KortalanságNot Only For Sexagenarians

Megelőzés, megelőzés, megelőzés

2020-04-08 10:19:42

„Minden 65 éve férfinak és 70 éves nőnek, akit a hagyományos nyugati étrend hatása ért, érrendszeri betegsége van, és eszerint kellene őket kezelni”

Dr. Lewis Kuller professzor

Ezt a megállapítást az a szomorú tény is alátámasztja, hogy a koronavírus következtében elhunyt magyarországi betegek több mint 2/3-a szív- és érrendszeri betegségben szenvedett. És az még megdöbbentőbb, hogy olyanok is szerepelnek az elhunytak között, akiket „csupán” magas vérnyomással kezeltek. A magas vérnyomás ugyanis a súlyos érrendszeri betegségek (szívinfarktus, stroke, szívelégtelenség, érszűkület, veseelégtelenség) „előszobája.”

A magas vérnyomás (hipertónia) éppúgy, mint bármely más krónikus betegség, hosszabb évek alatt alakul ki, és ez a „néma gyilkosnak” is nevezett megbetegedés sokszor nem okoz tüneteket, legtöbbször csak egy rutinszerű vérnyomásmérés állapítja meg. Dr. Regáli László érsebész főorvos a Hegyvidéki Kulturális Szalonban tartott előadásán emlékeztetett arra, hogy a betegek jó része említésre nem méltó információként kezelte magas vérnyomását, mondván, az természetes, hogy van, hiszen a korral jár.

Ez a tévedés sok ember életébe kerülhet, mert pl. egy vírusjárvány halálozási adatai jól mutatják, hogy igenis komolyan kell venni. Ugyanakkor az is tévedés, hogy ez a betegség életkori sajátosság! Számos olyan terület van a világon, ahol 100 évüket sokan kiemelkedő minőségben megélik, de a szív- és érrendszeri betegséget még névről sem ismerik!

Hogyan deríthető ki?

25 évnél idősebb korban legalább évi egyszer mérni kell, de bármely életkorú nőnek is, aki fogamzásgátló szert szed! A rendszeres mérés során felderíthető eseteken kívül az alábbi tünetek is felhívhatják rá a figyelmet:

  • Fejfájás,
  • Szédülés,
  • Szívdobogásérzet,
  • Rossz közérzet, fáradtságérzet.

Mi a célérték a magas vérnyomás kezelésében?

Legtöbb beteg esetében: 140/90 Hgmm. Ha erre a szintre vagy ez alá csökken a vérnyomás,

  • 45%-kal csökken a stroke,
  • 24%-kal csökken a szívinfarktus,
  • 21%-kal szív- és érrendszeri halálozások száma!

Vérnyomáscsökkentés

Mint minden krónikus betegség esetében az életmód-változtatással igen szép eredményeket lehet elérni:

Súlycsökkentés  10 kg fogyás             5-20 Hgmm

Alkoholfogyasztás csökkentés            2-4   Hgmm

Nátrium(só) bevitel csökkentés           2-8  Hgmm

Dinamikus fizikai aktivitás                   4-9  Hgmm

DASH diéta (ld. később)                     8-14 Hgmm

Ezek a csökkentő tényezők jól mutatják, hogy mi módon előzhetjük meg a hipertóniát:

  • El kell kerülni a túlsúlyt!
  • Rendszeresen mozogni kell!
  • A sót és a telített zsírok fogyasztását le kell csökkenteni!
  • A túlzott alkoholfogyasztást mérsékelni kell!
  • A stresszt okozó szituációkat kerülni kell!

A fenti életmódváltozásbeli javaslatok a Magyar nemzeti Szívalapítvány honlapjáról származnak. Az Alapítvány honlapja ehelyütt nem említi a dohányzás kerülését, de az igen fontos, mert szűkíti az ereket és a vér alvadékonyságát is befolyásolja. Dr. Regáli László említette, hogy csak 4 évvel a leszokás után válik ismét normálissá a véralvadás!

Külön foglalkoznunk kell a stressz és a lelki egészség oki szerepkörével, hiszen ha ezen a fronton javítunk életminőségünkön, akkor nagy lépést tettünk a magas vérnyomás elleni küzdelemben.

A „hullámok összecsapnak felettünk” típusú stressz mindannyiunk életének velejárói manapság. A konfliktushelyzetek higgadt kezelése nem mindenki sajátja, így a tartósan feszült állapot kimerültséghez, akár depresszióhoz és számos pszichoszomatikus betegséghez vezet, - többek között - a magas vérnyomáshoz. A stressz legyőzéséhez tudnunk kell azt pontosan, hogy mi okozza, és életvitelünkben változtatni kell! A rendszeres sport – főként szabad levegőn – jó orvosság stressz ellen. A tudatos légzéssel – javaslom a Buteyko módszert, melyről már beszámoltuk – látványosan csökkenthetjük a feszültségeinket. A relaxáció különböző formái szintén segítenek.

A lelki problémák és a magas vérnyomás összefüggéseire Jacques Martel: „Lelki eredetű betegségek lexikona” c. könyvében mutat rá. A betegséget a kukta-effektushoz hasonlítja: A beteg a negatív gondolatokat, a dühöt, félelmet, haragot elraktározza, azok belül forronganak benne. A magas vérnyomásban szenvedő beteg hajlamos a félelemből vagy önbizalomhiányból eredő halogatásra is a tornyosuló feladatok miatt. A nagy belső feszültségeket finoman, lassan el kell engedni és meg kell bíznia önmagában.

Jó étrenddel a szívbetegségek elkerüléséért

A WHO napi 40 dkg zöldség- és gyümölcs fogyasztását ajánlja a szívbetegségek elkerüléséhez. Megállapította, hogy az alacsony gyümölcs- és zöldségfogyasztás világszerte a halálozás 10 fő oka között van, és ugyanezen okból következik be a koszorúér-betegségek 31%-a és az agyérgörcsök 11%-a .

Együnk tehát sok gyümölcsöt és zöldséget! Igen ám, de két problémával szembesülnünk kell: az egyik lényeges baj, hogy - kivéve a drága bio termékeket - a gyümölcsök és zöldségek kemikáliákkal permetezettek, és ha távolról szállítják azokat, akkor „felületkezelésben” is részesülnek. A másik figyelembeveendő tény: a bélrendszerünk állapota sokszor nem teszi lehetővé a vitaminok, nyomelemek, enzimek felszívódását.  Első teendőnk: bélrendszerünk feltuningolása, a második: ellenőrzött helyről történő gyümölcs- és zöldségbeszerzés. A harmadik már csak az, hogy élvezettel elfogyasszuk a finom, lehetőleg szezonális frissességeket az ajánlott mennyiségben.

Még egy nagyon lényeges dolog: a napi megfelelő vízfogyasztás! A dehidratáció következtében besűrűsödött vérben ugyanis az oxigén és a tápanyagok nem jutnak el a sejtekhez, és a vérnyomás is megnő, ha nem iszunk eleget.

Legközelebb a DASH diétát vesszük szemügyre, és megismerkedünk további módszerekkel is.

Jelszavunk legyen: Vedd kezedbe egészséged megőrzését!



 

DrKónya Judit


Sixties.hu