KikapcsolódásNot Only For Sexagenarians

Irány a Föld szíve!

2020-07-18 13:06:31

„A gyermekek számára hívogató, barátságos fészkeket teremtett, mert meggyőződése, hogy amelyik gyermek jól érzi magát az erdőben, és a füvek, a fák, az állatok jó barátai, abból emberséges felnőtt lesz”

Madas László Makovecz Imréről

Talán soha nem vágytunk még ennyire a természet közelségére, mint idén az elzártság után. Sok csoda hívogat szerte az országban, de most figyelmünket Dobogókőnek szenteljük, nem véletlenül.

A Pilis a Föld egyik energiaközpontja. Így talán mindenki számára elfogadható ez a megállapítás, ahelyett, hogy a helyet – a Dalai Láma szerint magyar-centrikusan – a Föld szívcsakrájának aposztrofálnánk.

A fantasztikus természeti élmények mellett az energiamező mágikus töltésű, gyógyító rezgései éltető energiát sugároznak. Így lehet meditálni, testileg-lelkileg feltöltődni, zarándokhelyként tisztelni a Pilis szépséges színtereit, beszívva a harapnivalóan friss levegőt, elmerülve a változatos táj szépségeiben. Jókat lehet itt túrázni – kinek-kinek erőnléte szerint. Még gyerekekkel is bejárható sok erdei körút pl. A Zsivány-körút a Zsiványsziklához, mely mindössze 2 km. De lehet megcélozni a Ram-szakadékot is, mely már egy 4-5 órás, nehéz túraútvonal.

A Makovecz Síház (ma Zsindelyes Vendégház)

Nem mindenki tudja, hogy Makovecz Imre, a XX. Század egyik legnagyobb hazai építésze, 1977. és 1981. között a Pilisi Parkerdőgazdaság főépítésze volt, akinek a tájon több híres épület is dicséri keze nyomát. A Makovecz.hu/utak honlap így írja le a ma már gyönyörűen felújított, de eredetiségét megtartó egykori síházat. „A sífelvonó gépháza és végállomása egy melegedő büfével. Élőlény-jellege követi a népi építés szavaiban őrzött archaikus lényszerűséget. Bőrét-héját ferdén fektetett deszka un. gránica borítja, hajként, gerince finoman domborodik. Elől, üstöke alatt viseli szemöldökét, amely alatt szemként két hatalmas ablak tekint az erdőre.”

Makovecz Zsindelyes Vendéglő, Fotó: Somorjai Ede

De nemcsak Makovecz Imre szívügye a Pilis. A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány nagyon sokat tesz és tett azért, hogy a XXI. századi színvonalú, kellemes környezetben pihenhessünk.

Ide idézünk az Alapítvány csapatáról néhány információt, hogy a későbbi látogatók érezhessék, hogy az itt tevékenykedők szívvel-lélekkel Dobogókő felvirágoztatásáért dolgoznak:

“A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány 1994-ben jött létre magánszemélyek kezdeményezésére.

Az alapítvány megálmodója Lőrincz László, aki gyermekkorától Dobogókő szerelmese, és szíve több,mint négy évtizede együtt dobog a heggyel. Szívügyének, életfeladatának tekinti Dobogókő felvirágoztatását. Az alapítvány létrehozásával megkezdődött egy hosszú folyamat, mely célul tűzte ki, a terület természeti környezetének védelmét, növény és állatvilágának, valamint természeti értékeinek megóvását, a civilizációs károk enyhítését, a terület sokoldalú fejlesztését és nem utolsó sorban azt, hogy Dobogókő ismét egy csodaszép, gondozott, nevéhez méltó üdülő-, kiránduló- és síközpont legyen. A fejlesztéseket jelentős önerővel, pályázatokkal, a hivatali asztalokat nemritkán csapkodva, de elsősorban a szívbéli emberek segítségével valósítja meg.

Segítői és munkatársai kiválasztásában elsődleges szempont a hely iránti szeretet, szívbéli elköteleződés. Felesége, Lőrinc Lászlóné Györgyi, a kezdetektől segítője, az alapítvány székhelyét nyújtó Zsindelyes Vendéglő “konyha-asszonya”. Jucus, a szakácsnő varázs fakanalával készíti a helyi különlegességeket, finomságokat és Laci titkos recept alapján 18 féle gyógy és fűszernövényből a hely specialitását, a “forró gyömbér” italt, amely nagy melegben jéghidegen is szenzációs. A hosszú évtizedek alatt számos ember segítette munkáját, melyeket felsorolni hosszú lenne, de elmondható, hogy a hely csodálatos atmoszférájától, energetikájától megerősödve haladnak egyéni életútjukon. Az utóbbi időszakban csatlakozott a csapathoz Katalin és Gábor párjával és kiváló munkatársával, Szabinával. Kata az eredeti, mongóliából hozott jurták üzemeltetését, megismertetését vállalta fel és azt, hogy értékes, a helyhez méltó programokkal, rendezvényekkel gazdagítja Dobogókő program kínálatát, Gábor és Szabina pedig modern világunkhoz igazodva, a hely népszerűsítését oly módon, hogy megújult, komplex, a hely által kínált lehetőségeket egy felületen megjelenítő információs központként is működő, weboldalunk legyen, amelybe belépve a virtuális látogató Dobogókőn érezheti magát és átélheti a hely hangulatát. Gábor adja kiváló, nemzetközi szinten elismert programozó szaktudását, míg Szabina az esztétikát, a vízuális megjelenést biztosítja tehetségével. Gábor gyermekkorától kirándul e csodás vidéken, és ezen kirándulások megkoronázásaként gyakran betért a Makovecz Imre által tervezett és két kezével épített Zsindelyes Vendéglőbe. Felnőttként egy ilyen alkalommal, csodás ötleteit elmesélve kapcsolódott be párjával a hely vérkeringésébe. Kata, aki szintén a hely szerelmese, egy forró gyömbérre tért be egy barátjával, és abban a pillanatban tudta, hogy megérkezett.”

