Kulturális ÉlvezetekNot Only For Sexagenarians

Egy nemcsak humorista születésnapjára

2022-06-24 14:09:51

“Feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni”

Karinthy Frigyes

Talán már mi vagyunk az utolsó generáció, akit elvarázsol a nyugatosok intellektusa és műveltsége. Olyan írók és költők vannak közöttük, - a születésnapos Karinthy Frigyesen kívül, mint Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Illyés Gyula, Weöres Sándor vagy Babits Mihály. És ezek a páratlan, korszakos művészek zseninek tartották az általunk most 135. születésnapján méltatott költőt-írót, humoristát és filozófust. Filozófiai mélységekben gondolkodó írózseni volt, akit sokszor “csak” humoristaként méltatnak. Ezt mutatja a születésnapján rendszeresen, humoristáknak adományozott Karinthy gyűrű is.

Most leemeljük a piedesztálról és hús-vér emberként emlékezünk rá. Ennek a megközelítésnek fontos vetülete Karinthy szerelmi élete, melynek meghatározója volt, hogy 6 évesen elveszítette édesanyját. Így a meghitt, gondoskodó szerelmet kereste, melyet megtalált első házasságában. Ugyanígy kivételes volt Kosztolányival való barátsága is, melyről szintén megemlékezünk.

Karinthy szerelmei

A megismeréshez két forrást emelünk ki: az idén februárban bemutatott “Frici és Aranka” c. filmet, és a Szerelmes magyar írók sorozatban megjelent “Egyfülű kosár” c. kötetet. A film - mint rendesen - kapott hideget-meleget a kritikusoktól. Számomra mégis jól megjelenítette a milliőt, és az érzékletesen kibontott emberi kapcsolatokat.Ismét megerősödhetett bennünk, hogy a művész ember kapcsolatait nem lehet egy lapon említeni a művész-vénát isteni adományként  nem öröklő közönséges földiekével.

Kosztolányi szerint “egy írónak szeretet kell, nyugalom és béke” az alkotáshoz. Ezt élte meg felesége halála miatt rövid ideig tartó, Judik Etellel, Bogával kötött első házasságában. Második feleségével, Böhm Arankával pedig a vad, szenvedélyes, kiszámíthatatlan szerelemben volt része. 

Boga az örökké tartó, “amíg a világ világ, és még egy nap” érzést nyújtotta. Aranka szélvészként robbant be a felesége halálát alig túlélő író életébe. És megkezdődött az Adynál megismert “héja nász az avaron.” A két nő tűz és víz volt, de egy közös volt bennük: mindkét hölgy férjezett, gyermekes volt Karinthyval való megismerkedésükkor.

Kosztolányi Dezsőné, Harmos Ilona, akivel Karinthynek is volt kalandja, mielőtt Kosztolányi felesége lett, szinte fotográfikusan örökíti meg a két asszonyt.

Judik Etel

Sikeres színésznő volt, amikor Karinthy megismerte, de anyja leányanyaként hozta a világra, így nem lehetett a Nemzeti Színház tagja. Férje, egy elbocsátott rendőrkapitány a felesége keresetéből élt, sőt azt is mesélték róla, hogy a Podmaniczky utca köveit is eladta, hogy pénzhez jusson. Etel nyomorban és megaláztatásban élt. Karinthy innen szabadította meg, de mielőtt ez sikerült volna “utcai botrányok, párbajhistória, öngyilkossági kísérlet” kísérte a kapcsolatukat A férj ugyanis a pénzforrását látta veszendőnek. Kosztolányiné így jellemezte Etelt: “Nappali világításban teátrális , démoni… Színpadon bámulatosan életszerű volt. Egyike a legjobb realista színésznőinknek.” A Karinthyval kötött házasság megkötése után példaszerű, férjét mindenben segítő feleség és anya lett.Férje a bogárka szóból “Bogának” becézte.

Böhm Aranka

Sorsszerű volt, hogy egy olyan szellemóriásnak, mint Karinthy volt, kellett egy olyan kapcsolat is, mely - bár időnként elviselhetetlen volt - megtermékenyítőleg hatott munkásságára. Ez a démon, femme fatale, Böhm Aranka volt. Korábban Adyt is megbabonázta ez a zabolátlan, ellenállhatatlan asszony, aki “lángolt, szikrázott, fénylett hidegen….És ez a hatásosan szép teremtés esetenként olyan csúnya is tudott lenni, mint valami öreg cigányasszony. Nyilván tudta ezt saját magáról, s ezért kellett minduntalan bizonyosságot szereznie hatásosságáról” - jellemezte Kosztolányiné. Az időnként vulgáris csörtébe torkolló kapcsolat ellenére Karinthy így írt feleségéről: “ Erre az asszonyra sok mindent lehet mondani, de annyi bizonyos, hogy egy percig sem unatkoztam mellette.” Sajnos ez a macska-egér játék biztosan hozzájárult ahhoz, hogy az agydaganatát túlélő író hirtelen, egy nagy veszekedés után agyvérzésben elhunyt. 

Karinthy és a barátság

Bár Karinthy népszerű volt a nyugatosok körében, sok barátja volt, de olyan mély, mint a Kosztolányival ápolt barátság, nem volt másik. A barátságot nagyon komolynak tartotta Karinthy “ a barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.” Kosztolányiné így ír erről: “Mindketten rendkívül érzelmesek, kamaszosan játékosak, konvenciómentesek. Fütyültek minden hivatalos tekintélyre, a sajátjukéra is.” Időnként nem túl ízléses viccekkel ugratták egymást, de ugyanakkor az sem állt távol tőlük, hogy méltatták egymás műveit. Még haláluk is azonos életkorban következett be: Kosztolányi is 51 éves volt, amikor a rák elvitte, és rá 2 évvel, éppen úgy 51 évesen hunyt el Karinthy is.

Azért, hogy vidám szívvel emlékezhessünk a születésnaposra, zárjuk cikkünket az általa az eredetinél hatásosabbra sikerült Micimackó egyik szeretet-idézetével: “Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része. Melyik az a rész? Az, amikor te meg én mi leszünk.”

Néhány érdekesség még róla - videóval:



 

 

DrKónya Judit


Sixties.hu