Harmónikus Megjelenés

A saját stílus megtalálása – az önkifejezés sikere

2021-08-05 20:12:14

„A tévhitekkel ellentétben a stílus nem a korunkkal, a súlyunkkal vagy a születési helyünkkel áll összefüggésben, mint inkább önbizalmunkkal és az önértékelésünkkel”

YURKOV Kovács Orsolya

Egy újabb felfedezéssel lettem gazdagabb YURKOV Kovács Orsolya: „Stíluserő” c. könyvének olvasásakor: jelentős különbség van a férfi és női stílustanácsadók megközelítése között.

Vegyük példaként Schiffer Miklóst, aki a tökéletes külső megjelenés fortélyait mintegy illemszabályként adja át, koncentrálva a hibátlan, kortalan eleganciára. Lakatos Márk bohókásabb, a női lélekre jobban ható módon kívánja hangsúlyozni mindazt, ami előnyös valakiben, elkendőzve azt, ami kevésbé az.

És miben más a női stílustanácsadó, YURKOVKovács Orsolya?

Tudnunk érdemes róla, hogy az informatika és dokumentumkezelés szakértőjéből váltott át a stílustanácsadó hivatásra, és alapította meg a ma már nemzetközi ismertségű YURKOV Stílustanácsadó céget. Úgy vélte, így tud igazán segíteni nőknek és férfiaknak, hogy önmaguk legjobb változatává tudjanak válni. Orsi, akit kedves, közvetlen természete miatt nem lehet Orsolyának hívni, már-már pszichológusként, a belsőből és nem a külsőségekből indul ki, a harmónia megtalálását tűzi ki célul, azzal, hogy hozzáállásunkat, gondolatainkat, hitrendszerünket tekinti kiindulópontnak a sikeres, magabiztos megjelenéshez. A hit saját magunkban elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges testképünk, önértékelésünk legyen. A magabiztosság nem egyenlő az önhittséggel! A stílus nem egyenlő azzal, hogy szép ruhában parádézunk, minden életterületünkön kiegyensúlyozottságot, harmóniát sugall. Hisz abban, hogy az önálló stílus megtalálásában erő van, mert az kommunikál rólunk – szavak nélkül – másoknak arról, hogy „milyen az önbizalma, önbecsülése a másiknak, milyen a nőiességével, férfiasságával való kapcsolata.” A rólunk a másikban kialakult kép arról vall, mennyire vagyunk hitelesek és önazonosak. Nem kell jómódúnak lenni ahhoz, hogy megvalósítsuk a stíluserőnk megszerzését. Elegendő lehet a 6 Yurkov-alapelv követése.

Az alapelveket „Stíluserő” c. könyvében világítja meg. Egy csodálatos stílusbibliát vehet kezébe az olvasó, mely nemcsak gondolatiságában értékes, hanem külső megjelenésében is: gyönyörű akvarellek díszítik a mondanivalót, melyeket Orsi maga készített!

Mielőtt belemennénk a részletekbe, nagyon fontos annak hangsúlyozása, hogy a stílusnak nincs köze a pillanatnyi divathoz, viszont visszaköszön benne tudatosságunk a ránk vonatkozó színek, szabásvonalak, kiegészítők figyelembevételében, ezzel hangsúlyozva egyediségünket. A divat majmolása helyett váltsunk hát át saját stílusunk megtalálására!

A bűvös 6 alapelv – kicsit közelebbről ízlelgetve

  1. „A stílus a teljesség varázsa
  2. A nő megjelenése kifinomultan nőies, a férfié erőteljesen férfias
  3. Minden színnek jelentése, ezáltal hatása van
  4. Mindenkinek saját színtónusa van
  5. Testalkatunk csontozatunktól függ, nem a kilóktól
  6. Amilyen a gardróbod, olyan az életed.”

Világítsuk meg, pontosan mit is jelentenek ezek az alapelvek!

1.Hú, de jól néz ki!

A teljességet a „de egyben van” érzés fejezi ki leginkább. Azt érzékeljük a stílusos megjelenésű emberen, hogy nem mesterkélt a megjelenése, hanem belülről jön, mert önazonos . Orsi egy fontos dologra figyelmeztet: „Az aktuális trendeknek akkor lehet helye megjelenésedben, ha képes vagy őket integrálni belső világodhoz, személyiségedhez, saját atmoszférádhoz.” Másolás helyett inspirálódás!

A stílusosság a helytelen, belénk táplált programok felülírása, úgy, mint a „nem vagyok elég jó”, „ezzel az arccal/súllyal/adottsággal nem lehetséges”stb. Amint ezek a korlátok eltűnnek, előbukkannak énednek igazi vonásai, megnő önbecsülésed, ami a külsődre is kihat.