Néhány szó a Zsindelyes Vendégházról és a jurtaszállásokról

A Vendégház csodálatosan felújított, megőrizve Makovecz Imre szellemiségét és az épület eredeti szépségét. Az étteremben pl. kacsamájjal tűzdelt őzgerincet kóstolhatunk, de a grillterasz a vegetáriánusok számára is tartogat meglepetéseket. Az isteni gyömbértea jó kísérője a finom étkeknek.

Ki ne akarná kipróbálni egy jurtában a túrázás kellemes fáradalmainak kipihenését?

A jurta a nomád török és mongol népek favázra épített nemezsátra, melynek bejáratát szőnyegtakaró fedte. A küszöbre tilos rálépni, mert a monda szerint a küszöb alatt alvó házi isteneket felébreszthetjük vele. A padlót is szőnyegek borították, középen szabad tűzhely foglalt helyet. Ma már külsőségeiben ugyan nagyon hasonlít a 6, egyenként 8 főt befogadó jurta, de természetesen komfortos, padlófűtéssel, és ingyenes WIFI-vel ellátott. Hangulatában tehát semmit sem veszít az eredeti jurta historikus hangulatából, csak a mai kor igényeinek, kényelmének is megteremti a lehetőségét, és szép jelképe lehet az ember és a természet összhangjának.

A jelen cikk az Alapítvány egyik izgalmas kezdeményezésére kívánja ráirányítani a figyelmet: Középiskolás diákok és egyetemisták részére színvonalas, támogatott szünidei programot kínál júliusban és augusztus első hetében.

A pontos információ közvetítésével a teljes tájékoztatót közreadom:

PROGRAMTÁMOGATÁS KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK ÉS EGYETEMISTÁK RÉSZÉRE

A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány a hosszú karantén időszakában esetlegesen elszenvedett szeparációs fájdalmak gyógyulásának elősegítésére "Újra együtt a szabadban" programra nyújt teljesen vagy részben az alapítvány finanszírozásában történő támogatást középiskolás és egyetemista diákok részére.

A program 2020. július hónapban és augusztus első hetében vasárnaptól péntekig vehető igénybe.

Helyszín: Dobogókő, Budapesttől 40 km-re

A program lehetőséget nyújt a következőkre:

"A" program: 15-30 fő közötti középiskolás osztályok, vagy akár egy évfolyamon belül 2 osztály (egyidejűleg maximum 60 fő) Dobogókőn szervezett, a térségről érdekes információkkal szolgáló kirándulására szállás lehetőséggel és étkezéssel. A szállás és a túravezetés 100 %-ban az Alapítvány által finanszírozott, az étkezés kedvezményes diákcsoport áron vehető igénybe. Az éjszakát eredeti mongol jurtákban tölthetik

Étkezési lehetőségek és diákcsoport árak: https://www.dobogoko.org/jurtaszallas/menuk

"B" program: 1 napos osztálykirándulás vagy évfolyam-kirándulás középiskolás diákoknak és egyetemistáknak jurta látogatással egybekötött kirándulás ebéddel, minimum: 30 fő, maximum: 60 fő részvételével. A teljes program az Alapítvány által finanszírozott.

A vezetett túrák közül különböző nehézségi fokú és időtartamú útvonal választható. Kirándulás közben túravezetőink érdekes információkat adnak át Dobogókőről, a Pilisről és a hozzájuk kapcsolódó értékekről.

A jurták a vándorló nomád törzsek és a honfoglaláskori magyarok lakóépületei voltak. Különleges kialakítása télen-nyáron biztos védelmet biztosított a természetben a vadállatok ellen és veszedelem esetén lehetővé tette a gyors költözést is.

Programunkon megtekinthetik és megismerheti ennek a különleges épületnek a történetét, benne is aludhatnak, és egyéb titkokat is elárulunk majd egy rövid előadás keretében…

Amennyiben szeretnének részt venni ingyenes programunkon, kérjük, vegyék fel velünk a kapcsolatot és foglaljanak időpontot!

A lehetőség korlátozott számú csoport számára elérhető, - az elbírálás jelentkezési sorrendben történik.

Feltétele, hogy a résztvevők vállalják, hogy az alapítvány számára készült fényképeken szerepelnek, illetve jelenléti íven kizárólag nevükkel és aláírásukkal dokumentálják részvételüket!

Érdeklődni lehet:

info.dobogoko@gmail.com

+36 20 227 96 85 

Természetesen a diákokon kívül mindenkit szeretettel várnak egy különleges feltöltődésre az éltető energia színhelyén.

TÚRÁRA FEL!



 

DrKónya Judit


Sixties.hu