Aktuális ProgramokNot Only For Sexagenarians

Modigliani emlékezete

2020-10-21 10:55:20

„A festés keserve gyötrelmekkel jár. Innom kell, hogy megtaláljam azt a sárgát, amit nyáron fedeztem fel”

Vincent Van Gogh

Meghívást kaptam a II. Országos Képzőművészeti Filmnapokra, ahol az első vetítésen a Modigliani Centenárium alkalmából egy róla, 2020-ban készült olasz ismeretterjesztő filmet vetítettek. Sok évvel ezelőtt, első találkozásomkor Modigliani festményeivel meghökkentem, mert a narancsos színű, hosszúnyakú emberek kissé bizarrnak tűntek, főként azokon a képeken, ahol egyik szemük csukva, a másik nyitva volt. Később elgondolkodtatott és megfogott az alakok légies kecsessége, és azóta egyik kedves festőm lett. Magyarázatot találtam arra is, hogy a szem, mint a lélek tükre, miért olyan fontos számára. Írtam is már egy cikket a 2016-ban, Budapesten megrendezett kiállításáról.

Egy kis művészettörténet

Sok érdekes adalékot kaptam a sajtóbemutatón a film vetítése előtt Rébay Fatima művészettörténésztől. A mindössze 35 évet élt művész az avantgarde festészet egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek egyik alkotása – átszámítva - 50 milliárd (!) forintért kelt el. Életében nem volt sikeres festő, bohémként élte a párizsi művészek izgalmas, de önpusztító életét. 1906-ban költözött Párizsba. Ekkor már Cézanne meghalt, Matisse és a Vadak, és Picasso kubista művei már sikeresek voltak, az olasz futurizmus Umberto Boccionival térhódításba kezdett. Modigliani saját útját járta. Sokféle művészet volt hatással rá:  az egyiptomi, az afrikai törzsi, a keleti művészet. A hosszúkás arc és a hengerszerű nyak először szobraiban jelent meg. 1914-ben vált át a festészetre, valószínűleg azért is, mert 16 évesen TBC-ben megrongálódott tüdeje már nem bírta a kőpor belélegzését. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy csodálatos aktjai tükrözik ugyan Tiziano és Boticelli hatását, de míg azoknál az akt környezete pl. az őt körülvevő táj is fontos szerepet kapott, addig Modigliani provokálóan a meztelen testre koncentrál, erős vörös színt használva forró érzékiséget sugall.

Néhány szó a filmről, amit október 22-től a nagyközönség is láthat

Különleges technikával készült: keretét a művész kedvesének naplója szolgálja, annak a Jeanne-nek, aki nem bírta elviselni a festő elvesztését, és 2 nappal annak halála után – állapotosan – öngyilkos lett. Jeanne megelevenítésével pontosan érzékelhető, hogy a gyönyörű, karcsú női alakokban sokszor az ő vonásai és sziluettje köszön vissza. Jeanne maga is festőnövendék volt, az interneten fellelhető az a kép, melyet Modiglianiról festett.

Nem hagyott nyugodni Modigliani izgalmas személyisége, tovább kutakodtam az interneten, és két játékfilmre is bukkantam.

Egy fantasztikus film: Modigliani (2004)

Ez a film tiszteletadás a készítés idején 20 éve elhunyt Jeanne Modiglianinak, a festő lányának, aki olasz rokonainál nevelkedett, mert szüleit 14 hónaposan elvesztette. Művészettörténészként apja szellemi örökségét kutatta.

A kétórás játékfilm minden kockája lenyűgöző! Ott vagyunk a XX. század elejei Párizs művészei között, akik szenvedélyesen, bár önsorsrontóan élték életüket. A filmben Modi-nak becézett művész életének két meghatározó személlyel való kapcsolatáról kapunk képet: Pablo Picassoról, akivel állandó vetélkedésben volt, és Jeanne Hebuterne-ről, a törékeny, madonna szépségű barátnőjéről, feleségéről.

Andy Garcia erőteljes vonásokkal rajzolja meg a festőzseni figuráját, aki veszélyes sármőr, a társagás központja, de igaz barát is volt, ám a kábítószer és az alkohol fogságában nem tudott sikeressé válni. A filmben az öreg Renoir – elismerve ugyan művészi kvalitásait – bolondnak titulálta, mert nem boldogult. Picassot többször kigúnyolta. Többek előtt pl. megkérdezte: „Mondd csak Pablo, milyen egy kockával szeretkezni?” Kapcsolatuk borotvaélen táncolt. Picasso megkérdezte tőle:”Miért gyűlölsz ennyire?” Modi válasza: „Szeretlek, magamat utálom.”  Picasso gazdag és sikeres volt, míg Modiglianit önpusztítása és betegsége szegénységre ítélte. A Modit fél évszázaddal túlélő Picasso azonban halálos ágyán Modi nevét mormolta. Micsoda elégtétel! A film magyar szinkronnal megtekinthető az interneten. Kihagyhatatlan!

A másik szál, „az örök pokolra kárhoztatott szerelem” magán viseli a Rómeo és Júlia történet tragikumát azzal, hogy a zsidó származású festőt Jeanne katolikus családja nem fogadta be, és Jeanne nem volt képes Modi nélkül élni. A Hebuterne család ellenkezése miatt csak 10 évvel haláluk után nyugodnak közös sírban.

Egy szép romantikus film: A Montparnasse szerelmesei

1958-ban, parádés szereposztással egy másik, ma már kevésbé ismert francia film is készült Modigliani és Jeanne szerelméről. Ugyancsak látható magyar szinkronnal az interneten. Ellentétben a 2004-es koprodukciós filmmel, ez egy igazi francia alkotás. Itt a Gerald Philippe által megformált Modigliani melankolikus, iszákos, de nem kábítószeres, önmagát nem találó, álmodozó figura, nem egy olasz temperamentumú, extrovertált fiatal művész. Jeanne, Anouk Aimée, az időtlen Nő, a szerelem angyala, aki a szerelemben feloldódott, mint önálló lény, teljes mértékig igazodott a férfi önromboló életéhez. Az azonban kettőjük kapcsolatából látható, hogy Modigliani is függött Jeanne-tól, és ezt felismerve, a kétségbeesésében kapott dührohamokat rajta töltötte ki. A filmben a korábbi barátnő, festményei gyakori modellje, Beatrice Hastings írónő, akit Lili Palmer alakított, nagyobb szerepet kap. Ő igazi társasági lény, mindenbe beleveti magát, élvezi a francia művészvilág hedonista életmódját. Jól ellenpontozza Jeanne tiszta, ártatlan természetét. (Hastings alkoholista lett, majd 1943-ban önkezével vetett véget életének.)

A film legemlékezetesebb jelenete, amikor Modigliani halálos betegen, kétségbeesetten próbálja rajzait a kávéházban eladni. Egy nő megsajnálja, fizet neki 5 frankot egy rajzért, de visszaadja, mondván mit is kezdhetne vele.

Milyen kegyetlen az élet! Az életében szegénységre ítélt festő halála után a világ egyik legkeresettebb és egyben leghamisítottabb művésze lett. 2017-ben egy genovai tárlatot korábban be kellett zárni, mert a kiállított 60 Modigliani közül 21 hamisítvány volt.

Az ismeretterjesztő film trailer-ével buzdítom kedves olvasóimat a mozi-látogatásra:



 

 

DrKónya Judit


Sixties.hu