StresszoldásNot Only For Sexagenarians

Öt perc az egészségért

2016-10-03 08:02:30

„Abban a pillanatban, amikor az emberi test ellazul, az érzelmek ellazulnak, a gondolatok ellazulnak, akkor sugárzik át az, akik valójában vagyunk”

Sukadev Bretz német jógamester

 Jane Alexander: „Öt perc az egészségért” c. könyve igen hangzatos címmel, a gyakorlatban könnyen alkalmazható tanácsokkal látja el olvasóit.

Bár az alcím szerint a jó tanácsok az elfoglalt embereknek szólnak, de ki ne állítaná, hogy a nagymamák és nagypapák nem tartoznak bele ebbe a kategóriába?

A napot úgy kell elkezdeni, ahogyan folytatni szeretnénk.

  1. Először felébredés után tudatosítanunk kell testünk állapotát, majd egész testünkkel nyújtózzunk.
  2. Két térdünket húzzuk a mellkasunkhoz, majd fejünkkel és karunkkal ellentétes oldalra fordítsuk.
  3. Az ágy szélén ülve fejünket lassan hajlítsuk ötször  a jobb, és ötször a bal vállunk felé.
  4. Felállva, „érezze, hogy a föld hatalmas, nyugodt energiája felfelé hatol a testében a lábfején keresztül. Emelje fel a karját és képzelje el, hogy a nap sugara áthatol a feje tetején, önbizalommal és derűlátással tölti el egész lényét.”
  5.  Lendítsük karunkat egyik oldalról a másikra derekunk elfordításával. „Képzelje azt, hogy elég rugalmassá vált, és meg tud küzdeni a nap minden nehézségével.”
  6. A legfontosabb: behunyt szemmel határozzuk meg, hogy mi a célunk az adott napon.

A szerző jó tanácsa: a testet-lelket felpezsdítő reggeli zuhanyozás előtt hosszú nyelű, természetes anyagú kefével dörzsöljük végi a testünket 5 percig: a lábujjaktól egyenletes mozdulatokkal kell haladni a lágyék irányába. A far és a derék dörzsölése a hónalj felé történjen. A karokat a kézfejtől a hónalj irányába dörzsöljük át. A váll, a mellkas, a tarkó se maradjon ki. A hasat az óramutató járásával egyezően, körkörösen kell átdörzsölni.

A rettegett, nehéz, konfliktusokat hordozó napokra egy különleges módszer segítségével lehet felkészülni: az NLP-vel ( Neurolingvisztikai programozás)

Az un. SWISH technika segít abban, hogy az adott helyzettel kapcsolatos negatív képek pozitívvá legyenek átprogramozva.

Lássuk hogyan!

  1. Határozza meg, magatartásának mely összetevőjén kíván változtatni. Behunyt szemmel el kell képzelni, és át kell élni a negatív kép által keltett hatást.
  2. Alkossa meg az energiával, önbizalommal teli ideális képet, és erősítse meg ezt az érzést önmagában!
  3. Képzelje a kellemetlen kísérőképet egy óriási mozivászonra – legyen színes és tisztán látható.
  4. Az új, kellemes érzést keltő képet helyezze gondolatban a vászon bal sarkába fekete-fehérben.
  5. „Most megkezdődhet a SWISH technika: Gyorsan nagyítsa fel a kis pozitív képet, ameddig az egész mozivásznat be nem tölti, és háttérbe nem szorítja a negatívat. Miközben növekszik, egyre fényesebb, tisztább és színesebb lesz. A negatív kép összezsugorodik, elsötétül, és valamelyik sarokba húzódik.”
  6. A 4. és 5. lépést ötször, a lehető leggyorsabban meg kell ismételni, de közben egy pillanatra meg kell állni és letörölni a mozivásznat.
  7. „Nyissa ki a szemét, dobogjon a lábaival, és rázza meg a végtagjait. Törölje ki a fejéből a képet!”

Legközelebb a nyugalom és koncentráció kérdésével, a hidegvér megőrzésével, az energia kiegyensúlyozásával foglalkozunk majd.


reggeli stresszoldás, lendületes napkezdés


 

DrKónya Judit


Sixties.hu