Énekesek, Zenekarok

Rolling vs. Beatles

2016-10-04 21:01:38

Egyáltalán nem hiszem, hogy nagyobbak vagyunk, mint a Beatles. Meg kell értenetek, hogy a Beatles egy jelenség"

Brian Jones

Már foglalkoztunk érintőlegesen a Stones-Beatles „szembeállításával”, a 60-as évek két emblematikus együttesének különbözőségeivel.

Ha már idéztük a Rolling-Beatles párhuzamos népszerűségi futását, villantsuk fel Keith Richards vélekedését, hogyan lettek ők a rosszfiúk és a Beatles pedig a „nemesurak”. A Hobó által közölt Keith Richards interjúban az alábbi olvasható: „Vannak fényképek rólunk öltönyben, melyet ő (Megjegyzés: Oldhamról, a managerrről beszél) erőszakolt ránk…. Az első turnén egy hónapig bírtuk…De aztán valahogy a Stones lelkület kezdett úrrá lenni rajtunk.”

A Rolling Stones Magazin – Földes László könyvében megjelent Keith Richards interjú szerint: „Kérdés: A közvélemény már, mint „kedves fiúkat könyvelte el a zenekart? Válasz: „Nem a Beatles eljátszotta a szerepet…De ők is rengeteget változtak.. Előkelő nemesurak manapság úgy csatangolnak szerte az országban, akár a cigányok és furcsa vidéki cockney-t beszélnek.”

Mick Jagger (interjú a Földes könyvben) úgy nyilatkozott a Beatlesről: „Nem jöttünk ki túl jól egymással. A Beatles olyan blazírt volt. Korlátokat akartak emelni, nagyon sok ember közelített hozzájuk. Nagyképűek voltak. Túl gyorsan törtek fel Angliában, fiatal vidéki srácok voltak és nem akarták, hogy ezt tudják róluk.”

Jól példázza a „szerepvállalásból” eredő zenei különbözőséget, hogy akkortájt, amikor a Rolling az ördöggel cinkoskodott, a Beatles Ob-la-di, Ob-la-da  dala jelent meg, ami Jan Mac Donald: „A fejek forradalma” c. műve szerint „ elszánt jópofáskodásával, bugyuta szövegével és tömör hangzásával … a legkommerszebb dal az albumon, bár McCartney mércéjével mérve eléggé átlagos.”

Földes László így látja - a kívülállók szemével - a 60-as évek közepéig a két banda egymáshoz való viszonyát:

„ A Beat Birodalom 1964-ben még egységesnek látszott, a trónon kedvesen mosolygott a liverpooli Négyek Bandája, de a „polgárháború előérzete” a levegőben volt. A Rolling Stonest a Decca-istálló porondján szelidítették, és a „vadak” be is tanultak néhány gyakorlatot, át is ugrottak néhányszor a tüzes karikán. Aztán átvonultak Amerikába, ahol nem kellett másnak látszaniuk, kiszabadultak az aranyketrecből és még ott megírták a mindmáig lenyelhetetlen, megemészthetetlen „I can’t get no satisfaction”-t ami a popzene – akkoriban csak „beat” – keretein belül létrehozta a rockot….Ettől kezdve még élesebbé vált a Beatles- Rolling Stones vita a sajtó és a közönség köreiben. A Jó és a Rossz állt szemben egymással, a Szeretet a Lázadással, a Béke a Dühvel, a Mosoly a Gúnyos vigyorral, a Nevetés a Röhögéssel, a Szerelem a Szexszel, az Ének az Ordítással, ezerszeresen felnagyítva, mivel az üzlet az üzlet.”

Ez a szembenállás a hatvanas évek közepén átalakult: „A hatvanas évek közepén Johnéknak is kezdett elegük lenni a „jó”-ságból és néha kiálltak a „Rossz” mellett. Ellenezték nekik, mert „olyan jópofák”.Csakhogy miután Brian Epstein meghalt, John Lennon kezdte kinyitni a száját és a közönség rájött, hogy a Beatles és a Stones együtt jelenti a MINDENT”.

A fenti érzéseket közvetítő Stones nyilatkozatok ellenére egyik első lemezükön az „ I wanna be your man” – Beatles feldolgozás volt, majd, amint Földes László írja – a Stones tagjai közreműködtek pl. a Beatles „All you need is love” felvételén ( Jagger és Richards), Brian Jones pedig szaxofonozott a Beatles „Baby, you’re a rich man” c. számában, John Lennon és Yoko Ono viszont szerepelt a „Rolling Stones Rock and Roll Circus” c. TV showjában.

Legközelebb a Rolling zenei líraiságával zárom a bemutatásukat, majd ugrunk a Beatlesre.

Most egy igazi kuriózummal, egy John Lennon-Mick Jagger videóval búcsúzom.


 

DrKónya Judit


Sixties.hu