2.Kifinomult nőiesség – erőteljes férfiasság

Éppen a kifinomult nőiesség megmutatása tesz bennünket egyedivé és szexivé, nem pedig a kihívó, közönséges öltözködés. Egy igen találó mondat a könyvből: „Hiszen pont attól szexi egy öltözet, hogy azt mutatja: bizonyos információkat ki kell érdemelni, és azokat nem osztogatod bárkinek.” A férfi öltözködésnél az erőteljes férfiasság hangsúlyozása a „kényelmes nemtörődömség” helyett adja a férfi megjelenés savát-borsát. A rövid ujjú, ormótlan inget váltsa fel a test vonalát követő, feltűrt hosszú ujjú ing, a trottyos nadrág helyett a szűkebb fazonú, testvonalat követő. Se túl nagy, se túl kicsi ruhadarabot nem szerencsés hordani.

Mindkét nemre vonatkozó intelem: otthon se kinyúlt, se foltos, se alaktalan ruhában ne legyünk azzal az indokkal, hogy az kényelmes.

3.Színezd újra!

„Minden színnek rezgéséből adódóan jelentése van, és segítséget nyújtanak saját magunk megismerésében.” A színek viselésébe érdemes tudatosságot vinnünk, hiszen mindegyiknek van pozitív, negatív kulcsszava és léteznek asszociációs jelentései is. Lássunk egy példát: a fehér aspektusaira vessünk egy pillantást:

Pozitív kulcsszavai: tisztaság, eredetiség, teljesség, odaadás, rend, nyitottság, egység.

Negatív kulcsszavai: elszigeteltség, merevség, túlzott sterilitás, mesterkéltség, fontoskodás.

Asszociációi: Az emberi létezés tisztasága, egyenlőség, igazságosság, nyitás az új felé, reményt idéz, pártatlanságot mutat, jelképezi, hogy minden jól alakul. A fehér szín bátorít, hitet ad, igazságosságot kommunikál, és nyugalmat áraszt. A túl sok fehér azonban frusztrálhat, kevéssé ösztönzi az érzékeket, kevés melegséget sugároz, hűvösséget kommunikál. A béke szimbóluma. Az öltözködésben a fehér és árnyalatai a tisztaságot és a szépséget képviselik.”

4.Ismerd meg saját színeidet!

Minden színnek lehet meleg vagy hideg tónusa. „A legjobb színek számodra azok, amelyek harmóniaérzete saját arcod színvilágát tükrözi vissza.” A harmonikus összkép télen és nyáron is azonos. Ami torzíthatja az a hajfestés, de ez is akkor, ha a tónusoddal (hideg vagy meleg) ellentétes színt választasz. A tónusokat az évszakokhoz hasonlítják, így van mind a 4 évszaknak egy rá jellemző színpalettája. Az ősz és a tavasz melegtónusú, míg a tél és a nyár hideg. A legbiztosabb, hogy megtudd, te hova tartozol a 120 színkendő használata, természetes fényben, arcodhoz közel. A színtónus megismeréséhez egyszerű megoldás kikérni egy stílustanácsadó véleményét.

5.Alma - körte – banán és társai

Nem egy zöldséges árukészletét vizslatjuk, hanem próbálunk eligazodni az alkatok világában. Amikor – főként a nők – a tükör elé állnak, rögtön saját testüket kezdik szapulni. Pedig nincs szerencsésebb testalkat, viszont ha van önbizalom, ki tudod könnyedén választani, hogy milyen szabásvonal és minta áll neked jól. És akkor nem lesz a ruhatárad 70%-a felesleges, nem hordott ruhadarabbal tele.

6.A gardrób és a sikeresség

A gardróbnak csupa olyan darabból kellene állnia, melyek kedvenceid, amelyekben jól és komfortosan érzed magad. A tudatos, stílusos öltözködés a ruhásszekrény rendszerezésénél kezdődik. A szívesen viselt, variálható ruhadarabok az egységes vállfákon tudatos vásárlókká tesznek bennünket, törekedve arra, hogy jó méretű és fazonú, színtónusodnak és stílusodnak megfelelő ruhák sorakozzanak a szekrényben. A jól felépített ruhatár jó hatással van fellépésünkre, sőt egész életünkre. Célszerű üres óráinkban, például télen szetteket összeállítani különböző alkalmakra. Ez igen egyszerűvé teszi a „mit vegyek fel” kérdés megválaszolását, időt és energiát megtakarítva.

A könyvet elolvasva, az a meggyőződésem, hogy érdemes megváltoztatni megszokásainkat és stíluserőt meríteni a sikeres, boldog élethez. Akinek a könyv elolvasása után maradnak kérdései, a YURKOV szakértő csapata segít azokat megválaszolni.

Most – búcsúzóul - 3 karcsúsító tippel lep meg bennünket Orsi a csatolt videón:



 

DrKónya Judit



Tisztelt Felhasználó!

Hozzászólás írásához kérjük, jelentkezzen be!



A cikk kommentjei

Sixties.hu