Aktuális ProgramokNot Only For Sexagenarians

Februári pezsgés

2018-01-26 20:37:13

“Enged a fagy, földről, égről

tűnik a tél boruja,

hóvirág nyit, a hólétől

megárad a nagy Duna “

Simon István: Február

Már múlóban a tél, és várakozunk a rügyfakasztó márciusra. Ez a hónap már érzet szerint és a napok száma szerint is rövidebb. Ezt azért is érezhetjük, mert a farsangolás, ha másutt nem, hát gyermekeink, unokáink körében izgalommal teli, készülődős napokat hoz. Sok-sok változatos programot gyűjtöttem össze, hogy a tavasz-várást megkönnyítsem.

Irodalom és film

Olasz Kultúrintézet

2018. február 1. 18:00

Igazi irodalmi csemegével szolgál az Intézet, amikor Bepillantás a mai italianisztikába - Italianisták egymás között címmel két könyv ismertetését tartja meg: Madarász Imre: “Ámor és én” - Petrarca versek elemzése c. könyvét Szabó Győző, és Kaposi Márton: Benedetto Croce intuició-felfogása és magyar értelmezői c. könyvét Madarász Imre mutatja be.

2018. február 5. 18:00

Különleges esemény: Giorgio Pressburgerre emlékezünk címmel a nemrég elhunyt író, rendező, dramaturg és újságíró, az olasz és a nemzetközi kulturális élet egyik legjelentősebb alakjának kalandos  életét mutatják be a főbb történelmi eseményeken keresztül.

Mauro Caputo: Üzenet az évszázadoknak c. filmjét vetítik.

2018. február 6. 18:00

Ugyancsak Giorgio Pressburger emlékére filmje a Sötétség mögött kerül vetítésre.

Zene

MÜPA

2018. február 2. 20:00

Jazz Showcase 2018 - In memoriam Zeller Attila c. koncertre lehetünk hivatalosak.

“A magyar jazzélet meghatározó személyiségei a húsz éve elhunyt legendás gitárosra, Zoller Attilára emlékeznek. A koncert művészeti vezetője napjaink egyik legkiválóbb magyar jazzgitárosa, László Attila.Az esten színpadra lépő négy gitáros rendhagyó, kreatív és termékeny együttműködése révén Zoller életműve, repertoárja új kontextusba kerül. A ritmusszekcióban a legfiatalabb nemzedéket képviselő Oláh Krisztiánhoz két tapasztaltabb muzsikus, a bőgős Barcza Horváth József és a dobos Balázs Elemér csatlakozik. A Németországban élő vendégszólista, Tony Lakatos azt a zenei miliőt, az ötvenes, hatvanas évek bebop-világát is feleleveníti, amely Zoller Attila frankfurti és kölni korszakát jellemezte.”

Színház

Tárogató úti Színpad

2018. február 11. 19:00

Shakespeare: III. Richard ( angol nyelvű előadás)

“Ismét hazánkba látogat 2018. február 11-én az angliai RICHARD CHALLONER THEATRE COMPANY. William Shakespeare   ismert darabjával érkeznek 2018-ban Budapestre a III. Richárddal. A III. Richárd története a Rózsák Háborújának utolsó állomása William Shakespeare 1592 körül írt királydrámája, amelynek tárgya III. Richárd angol király hatalomra jutása és rövid uralkodása.  A York-ház győzelmével békekorszak ígérkezik. IV. Edward király kisebbik öccse, Richárd unatkozik. A háborúban kitűnt bátorságával, vakmerőségével, de békében torz külsejével – születési rendellenesség – nem lát megfelelő terepet képességeinek. Úgy dönt, újra harcba száll, ha nem is nyíltan, ezúttal a saját családjával. Célja a trón megszerzése.”

2018. február 17. 16:00

Best Uff’ L’art pour L’art

“A Társulat ezzel a műsorával a közönség óhajának engedelmeskedik. Színpadra viszi azokat a jeleneteit, dalait, amelyeket az elmúlt, közel 30 évben a rajongók követeltek tőlük újra meg újra.”

2018. február 24. 19:00

Vámos MIklós: Töredelmes vallomások

  "Az én estjeimen nincs tánckar, nincs vetítés, se meztelen nők vagy más show-elem. Vannak viszont emberi szavak, gondolatok olvasásról, írásról, életről, halálról, könyvekről, szerelemről és szenvedélyekről. Bízhatnak bennem." --- Vámos Miklós

Kiállítás

Magyar Nemzeti Galéria

2018. február 11-ig még megtekinthető Korniss Péter: Folyamatos emlékezet c. kiállítása.

“Korniss Péter a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotója, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus. Munkásságának középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll. Folyamatos emlékezet című kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek az egész életmű legfontosabb szellemi ívét adják.”

