkel három operájának a Bátori Máriának, a Hunyadi Lászlónak és a Bénk bánnak is a szövegkönyvét.
Az 1843-ban a Szózat megzenésítésére kiírt, névtelen beadású pályázaton Egressy nyert, Erkel pedig zsűritag volt, aki versenyen kívül ugyancsak megalkotta a Szózat megzenésítését. Bár nem maradtak meg a kották, de Egressy háromszor is nekilátott különböző változatok elkészítésével.
A bemutatáskor Egressy változatának nem volt osztatlan sikere. A Pesti Hírlap így ócsárolta: „kisszerű, tökéletesen jellemtelen, eredetiség nélküli.” Kritika ide, kritika oda Egressy dallama hamar népszerűvé vált verbunkos-magyar dallamainak köszönhetően.
Még egy adalék: a mű elterjedésében az is közrejátszott, hogy Erkel hangszerelte zenekarra a művet. Ezzel kapcsolatban egy Gárdonyi Gézától származó anekdota terjedt el, mikor is a fiatal Gárdonyi és az idősebb Erkel beszélget a sakk-körben: ( Erkelről köztudott egyébként, hogy korának egyik sakk mestere volt.)
„Egressy is így zongorázott. Trilla és trilla. Az ember bámulja, honnan szedte a sok melódiát.
Hát nem volt mestere a zenének?
Fene volt. Mikoriban együtt dolgoztunk a Nemzeti Színháznál, minden szerzeményét velem íratta át. A Szózatot is én írtam neki zenekarra.”
Ha igaz is lehet, hogy a Szózatban Erkel is „társszerző”, az nem vesz el a mű értékéből, sőt annak megítéléséből sem, hogy Egressynek köszönhetjük a Petőfi-versek első megzenésítését, számos (47) zeneművet, 19 operaszöveget és 50 magyarra fordított színdarabot.
Átírás vagy apró módosítás?
1844-ben 13 pályamű érkezett Kölcsey Himnusz c. versének megzenésítésére. Követelmény volt, „hogy ahhoz, hogy a dallam népmelódia vagy nemzeti himnusz lehessen, egyrészt méltóságteljesnek és ünnepélyesnek, másrészt egyszerűnek kell lennie, hogy az átlagemberek is könnyen énekelhessék. Mellőznie kell a kromatikus félhanglépéseket és a nehéz ugrásokat, valamint a bonyolult ritmikai elemeket.” (Gombos László)
A pályaművek alkotói teljesen titokban maradtak, kottamásolóval kellett a pályaművet beadni. A fennmaradt kották alapján még a lelkes utókor sem tudja felfedni az alkotókat. Erkel csodálatos, magasztos munkája kiállta az idők próbáját.
De akkor miért „írta át” Dohnányi?
Mint később kiderül, nem írta át, csak igazított rajta.
Dohnányi Ernő világhírű zeneszerző, karmester és zongoraművész 1930-ban számos alkalommal dirigálta a Himnuszt.
Kim Katalin zenetörténész kutatásai azt igazolták, hogy „Dohnányi csupán igazított kissé azon a hagyományos hangszerelésen és előadási megoldásokon, amelyeket maga is alkalmazott évtizedek óta. Az eredeti zenekari felfutások és a dallam bizonyos éles ritmusai már a XIX. században eltűntek, és az együttes rég kiegészült tubával és kontrafagott-tal, Viszont Dohnányi hagyta el a tam-tamot és a mély harangot, és hozta be a cintányért és a kisdobot.”
Dohnányi észlelte, hogy a többnyire társadalmi eseményeken megszólaló Himnusz hangfekvése, finoman díszített futamai az ünneplő közönség előadásában nehézségeket jelent. Erkel ugyanis saját hivatásos együttesével énekeltette, melyben a magas „ász” hang a „Megbűnhődte” résznél semmi gondot nem okozott a szoprán esetében. Zenekara precízen és könnyedén játszotta a művet.
A módosítások tehát a mestermű laikusok általi előadását segítették. A változtatásokat 1939-ben Hóman Bálint kultuszminiszter rendeletbe is foglalta. Örökségünk részeként ma is így énekeljük.
Az Erkelre való emlékezést egy ismert operarészlettel zárjuk. Az Erkel filmből megtudtuk, hogy a „Meghalt a cselszövő” dallama egy sárréti, menyasszony kísérő lakodalmas csárdás dallamából származik: