TáplálkozásNot Only For Sexagenarians

Új egészségfelfogás: táplálékkiegészítők helyett egészséges életmód

2022-05-14 09:14:14

“Ha a multivitaminokra egyfajta életbiztosításként tekintünk, az olyan, mintha a házasságlevélben a kapcsolat véglegességének garanciáját látnánk”

Dr. David B. Angus

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy néhány táplálékkiegészítő bekapkodásával megválthatjuk egészségünket. Ezt sugallják az arcunkba zúduló reklámok, bár apróbetűs megjegyzésként közlik velünk, hogy ez nem helyettesíti az egészséges életmódot. Most látni fogjuk, hogy az egészséges életmód mellett nem is kell magunkat táplálékkiegészítőkkel tömni.

Az, hogy megfelelő táplálkozással, mozgással, alvással és stresszkezeléssel megelőzhetjük a betegségeket kézenfekvőnek tűnik, mégsem válik életünk természetes részévé, csupán kampányszerűen térünk jó útra kemény fogadkozások után.

Dr. David B. Angus, a rákkutatás nemzetközileg is elismert szakértője óvatosságra int a táplálékkiegészítőkkel kapcsolatban “A betegségek kora lejárt” c. művében.

Kezdjük mindjárt a C vitaminnal!

Már volt róla szó előzmény cikkünkben, hogy a szervezet csak viszonylag kevés C vitamint tud egyszerre hasznosítani a szájon át történő bevétellel.Az ott írt nyomvonalon haladva, további magyarázatot szolgáltat erre Dr. Angus: “Az agyban van egy szűk ajtó, amely aszkorbinsavat ( ez a C vitamin kémiai neve) csak oxidált formájában, a narancslében lévő vitamintól kismértékben különböző dehidroaszkorbinsavként engedi át. Az agyba kerülve aztán ez a molekula visszaalakul aszkorbinsavvá.” Még egy napon fontos információt érdemes megjegyeznünk: az igaz, hogy a C vitamin segíthet a rák megelőzésében, de már kialakult ráknál nagyon vigyázzunk a bevitelnél, mert a ráksejtek imádják ezt a vitamint, így még jobban terjedhetnek.

Együnk-e vitamint táplálékkiegészítőt egyáltalán?

Ha tápanyagokban gazdag, természetes forrásból származó táplálékokat fogyasztunk - az elegendő, nem szükséges kívülről pótolni.

És mi a helyzet az unásig népszerűsített antioxidánsokkal?

Dr. Angus rögtön helyre teszi azt a minden oxidációt bűnbaknak tekintő álláspontot, mely erőlteti az antioxidánsok szedését. “Az oxidáció az anyagcsere természetes folyamata, lényege, hogy a táplálékban lévő kalóriákat (energiát) a levegő oxigénje segítségével a szervezetben hasznosítható energiává alakítjuk át.” Itt is mint az egészségünkkel kapcsolatos megfigyeléseknél mindenütt - a mérték a lényeg. Az egészségtelen életmód - rossz minőségű táplálék és a mozgáshiány miatt túlpörgetett oxidáció következtében képződött  szabad gyökök okozhatják az egészségügyi problémákat.A jól működő szervezetnek vannak olyan enzimjei (pl. glutation), a képződő A,C,E vitamin segítik megelőzni a szabad gyökök elszabadulását.

Még egy fontos vetülete a pótlólagos antioxidáns szedésnek - vitaminokkal kapcsolatos kutatásokon alapul. “A szervezet azért is termel szabad gyököket, hogy megtámadja az ártalmas sejteket pl. a rákosokat. Ha nagy mennyiségű vitamin - főleg az antioxidánsként magasztaltak - szedésével semlegesítjük ezt a mechanizmust, azzal szervezetünk önvédelmi képességeit csökkentjük.”

Van még néhány elgondolkodtató aspektus, amikor az antioxidáns kifejezetten káros. Egy 14 éven át tartó finn vizsgálat kimutatta, hogy béta karotint szedő csoportban megnövekedett a keringési betegségek és a tüdőrák okozta halálozási arány a placebo csoporthoz képest. Az E vitamin szedés és a végzetes kimenetelű prosztatarák kapcsolatában a “rendszeres multivitamint szedők körében a kockázat duplája volt az átlagosnak.”

A friss, antioxidánsokban gazdag tápanyagokat tartalmazó ételek - az egészség kulcsai

A helyi piacok idény termékeinek fogyasztása mellett a fagyasztott nyers zöldségek és gyümölcsök is szóba jöhetnek. Fontos tudni: “A zöldségekben és a gyümölcsökben nem sokkal a leszedésük után olyan - addig szunnyadó - gének kapcsolódnak be, amelyek szerepet játszanak az önlebontásukban.” A zöldségeket és gyümölcsöket vásárlásuk után minél hamarabb meg kell enni. Figyelnünk kell arra, hogy a mirelit élelmek se tartózkodjanak hónapokon keresztül a fagyasztóban. mert a tápanyagok ez esetben is idővel lebomlanak.

Kerüljük a dzsúszokat, a turmixokat és a smoothie-kat!

A reklámok a divatot sulykolják: egyszerűbb meginni, mint megenni a zöldségeket és gyümölcsöket. Miért rossz ez a divat? Mert a gyümölcsök és zöldségek a másodpercek tört része alatt oxidálódnak, különösen a nagy erőhatást kifejtő eszközök használatával!

Még egy szempont: Soha ne vegyünk átlátszó műanyag vagy üveg palackban árult dzsúszokat! A termékeket ért hő, fény, oxigén olyan bomlástermékeket szabadít fel, melyek egészségünkre gyakorolt hatásait még nem térképeztük fel.

A tápanyag hasznosulás alapja: a mikrobiom

Az emésztőrendszerünkben 10-szer annyi mikrobiális sejt van, mint emberi sejt. Ezek a velünk élő idegenek (baktériumok, vírusok, gombák) létfontosságúak az ember fejlődésére, élettartamára, immunrendszerére és táplálkozására. 10 évvel ezelőtt a Nature hasábjain egy olyan cikk jelent meg, mely az ember vércsoporttípusonkénti kategorizálásán túl a bélbaktériumokat is 3 csoportba sorolta, melyeket a baktériumfajok eltérő arányú egyensúlya jellemez. Az egyes ember eltérő élő baktériumfajokkal renelkezik, ezeket enterotípusoknak nevezik. Amennyiben ezekről a génekhez hasonlóan sok információnk lesz, a gyógyszerek felírását is ehhez igazítják majd.(Sajnos nem leltem az interneten arra vonatkozó infot, hogy az elmúlt 10 évben hol tart a kutatás.)

Zárógondolat:

Az étrend és az életmód helyes megválasztásával gondoskodni lehet a belek egészségének maximálásáról.

Inkább így táplálkozzunk:

  • frisset, sokszínűt,
  • mértékletesen,
  • azonos időben,
  • egészséges zsírokat fogyasztva,
  • heti 5-ször 1 pohár vörösbor ( ez a jó hír!).

Egy derűlátó, bizakodó idézet W.H.Audentől: “A természetnek udvarolva az állandó gyógyulás állapotát elérhetjük. Bár a halhatatlanság kora még nem jött el.”

Ha ránézünk erre a fotóra, rögtön kedvünk kerekedik és sokat teszünk az egészségünkért:


egészséges életmód, természetes ételek, táplálkozás 


 

DrKónya Judit


Sixties.hu