„Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.
Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink”Részlet a Jöjj kedvesem c. dalból
Nem akármilyen koncerten jártam.
Mielőtt rátérnék az élménybeszámolóra, néhány interjú felhasználásával kicsit visszatekintek a Fonográf múltjára.
Mi a Fonográf titka?
A megfejtéshez az alapító tagok nyilatkozatai nyújtanak segítséget.
Szörényi Levente a Magyar Nemzet 2004. július 1-i, Lőcsei Gabriella által írt cikkében többek között azt fejtegeti, hogy mi a különbség a legendás Illés és a Fonográf zenéje között. „A Fonográf egészen más típusú zenével állt elő, mint az Illés. Összetettebb, „minőségibb” zenét játszott.” Ez azért következett be elmondása szerint, mert „a társadalom lett „óvatosabb”, nem a zenekarunk. Pontosabban: fásultabb és közönyösebb, mint az Illés együttes diadala idején. Beláttuk, senkinek sem fontos immár, hogy mi, zenészek megváltsuk a világot. Sem a közönségünknek, se nekünk.
És, valljuk be, volt egy új szempontunk is: szerettük volna kipróbálni magunkat külföldön.
Alma-Atától az Atlanti-óceánig minden ország, minden város, minden pódium. És csakugyan eljutottunk oda is, ahol az Illést nem szívesen látták volna.
Angliába viszont nem jutottunk ki, az Interkoncert és a hanglemezgyár vállvetve akadályozta meg, hogy fellépjünk a wembleyi countryfesztiválon.”
Bródy János az Origo 2017. május 17.-i cikkében így jellemezte, hogy mit is jelentett neki a Fonográf: „rendkívül kreatív alkotói munkaközösség volt, több mint zenekar. a Fonográfnak köszönhetem, hogy az Illés után megmaradtam zenésznek egy olyan helyzetben, amikor az bizonyos értelemben nem volt eleve eldöntött. A Fonográf idején szereztem a legjobb szövegeimet. Meg kellett tanulnom úgy írni, hogy az átmenjen a hatalom szűrőjén, miközben jól énekelhető, szép dalokat eredményezzen.”
Tolcsvay László a Bors 2017. április 20-án úgy fogalmazott, hogy a Fonográf baráti és lelki társulás is volt, miközben a zenei megnyilvánulás a végtelen szabadság jegyében zajlott. Bródy János a koncertről azt mondta, hogy mivel a közönség a régi hangzásra kíváncsi, nem akarják más hangszerelésben, újragondolva játszani a dalokat, persze a hangszerek azóta modernebbek lettek. Hatalmas jókedvvel és pozitív érzésekkel írtuk annak idején a dalokat, és ennek az a lenyomata, hogy ilyen sokáig szólnak. Ezek a dalok őszinték, és ezt nyilván érzi a közönség.”
Miért szűnt meg mégis a legendás együttes?
Szörényi Levente az Origo cikkben így vall erről: „Mindnyájunknak elege volt 1984-ben már a külföldi turnékból, főleg azután, hogy a nagy bemutatkozás lehetőségétől, a wembleyi fellépéstől elütöttek bennünket. Helyette kocsmákban játszhattunk, áruházi folyosókon; meddig lehet ezt folytatni, kérdeztük magunktól. Aztán erősen töredezetté vált az együttesen belül az összetartás, helyette bevonult közénk az irigykedés, az intrika. Ahogyan az Illés együttest a politika verte szét, a Fonográfot az asszonyi susogások, ellenségeskedések.”
A koncertről
Már Bródy János is megköszönte Edisonnak a névadó fonográf készülék felfedezését, mi, akik ott voltunk, is így vagyunk ezzel. Emlékezetes estet tölthettünk el a Fonográf társaságában. Bár – mint nyilatkozták – már rendszeresen koncertezni nem akarnak, de elcsábultak egy kis adrenalinszerzés végett az Aréna koncertre.
Szörényi Szabolcs két éve döntött úgy, hogy főként megromlott hallása miatt visszavonul a színpadtól, akkor az Illés még életben lévő tagjai is bejelentették: Szabolcs nélkül nem állnak többé össze. Ám a basszusgitáros most visszatért, és a közönség is igen nagyra értékelte, hogy visszavonulását – reméljük nemcsak e koncert erejéig – felfüggesztette.
A buli jó hangulatú volt, de visszafogottan örvendeztünk egy-egy régóta kedvenc számnak, nem úgy, mint egy „igazi” rock-koncerten. Ez alól talán csak a „Wagner úr” volt kivétel. A zenekar tagjai igen élvezték a tapsokkal és éljenzésekkel tarkított közönség reakciókat, sőt időnként meg is hatódtak a rajongók szeretetétől.
Szinte minden korszakos dal elhangzott, pazar előadásban. Szörényi Levente elmondása szerint e koncertre vásárolta 12 húros gitárját, ami igen szépen szólt. Tolcsvay László szerzeményei ugyanolyan életérzést idéztek elő, mint megalkotásukkor. Szépen kidolgozottak voltak szájharmónika szólói is.
A „banda” jókedvűen „lökte a sört” és panaszkodott, hogy „vén vagyok, akár a föld”. Az Óbudai Danubia Zenekar és három vokalista, valamint Szörényi Őrs dobolása teltebbé tette a hangzásokat, bár egyszer-egyszer a kristálytiszta többszólamúság csorbát szenvedett.
A közönség soraiban a Fonográf eredeti rajongói mellett sok fiatal is „retróként” élvezte az előadást, kicsit visszacsöppenve a számukra csak elmondás alapján létezett szocialista időkbe.
Jó volt újra élőben hallani a „Levél a távolból”, az „Első villamos”, a „Sajnálom, hogy így esett”, a „Mondd, hogy nem haragszol” vagy a „Dal az ártatlanságról” dallamait, nosztalgiázva azon az érzéseken, amit 1974-1984 között éreztünk.
Köszönjük neked, Fonográf!
Az 1984-es búcsúkoncert felvételével zárom élménybeszámolómat: