"A nő szíve egy rész az égből"
George Gordon Noel Byron
1977.óta világnap lett az ENSZ égisze alatt március 8., a nők tiszteletének napja. Bár csak a XIX. század közepétől indulnak a női mozgalmak, voltak olyan erős jellemű lányok, asszonyok, akik megelőzve a tömeges küzdelmeket, maguk ismertették el, hogy hivatásukban egyenrangúak a férfiakkal.
Nem célja ennek az írásnak, hogy a még fennálló társadalmi nehézségeket vázoljam, inkább két olyan erős nő életének bemutatására invitálom olvasóimat, akik a XVII. és a XIX. század férfiuralta világában oly módon boldogultak, hogy a mai napig csodálattal tekintünk munkásságukra: az egyik, a neves barokk festőművésznő, Artemisia Gentileschi, a másik a fantasztikus zongoraművész és zeneszerző, Fanny Mendelssohn. Vegyünk példát róluk! Az igazi tehetséget semmi és senki nem állíthatja meg!
Drámai realizmus Caravaggio nyomdokain egy zabolátlan festőnőtől - Artemisia Gentileschi
Artemisia Rómában született a XVI. század végén, 1593-ban. Apja Caravaggio tanítványa volt, korának neves festőművésze, aki tanítgatta lányát a festészetre. Artemisia-t kimagasló tehetséggel áldotta meg az ég , és emellett olyan temperamentummal, mely nem engedte keretek közé szorítani ezt az isteni ajándékot. Nőként abban a korban elképzelhetetlen volt festőként boldogulni, Artemisia is érezte, hogy lesznek akadályok pályáján női mivolta miatt. Patronusának, Antonio Ruffonak így írt erről. " Attól tartok, ha megnézi a festményeimet, azt fogja gondolni rólam, hogy arrogáns és szemtelen vagyok... Sajnálkozva gondol rám, hisz egy női név kétségeket ébreszt mindaddig, míg az alkotását meg nem pillantja."
Szerencséjére apja, aki befolyásos mester volt, elismerte lánya tehetségét és a Medicieknek is ajánlotta figyelmébe a már 17 éves korában elementáris erővel festő lányt. "Olyannyira tehetséges, hogy bátran állíthatom, kortársai között nincs párja. Munkáiban oly megértésről tesz tanúbizonyságot, amelyet talán művészetünk legnagyobb mesterei sem birtokolnak." ( Levél Lotharingiai Krisztinához.)
Élete fiatalon tragikus fordulatot vett, festő-tanítója, Agostino Tassi megerőszakolta. Apja pert indított lánya megrontása miatt, melynek dokumentumai szerint Artemisia-t kínvallatásnak is alávetették. Tassit elítélték ugyan, de a családnak el kellett menekülnie Rómából. (Érdemes megnézni az interneten az 1997-ben készült filmet, melyben Tassi tettét árnyalják, Artemisia és ő szerelmi viszonyt folytattak.)
A siker útján
Artemisia férjhez megy egy nála tehetségtelenebb festőhöz és négy gyermeket szül. Mindezek dacára nem háziasszonyként éli életét, hanem Caravaggio nyomdokain, a fény-árnyék technika felhasználásával (sötét háttér-világos alakok) drámai képeket festett - elsősorban bibliai és mitológiai hősnőkről, akik bátrak, erősek, elszántak, pl. Judith és Holofernész, Zsuzsanna és a vének. Fontos említeni az általa kidolgozott, azóta Artemisia-sárgának elnevezett különleges színt, mely képein fontos szerepet kap.
Nem mehetünk el azon büszkeségünk amellett, hogy a Szépművészeti Múzeumban megtekinthető a Jáhel és Sisera c. ugyancsak tragikus történetet feldolgozó, monumentális festménye. Az isteni igazságszolgáltatás szimbólumaként - talán emlékeztetve a vele történt nemi erőszakra - dolgoz fel egy ószövetségi történetet: Jáhel sátorcöveket ver, a tőle menedéket kérő, alvó, ellenséges hadvezér halántékába.
Tehetségét már életében azzal ismerik el, hogy 1616-ban első női festőként felveszik a Firenzei Művészeti Akadémia tagjai sorába. Megrendelői között számon tarthatta pl. Cosimo de Medici-t.
A kor kiemelkedő természettudósával, Galileo Gallileivel levelezés útján barátságot ápol. A Gallilei által felismert fizikai törvényszerűségek megjelennek Artemisia képein, pl. Judith esetében a Holofernész-szel szembeni az erő és ellenállás megjelenítésénél. Artemisia kérte Galileit, hogy ajánlja be őt a toszkán nagyhercegnél.
Artemisia sikerességét az is mutatja, hogy 1630-ban Nápolyban saját műhelyt vezet, segédekkel. Üzletasszonyként ő tárgyal a megrendelőkkel. Lányát, Prudenziát is festőnek neveli. Itt már monumentálisabb képeket fest. Képein a női arcokat saját magáról mintázta.
Artemisia öntörvényűségére jó példa, hogy szembe menve korának társadalmi normáival saját magáról készít aktfestményt, Önarckép a festészet allegóriájakánt c. művében. Később a festményt - erkölcsi okokból - felöltöztették.
Apjával még annak halála előtt Londonban, I. Károly angol király megrendelésére egy mennyezetfreskót készítenek a Greenwich-i Queen's House mennyezetén.
Halála után sokáig kiütközött az a nézet, hogy nő ilyen képeket nem festhetett, így műveit apjának és kortársainak tulajdonították.
Csupán 1916-ban Roberto Longhi ismerte fel Artemisia zsenialitását. Azóta művei egyre nagyobb értékűek. 2019-ben Lucretia c. festménye 5 millió euróért kelt el.
Kitörés a testvér árnyékából - Fanny Mendelssohn
Most a XIX. század elejére, 1805-re ugrunk. Ekkor született egy jómódú hamburgi bankárcsaládban Fanny Mendelssohn, a kiváló zongoraművész és korszakos zeneszerző. Két nehézséggel is szembe kellett néznie élete során: egyrészt nőként szinte lehetetlen volt zeneszerzőként boldogulnia, másrészt öccse, Felix hasonló tehetséggel megáldott és világhírűvé vált kompozítor volt.
Fanny szülei csak megtűrték zenei próbálkozásait és csupán házi hangversenyeken mutathatta meg kvalitásait. Apja így írt erről levelében (1820): "Talán Felix számára a zene hivatássá válik, míg Te csak büszkélkedhetsz vele, és sosem fog létfenntartásod alapjává válni."
Fanny - támogatás hiányában - sokáig vívódott, nő létére kilépjen-e zeneszerzőként a prorondra?
Felix és Fanny kapcsolata
Felix csodálta nővére zsenialitását, de a konvenciók miatt nem támogatta, mert félt, hogy a nyilvános publikálás rontja a család megítélését. Csak 1846-ban, Fanny halála előtti évben változott meg álláspontja: áldását adta a nyilvános megjelenéshez, de Fanny szerint nem szívvel-lélekkel támogatta. "Tudom, hogy szíve mélyén nem teljesen elégedett, de örülök, hogy kedves szavakat írt."
Felix sokat adott nővére véleményére, kritizálásra mindig odaadta a műveit. Pl. A Paulus oratorium és a Szentivánéji álom Fanny észrevételeit is tükrözte. Emellett Felix neve alatt jelentek meg Fanny művei pl. Húsvéti szonáta. vagy az Op. 8. és 9. dalgyűjtemény).
Az alkotás láza
Fanny szinte egész életében a fióknak alkotott. 500 művet hagyott hátra, zongoradarabokat, kamara zenei műveket és dalokat. Még saját házasságkötésére is ő szerezte a zenét. Általában a hónapok nevét viselték dalciklusai.
Kapcsolata Goethevel
Goethe nagyra tartotta és bátorította Fanny-t. 1827-ben külön verset szentelt neki, a Távoli lány címmel, melynek megzenésítésére kérte fel. Barátsága jeléül Fanny 250 Goethe versre készített dalokat. Egyik legnépszerűbb A Nahe des Geliebten ( A kedves közelsége), mely a távollévő kedves utáni vágyakozást örökíti meg.
Kapcsolata Liszt Ferenccel
Liszt Ferenc visszatérő vendége volt Fanny Mendelssohn 1830-tól újjáélesztett vasárnapi zenei szalonjainak (Sonntagsmusiken), ahol a kor legnevesebb művészei (például Paganini vagy Clara Schumann) is megfordultak.
Liszt nagyra tartotta Fanny zenei tehetségét. Egy alkalommal, amikor Fanny Párizsban járt, Liszt lelkesen fogadta, és elismerően nyilatkozott kompozíciós készségeiről, ami jelentős megerősítést jelentett a zeneszerzőnőnek, akit családja (különösen öccse, Felix) gyakran bátorított a háttérbe húzódásra.
Bár Liszt és Fanny öccse, Felix Mendelssohn között közismert szakmai rivalizálás és stílusbeli ellentét feszült (Felix gyakran kritizálta Liszt "virtuozitását" a tartalom rovására), Fanny nyitottabb volt a modernebb zenei irányzatokra, és Liszt fellépéseit is figyelemmel kísérte.
A nyilvánosság elé lépés rövid pillanatai
Férje, Wilhelm Hensel, tiszta szívvel támogatta Fanny-t. "már reggel üres kottapapírt készített elő, hogy komponálásra sarkallja", a családi beleegyezés későn jött. Fanny már csak 7 albumot tudott haláláig megjelentetni. Ezeket ugyan pozitív kritika illette, de kiteljesedni - 41 éves korában bekövetkező, hirtelen agyvérzése miatt - igazán nem tudott. Húga , Rebeka születésnapjára írt d-moll zongoratrió volt utolsó műve.
Felix összeomlott. Az f-moll vonósnégyesét Fanny halálára komponálta, mintegy rekviemként.
A sors kegyetlensége, hogy 6 hónappal Fanny halála után, Felix is ugyancsak agyvérzésben elhunyt.
Fanny Mendelssohn művészetének feltárása igazából csak az 1970-es években (!) kezdődött. Berlinben zeneiskolát neveztek el róla, szép dombormű megalkotásával állítottak emléket neki, sőt egy kisbolygót is elneveztek róla. Teljes életművének megismerése még a zenetudósok számára is várat megára.
Összegzés: E két zseniális alkotóművész kiragadott példája azt hivatott szemléltetni, hogy a nehézségek ellenére is csillogtassuk meg nőként a bennünk szunnyadó tehetséget, legyünk büszkék magunkra és ne riadjunk meg a buktatóktól sem!
Boldog Nőnapot!
Artemisia önarcképe:
A legismertebb Fanny Mendelssohn mű: