„Olyan nehéz megtalálni, akit valóban szerethet az ember, azzal az arccal, járással, kiejtéssel, temperamentummal, (...) ami a leginkább megfelel a természetének”
Palotai Boris
Az alap-temperamentumok közül eddig a kolerikusok és flegmatikusok jellemzőit világítottuk meg, de ahhoz, hogy minden embertársunk alapvonásait felismerhessük, még kettő mindenképpen említést érdemel: a szangvinikus és a melankolikus.
A szangvinikus – a pillanatimádó
A „Carpe diem” örökbecsű mondása éppen rá illik. Meg van ugyanis győződve arról, hogy a Nap miatta kel fel. Legfontosabb vágya, hogy jól érezze magát: most. A Micimackóból a Tigris jut róla eszünkbe. Minden érdekli, igaz, csak rövid ideig. Könnyen kezd új dolgokba, és szalmalángszerű érdeklődéséhez könnyen szerez barátokat. Közvetlen, kommunikatív, derűs és lehengerlő, mindig van mesélnivalója. Örök gyerek, képes mindenkiben a jót megtalálni. Mindenkivel igyekszik jó viszonyt kialakítani. Nem sértődik meg, ha hibáival szembesítjük, hiszen a haragot csak hírből ismeri. Gyorsan dönt és cselekszik. Az egyhangúság és a monotonitás – ellensége. Dinamikus, életerős. A pontosság azonban nem erőssége.
A szangvinikus szülő
Rajong a gyermekeiért, elnéző, ő is egy gyerek. Őrá mondják, hogy „tök jó fej” – igaz ezzel megnehezíti a másik szülő szerepét.
A szangvinikus gyerek
Ő az, aki vezéregyéniségként vonzza a többieket: „Gyerünk, utánam!” Minél nagyobb társaság előtt szerepelhet, annál jobban érzi magát. Mindent ki akar próbálni. Negatívuma, hogy környezetét az örök rendetlenség jellemzi. Derűje, életszeretete – kincs.
A szangvinikus partner
Minden mozgásban van körülötte, mindig történik valami. Képes kicsit nagyzolóan kiszínezni mondandójában a valóságot. Kompromisszum-kész, hiszen – ellentétben a kolerikussal – nem a győzelemért vitázik, hanem a kommunikáció, ötletek, vélemények, nézőpontok cseréjéért. Él-hal az újszerű, halhatatlan dolgokért. Negatívuma, hogy a háztartás vezetésében nem jeleskedik. Rózsaszín szemüvege van viszont az élethez.
A melankolikus – a törékeny
Érzékeny és sérülékeny. „Olyan, mintha álarcot hordana, hol vidám, bolondos, mint a szangvinikus, hol erőteljes, makacs, mint a kolerikus, de tud flegmatikus is lenni.” Mély érzésű, szégyenlős. Nehezen barátkozik meg az új helyzetekkel, dühös vagy kétségbeesett lesz. Kritikára érzékeny, és ha megbántódik, ha kérdezik, hogy mi baja, válasza az, hogy „semmi”. Türelmes, de nem szereti, ha siettetik. Elemző alkat, ha belefog valamibe, kitartóan végzi, ezzel felkelti másokban a törődést, gondoskodást. Szereti a kényelmet és a szép, minőségi dolgokat. Sokkal jobban teljesít ismerős vizeken. Gyengébb a fizikai teljesítőképessége, ezért nagy hangsúlyt fektet a feltöltődésre.
A melankolikus szülő
Féltő gyanakvással nevel. Konzervatív. Gondoskodó, türelmes. Nem kontrollál állandóan, nem kényszeríti gyermekeire az akaratát.
A melankolikus gyerek
Csendes, nem nyughatatlan, képes egyedül is játszani és komolyabb feladatokat megoldani. Nem törekszik falkavezérségre. Jó megfigyelő, ésszerűen gondolkodik. Nem erőszakos, sőt önbizalomfejlesztésre szorul. Ne sértsük meg finom önérzetét, ne irányítsuk!
A melankolikus partner
Tisztelet, ragaszkodás, odaadás, nyugalom jellemzi. Rá mondják a rossz nyelvek, hogy „nem sok vizet zavar.” Nehezen viseli a kritikát. Az édes semmittevés jellemzi, nem tűz ki maga elé távlati célokat. Munkakedve nem egyenletes. Lelki sérüléseit lassan dolgozza fel. Nem tud nyomás alatt teljesíteni.
A négy alaptípust a szakirodalom tovább színezi, még négy vegyesnek mondható típussal: létezik az érzékeny kolerikus, a flegmatikus szangvinikus, a szangvinikus kolerikus és a közepes szangvinikus is, de ezekbe most nem bonyolódunk bele. Legközelebb áttérünk az érzelmi idegrendszeri típusokra.
Zárásként a szeleburdi, vidám, szangvinikus Tigris dala a Micimackóból: