"A legendák a történelem viharában is tovább élnek"
Sarah Bernhardt
A XIX. század második felében, 1844. október 22-én született egy öntörvényű, a mai napig "A színésznő"-ként emlegetett, ösztönös tehetség, aki nélkül a mai színjátszásról nem beszélhetnénk.
Ő volt az első díva, aki káprázatos játékával, életörömével és fordulatos magánéletével egész életében a társaság középontja volt.
C.W. Gortner izgalmas, fikciókkel teli életregénye egy történelmi paletta, mely felöleli a XIX. század második felének jelentős történéseit is.
Képzeljünk el egy nádszálvékony, nehezen frizurává formálható, dús hajú, feltűnően fehér bőrű, magnetikusan sötét szemű, karakteres orrú nőt, akit finom, méltóságteljes, ugyanakkor eksztatikus, érzéki mozgással áldott meg a sors! Fuvolaszerű hangja is megigézte hallgatóságát. Megjelenésénél nem feledkezhetünk el a hatalmas ékszerekről, a gazdagon díszített köpenyekről. Időnként férfi ruhákat is hordott pl. a Hamlet vagy a Sasfiók szerepeiben. Ő volt az első színésznő: Sarah Bernhardt.
A kezdetek
Egy előkelő urakkal magát körülvevő, holland zsidó származású, kurtizán anya és egy Les Havre-ban közjegyzőként működő, kilétét titokban tartó apa (Eduard Therard) gyermekeként született. 8 éves koráig Bretagne-ban vadócként nevelkedett egy parasztasszonynál, majd a Párizs közelében levő Grandchamps-ban egy zárdába került tanulni. Itt aratta első zajos sikerét egy betlehemi előadásban.
Az élethez a tehetségen kívül szerencse is kell! Ez neki megadatott: anyja pártfogójának segítségével felvételizett a konzervatóriumba színészetet tanulni. El akarta kerülni, hogy férjhez adják. A korabeli lányoknak nem volt nagy választásuk vagy férjhez mentek vagy varrónők, apácák vagy kurtizánok lehettek.
Sarah keményen tanult, de nem volt egyszerű tanítvány, gyakran ellenszegült a kor klasszikus színházi felfogásának. Elképzelése szerint a karaktert nem másolni kell, hanem bele kell bújni a bőrébe. A határozottsága meghozta gyümölcsét: megkerülhetetlenül kora legnagyobb színésznőjévé tette. Az egész világon megismerték és mindenütt zajos sikert aratott. Magyarországon is öt alkalommal fellépett.
Magánélete
Sok barátja, pártfogója, csodálója és szeretője volt. Victor Hogo, Alexandre Dumas, Oscar Wilde, III. Napóleon, Alsons Mucha - mind oda voltak érte. Ellenállhatatlanul különleges nő volt! A kaméliás hölgyet az ifj. Dumas neki írta. Mucha híres plakátjain is ő szerepel.
Anyja ridegsége miatt testvérét saját gyermekeként kezelte és házasságon kívül született fiának is mindent megadott. A hozzá hűséges személyzetet, a befogadott állatokat védte és ellátta.
A könyvben nagyon megragadott az a bátor hozzáállása, amit a francia-porosz háború idején tanúsított: kórházat rendezett be a színházban, ahol ő is, fáradtságot nem kímélve, ápolónősködött.
A méltatások és a pocskondiázás
Sokan méltatták nagyszerű színészi teljesítményét. Pl. Oscar Wilde így nyilatkozott róla: "Nehéz szavakba önteni azt az intenzitást, eksztázist, lelkesedést,kíváncsiságot és őrületet, amit Mlle Bernhardt az emberekből kivált."
Victor Hugo szerint: " Sarah Bernhardt a mi koronázatlan királynőnk. Az ő ragyogása nélkül még mindig a múlt sötétségében kushadnánk, abban a múltban, ami már nem is létezik."
Még a fiatal Agatha Christie is megemlékezik a Comedie Frances-ben látott, Kakas c. drámabeli, időskori alakításáról: " öreg volt, sánta és reszketeg, és bár gyönyörű aranyhangja megkopott, szenvedélyessége mindenkit magával ragadott."
Persze már abban a korban is voltak alávaló, mérhetetlenül gonosz, nem emberhez méltó fenyegetések. Az idézet a Moliere tiszteletére rendezett ünnepséggel kapcsolatos: " Te szerencsétlen csontkollekció! Bölcsen tetted, hogy nem dugtad oda a nagy zsidó orrodat a nyitóünnepségre. Attól tartok túl könnyű célpont lettél volna. Reméljük, mihamarabb azt olvashatjuk az újságokban, hogy otthon fekve vért köpsz, miközben elgondolkozol a túlzott népszerűséged következményein." Bernhardt emberi nagyságát dícséri, hogy az általa ismert fenyegetés ellenére emelt fővel koszorúzta meg Moliere szobrát az ünnepségen.
Sokoldalúsága
Szinte minden művészetben jártas volt. 50 szobrot alkotott, melyeket a Párizsi Szalonban rendszeresen kiállítottak. Festményei , tájképek és portrék, szintén tehetségéről tanuskodtak.
Bernhardt mozgóképekben is szerepelt, sőt az első színes filmben is játszott (I. Erzsébet királynő és Essex grófja történetében, 1912-ben, 37 évvel fiatalabb szeretőjével a főszerepben.) Két dokumentum film is fűződik nevéhez, az egyikben az USA első világháborúba való belépését propagálja. 1907-ben irt egy memoárt és 6 könyvet is, köztük mesekönyvet és színjátszásról szólót is. A női egyenjogúság élharcosa volt. A róla elnevezett színházat fia vezette. 1960-ban poszthumusz csillagot kapott a Hírességek sétányán.
Sajnos egy tragédia is érte az első világháború alatt egy színházi baleset következtében, mely nem szegte kedvét: egyik lábát amputálni kellett, így egy hordszéket csináltatott, s még így is játszott! Fantasztikus energiája volt még 70 éves kora után is.
Halála előtt, mely 78 éves korában következett be, még egy filmszerepre készült. Mindhalálig dolgozott. Az idézet tőle jól mutatja örök fiatalságát:" Lassítsak? Pihenjek? Úgy, hogy még előttem az örökkévalóság?"
Van miért emlékeznünk erre a különleges személyiségű és csodálatos nőre és színésznőre!
Mindenféle különös, megbotránkoztató történések Bernhardt életéből. Egy, a sok közül: Az életrajzi könyvben is szerepel, hogy volt egy koporsó a lakásában és néha abban is aludt.