2018. február 18-ig

Keretek között- a hatvanas évek művészete Magyarországon

"Ez az első tárlat, mely átfogó képet ad az 1958 és 1968 közötti évtized művészetéről. A mintegy 350 mű – festmények, szobrok, grafikák, könyvek, plakátok, valamint iparművészeti alkotások – jelentős része múzeumi raktárakból érkezett, köztük számos alkotást a múzeumba kerülése óta eltelt öt-hat évtizedben még soha nem láthatott a közönség."

Fesztivál

MOMkult - Zeneakadémia

2018. február 19-27. Cziffra fesztivál

Az immáron harmadik alkalommal megrendezett fesztivál művészeti vezetője, Balázs János zongoraművész hitvallása: Az általam képviselt művészeti irányvonallal célom továbbra is névadónk szellemiségének megőrzése, bemutatása, széleskörű megismertetése és mindezek továbbadása a fiatal generációk számára.”

A gazdag program kínálatból az alábbiakat emelem ki:

Zeneakadémia

2018. február 23. 19:30

Az improvizáció

Fergetegesnek ígérkezik az előadás Balázs János, Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla részvételével, akik több műfajban is megcsillogtatják kivételes tehetségüket.

MOMkult

2018. február 24. 19:30

Bárest a Hot Jazz Band-del és Sárközi Lajos Junior Príma díjas hegedűművész és cigányzenekarával. “A 20-as, 30-as,és 40-es évek legnagyobb magyar és nemzetközi slágerei szólalnak meg egyedi hangszerelésben.’

MOMkult

2018. február 25. 11:00

A jövő generációja

A Virtuózok és a Junior Príma díjasok örömkoncertje Mozart, Handel, Paganini, Rachmaninov művekkel.

Zeneakadémia

2018. február 25. 19:30

Hommage a Cziffra gálahangverseny

Vásáry Tamás vezényletével, Cosima Soulez Lariviere, hegedűművész, a 2017. Bartók világverseny győztese, Balázs János kiváló zongoraművész és a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának közreműködésével Brahms és Liszt művek csendülnek fel.

MOMkult

2018. február 27. 19:30

Cziffra “after” - Bősze Ádám stand up estje

Egy új műfaj kialakulásának lehetnek a nézők tanúi, mikor is Bősze Ádám, aki a Cziffra estek házigazdája a stand up elemeire építve nyújt tartalmas és minőségi élményt a zeneszerető közönségnek.

Színház

B32 Galéria és Kultúrtér

2018. február 22. 19:00

Csikós Béla: Díszítők

“Hat ember, akinek munkája van. Hat színházi díszítő, akire az előadás kezdetekor rázáródik a szobájuk ajtaja. A nézők már elfoglalták a helyük, az ügyelő kezdésre hívja a színészeket. És ez a hat ember, akiknek dolga van, nem tud elindulni a kulissza felé. Az egyik csak sörözne, és megverné végre a Sótiakat. A másiknak az ellopott pénzen jár az esze. A harmadik szeretne végre egy férfit. A negyedik tetovált. Az ötödiket mindenki hibáztatja. A hatodik meg öreg. Ennek a hat embernek, úgy tűnik, tényleg dolga van. És össze vannak zárva. Ezek meg fogják egymást ölni! “

És egy kis farsangolás!

Szemezgetés a nagy kínálatból:

Hajdúszoboszló

“Nagy Gatsby farsangi bál 2018. február 17-én (szombat) 19.30 órakor a hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központban. Sztárfellépők, Party Casino - Black Jack és amerikai rulett, Tánc-show. Dress code: A ’20-as évek stílusának megfelelő öltözet. Vendégünk egy pohár italra! Belépőjegy: 2.000 forint.”

Barokk bál Győrben

2018. február 10.

“Különleges farsangi élmény, barokk és rokokó ruhákba öltözött vendégek, korabeli muzsika fogadja az igényes szórakozást kedvelő közönséget. Az est a XVII–XVIII. századi zene és táncok jegyében zajlik, a táncmester a kontratáncok világába vezeti be az egybegyűlteket. A vendégeket a Zichy – palota díszes termeiben korabeli barokk menüsorral, játékos időutazással várják a szervezők.”

Szentendre Karnevál és Farsangfarka Fesztivál

“A február 10-11-i hétvégén Szentendre fergeteges karneváli hangulattal búcsúztatja a telet. A második Szentendrei Karnevál – Farsangfarka Fesztiválon lesz minden, ami elengedhetetlen a farsangoláshoz: maskarások, szoboremberek, farsangi fánk-különlegességek, koncertek, fáklyás-álarcos felvonulás, gyerekprogramok, gasztronómiai vásár. A Fő téri nagyszínpadon első este Holdviola lép fel, vasárnap a Besh o droM koncertje zárja a karnevált a téren felállított tűzkosarak, hőgombák és a fényfestés kíséretében.”

Rádpuszta Gasztro Élménybirtok bemutatja: A nagy farsangi retro party  2018.február 10-én!  Ünnepi vacsora, tombola, jelmezverseny és retro diszkó várja az érdeklődőket.

Jó szórakozást kívánunk a változatos programokhoz!

Balázs János fantasztikus zongorajátékával zárom az Élményvadászt:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu