Énekesek, ZenekarokNot Only For Sexagenarians

Akiket a beat gitárzene megbabonázott

2018-04-08 17:10:59

„A zene számomra pont olyan, mint a szerelem, hogy élni nélküle lehet, csak éppen nem érdemes”

Muszka Sándor

Mit tud a ROZSDA RTM?

Osztom az idézet szerinti nézetet, és imádom a zenét. Sokféle műfajt szeretek, de köztük a „nagy generáció” hangzásvilága mindig megdobogtatja a szívemet. Sokan lehetünk így, akik nem tudunk és nem is akarunk megszabadulni e zene szeretetétől. Így van ezzel a Rozsda RTM zenekar is, amelyről mondhatjuk, hogy az idők folyamán kicsit módosuló felállásban ugyan, de már több, mint 50 éve (!) szórakoztatja az örökifjú és ténylegesen is ifjú közönséget. Azért is írok róluk, mert nosztalgikus érzéseim támadnak, amikor arra gondolok, hogy a zenekar egyik alapító tagja, Jónás Attila  gimnáziumi osztálytársam volt, és akivel még ma is baráti kapcsolatot ápolok.

Ha az együttes honlapjára tekintünk, szembe tűnik, hogy „Magyarország legjobb gitárzenekarát” tisztelhetjük bennük. Ez a figyelemfelhívás annak szól, hogy torzításmentesen, - ahogy Rózsaligeti László egy Mélykúti Ilona riportban aposztrofálta - „valódi” gitárzenét játszanak, fúvósok, vokál, és szintetizátor nélkül. A zenekar nevében az „RTM” = Real Time Music (ahogyan ők írják: Realtime Muzik) is erre utal.  A zenekart a zene szeretete kovácsolta össze és tartja egyben. Ahogy Jónás Attila az említett riportban elmondta, a beatkorszak „őszinte” zenei előadásmódját mindig követik ma is, akkor is, amikor korábban vagy később keletkezett szerzeményt adnak elő, legyen az akár a country-rock, a rhythm and blues, a rock 'n' roll és az evergreen kategóriában, annak instrumentális és vokális formájában egyaránt. A folyamatos tanulás, az összegyakorlás, a dinamizmus és az aktivitás nem lankadt az 50 év alatt. Gyakran lépnek fel elsősorban zártkörű, sokszor sport rendezvényeken, de állandó zenekarként felléptek az évenként ősszel megrendezett NATO futás eseményén is. Amint azt honlapjuk is jelöli, szívesen lépnek fel, elsősorban zártkörű rendezvényeken. A fellépések részletes feltételeiről a honlap ad tájékoztatást.

Ami megalapozhatja a legjobb gitárzenekar jelzőt, az az előadott műsor különlegessége: az elektromos gitártriók (Shadows, Ventures, Spotnicks) autentikus megszólaltatása. „A ROZSDA RTM a gitárzene legendás korszakának zenéjét az aranykor hangzásvilágához nem csupán hasonló, hanem azzal azonos megszólalással idézi fel, ami országos viszonylatban egyedülálló.”

A különleges gitárhangzás: The Shadows, The Ventures, The Spotnicks

Néhány szót illik ejtenünk ezekről a kiemelkedő együttesekről, akik forradalmi hangzásukkal maradandót alkottak, és olyan hatást gyakoroltak a ROZSDA RTM-re, hogy így munkásságukat kuriózumként értékelhetjük.

A Gitárhangtechnika weboldaláról az alábbi ismeretterjesztő gondolatokat emelhetjük ki:

„A hatvanas évek legelején az elektromos gitár és az erősítés technikája eljutott arra a szintre, hogy immár a fül számára is kellemes hangzást biztosítva elfoglalja helyét a gitár alapú zenék birodalmában.

Ebben az időben a legtöbb gitár szimpla hangszedőkkel volt felszerelve és az erősítők is alapvetően a tiszta hangszín visszaadására készültek.

Az Egyesült Államokban ekkor jött divatba az úgynevezett surf rock zene. Ez a kaliforniai életérzést közvetítette. A surf rock (szörf) zene a hullámlovaglás érzését a szörfölők virtusát fejezte ki. Kezdett kialakulni egy olyan instrumentális stílus, ahol nem volt énekes, a front ember szerepét a szólógitáros töltötte be. Ilyen amerikai együttesek voltak például a Ventures vagy az Astronauts, Chantays.

A surf rock gitárhangzásnak egyik fő eleme az akkori Fender erősítők rugós zengetőjének csattogós sistergős hangzása valamint az erősítők fényes áttetsző tónusa volt, ehhez járult természetesen az akkori gitárok szimpla hangszedőjének AlNiCo mágnesű, kis menetszámú konstrukciója.

Európában ennek egyik legpregnánsabb képviselője egy svéd gitár együttes a Spotnicks volt. Így a Spotnick hitvallásuk szerint space-rock-nak nevezte a stílust, amit játszott. A hangzásokat vizsgálva mindegyik együttesnél közös volt az, hogy a gitárjaikban szimpla hangszedőt használtak, többnyire Fender Stratocaster vagy Burns gitárok voltak láthatók és hallhatók az együttesekben. Az amerikai együttesek Fender erősítőket használtak, az európaiak Voxot vagy más egyéb erősítőt. A gitár hangzás fontos része volt a zengető vagy visszhangosító effekt.”

Egy kis beat-rock történelem

A különleges gitárhangzású együttesekről a Wikipédia érdekes részleteket közöl:

The Shadows

„Cliff Richard kísérőzenekaraként kezdte meg pályafutását a zenekar 1958-ban. „Cliff és a Shadows első közös számát, melynek címe Move It volt. Ezt még néhány közös szám követte, utána a Shadows külön útra lépett, de nem szakította meg minden kapcsolatát Cliff-fel, még jó néhány közös számuk megjelent, sőt, még filmekben is szerepeltek együtt. A Shadows átütő sikerét legelső számuk az Apache (1960július 23.) hozta. Az Apache-t még számos nagy sláger követte (közülük többet Jerry Lordan írt), például a Frightened City (1961. május 13.), a Kon-Tiki (dal) (1961. szeptember 9.), a Wonderful Land (1962. március 3.), az Atlantis (1963) vagy a The Rise And Fall Of Flingel Bunt (1964. május 9.). A Shadows sikert sikerre halmozott, nagyon népszerűek voltak Európa-szerte, legsikeresebb évük 1964 volt. A Shadows 1968-ban feloszlott, de ennek ellenére megjelent még néhány kislemezük 1969-ben, és 1970-ben egy nagylemez erejéig újra összeálltak: Shades Of Rock. -.”- írja a Wikipédia.

The Ventures

„A The Ventures (korábbi nevén: The Versatones, The New Ventures) egy amerikai instrumentális gitárzenekar.Az egyik legismertebb ezek közül – mellyel egyébiránt 1960-ban az amerikai slágerlista (Billboard) második helyéig jutottak – egy eredetileg Johnny Smith dal, a Walk Don't Run feldolgozása volt.

Ugyanezen dal újrafeldolgozásával 1964-ben a 8. helyet tudhatták a magukénak. Legnagyobb sikereiket az 1960-as években érték el, különösen népszerűnek számítottak – és számítanak mind a mai napig – Japánban, ahol a lemezeladási statisztikák adatai szerint 2:1 arányban megelőzték a Beatles-t is(!).Stúdió technikai szempontból is számos dologban voltak elsők. Ide tartozik példának okáért a 12 húros gitár (Edwards az elsők között használt ilyesmit stúdiófelvételeken), vagy a különféle effektek (Fuzz torzítós pedál) használata. De megemlíthetnénk az un. "visszafelé játszott felvétel" technikáját is stúdiómunkáikban (pl: Ventures In Space, 1964) amelyeket később olyan zenekarok is folytattak illetve tökéletesítettek mint a Beatles vagy a The Who.”

The Spotnicks  ( „Magyar vagyok” honlapról, kissé magyartalanul)

„A Spotnicks egy instrumentális svéd rock csoport, akik alakultak 1961-ben.
Voltak híresek a viselt " űrruha "viseletek színpadon , és az újszerű elektronikus gitár hang. Ők azóta kiadtak 42 albumot , az értékesítés több mint 18 millió lemezt adott el, és még mindig turnéznak.
Hamar elérte az első helyezést Svédországban és jelentős sikert a nemzetközi szinten. Turnéztak Európában és az Egyesült Királyságban a top 30 listán szerepeltek.1963-ban, "Amapola" lett az egyik legsikeresebb daluk mindenütt 1964-ben és 1965-ben, a Spotnicks bővítette népszerűségét Németországban és Japánban. Másutt azonban egyre kevésbé sikeres, mint népszerű zenei ízlés megváltozott. A csoport, átesett sok személyi változáson, feloszlott 1970-ben, a változás után a tizenötödik albummal jelentkeztek. Ám a zenekar még mindig népszerű Japánban, és hamarosan az átalakulás után folytatta a zenélést, 1971-ben a japán kiadó kérésére.”

A kis nosztalgiázást a ROZSDA RTM ikonikus felvételével, a Glenn Miller Orchestra által 1941-ben játszott, majd a Shadows által ismét 1964-ben sikerre vitt Chattanooga Choo Choo-val zárom:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu