„A zene képes felszabadítani az emberben különböző dolgokat, (...) képes olyan helyekre repíteni, amelyekről még a zeneszerző sem álmodott volna”
Jojo Moyes
A zene mindig feltölt, ezért jóleső várakozással ajándékoz meg, kicsit kiléphetek a „szokásosból”.
A várakozást ez esetben is élmény követte, mert kedves zenekarom, a Budafoki Dohnányi Zenekar lépett fel, Hollerung Gábor zeneigazgató dirigálásával. Az élményt tetézte, hogy Mozart C-dúr zongoraversenyét K 467 Szabó Marcell „Junior Príma” díjas zongoraművész játszotta. A hangverseny 2016. szeptember 30-án volt, fényét emelte, hogy a 80. születésnapját ünneplő Nemes László kiváló karnagy, zenetanár, a művészeti iskolai modell megteremtője előtt tisztelgett. Nemes László gazdag életútjának egyik kiemelkedő állomása volt, amikor 1993-ban megalapította a Dohnányi Zenekart, amelynek 2000-ig igazgatója is volt.
A koncerttel kapcsolatban a „Hangoló” c. műsormagazinban (A Budafoki Dohnányi Zenekar ingyenes időszaki kiadványában) Viant Katalin tollából egy élvezetes portré jelent meg Szabó Marcellről, akit az interjút készítő „ifjú zongoraverseny-gurunak” nevez. Az ismert és kiemelkedően szép zongoraverseny előadásához számmisztikai apropó, hogy „Mozart, a zeneszerző éppen úgy huszonkilenc éves volt, amikor a C-dúr zongoraversenyt írta, mint ahogy Szabó Marcell, a zongoraművész is huszonkilenc éves most, amikor eljátssza nekünk ezt a gyönyörű művet.” Mint a Hangolóból megtudtuk, a mű második, