„Azért szeretek filmet csinálni, mert a film igen erős eszköz az emberi viselkedés megváltoztatására”
Ruben Östlund
Láttam egy filmet kedves barátnőmmel, pénteken a majdnem üres Urániában. Elgondolkodtató, meghökkentő, szatirikus és abszurd volt egyszerre.
„A szomorúság háromszöge” c. 3 Oscar díjra jelölt, Arany Pálmadíjas Ruben Östlund svéd filmről beszélek. A film emlékeztet abszurditásával Ionesco drámáira ( a kapitalista műtrágyakirály és a marxista masszív alkoholista hajóskapitány részeg párbeszédére), a Titanic kasztokat bemutató fedélzeti szerkezetére ( a milliomos utasok felül, a buzgó, pénzért mindent elviselő személyzete középen és a szolgaként kezelt takarítók), és a Legyek urára a szigeten zajló kiszolgáltatottság ábrázolására. (Itt ugyan szatírává szelidítve a problematikát.)
Mi is az a szomorúság háromszöge, mi a cím magyarázata?
A divatszakmában a két szemöldök közötti homlokráncolás területe. Bár a film főszereplői között vannak szakmabeliek – ez elsősorban a rendező homlokráncolására utal: a gazdagok világa kiábrándítóan felszínes, a kommunista egyenlősdire való törekvés pedig pillanatokon belül átalakul hatalmi villongássá.
A film három részre tagolódik: először az influenszerek és modellek pénzre és csillogásra vágyó,korántsem irígylésre méltó világába kapunk betekintést, majd a megvalósult álom, a luxusutazásba csöppenés következik, végül a hajótörés viszontagságaiba látunk bele. Közben hol hüledezünk, hol nevetünk.
1. Kifizesse a számlát?
Carl és Yaya, a XXI. századi celeb prototípusai nem azonos juttatást kapnak szépségükért és fiatalságukért. Bár Yaya többet keres, mint Carl, de igérete ellenére nem akarja kifizetni az éttermi számlát. Carl egy hosszas fejtegetésbe kezd a nemek egyenlőségéről, de tulajdonképpen azt nehezményezi, hogy Yaya úgy tesz, mintha nem kellene legalább részt vállalnia a fizetésben. A fimtett.ro kritikája ezt a film egyik legerősebb jelenetének tartja, én viszont egyetértek a kortarsonline.hu írójával, aki „ már-már unalomba süllyed az érvek nélküli diskurzus” kritikájával illette ezt a részt.
2. Money-money-money: jöhet a polgárpukkasztás
A semmittevés a luxushajón nem édes, inkább visszataszító. Olyan személyekkel ismerkedhetünk meg, mint a felkapaszkodott, primitív, magát „szarárusnak” tituláló orosz milliomos, a finomkodó,idős angol gazdag házaspár, akik tömegpusztító fegyeverek árusításából gazdagodta meg és még büszkék is erre, az egyenlőséget hirdető, a személyzetet fürdőzésre parancsoló orosz milliomos feleség – igazi panoptikum figurák. Nem beszélve az örökké részeg kapitányról, aki Marx idézetekkel és szovjet csasztuskákkal szórakoztatja magát, ahelyett, hogy a hajót irányítaná. A híres és gazdag appokat fejlesztő értelmiségi szakember éppoly üres és felszínes, mint a többiek.
Egy jellemző csevegés a vendégek és a kapitány között:
„Vendég: A napozás közben észleltem, hogy a vitorla piszkos.
Kapitány: De hiszen ez nem is vitorlás.
Vendég: A prospektusban vitorlásról van szó.
Kapitány: Jó, akkor kimossuk.”
A teljes személyzet fürdésre kényszerítése miatt megromlik az étel, és a vihar közbenjárásával a vacsora egy hányáspartiba csap át, ahol megszűnik a különbség ember és ember között. Elszabadul a pokol, mintha egy amerikai film szószerinti WC humorában merítkeznénk meg.
3. Hogyan tegyünk szert némi ropira pénz és hatalom nélkül?
Igazi szatíra: hajótörés után hőseink egy része egy lakatlannak vélt szigetre vetődik. Morbid, hogy az a gránát robbantotta fel a hajót, melyet – a sors iróniája miatt, általuk felismerve - a terroristák éppen az idős fegyverkereskedő házaspártól vásároltak.
A szigeten kiderül, hogy a robinsoni élet a kőgazdagoknak nem való. Nem életrevalók, igazi herék. Ezért az éhhaláltól a hajó „WC-s néni”-je menti meg őket: ő tud halat fogni, pucolni, tüzet gyújtani, sőt némi vizet és ropit megmenteni a süllyedő hajóról. A megmentésnek azonban ára van: el kell ismerni, hogy ő a kapitány, akkor jár étel és némi ropi. A pillanatnyi egyenlőség átvált hatalmi viszonnyá. És – kicsit hosszadalmas felvezetővel – minden kezdődhet elölről.
A rendező kiábrándultsága abban mutatkozik meg, hogy számára sem a kapitalizmus, sem a kommunizmus nem jelent megoldást. Ezért a film vége nyitott, a tanulságokat rábízza a nézőre.
Bár a film nem hibátlan, de korántsem szirupos, „minden-jóra-fordul” hamis optimizmusú alkotás. Érdemes megnézni.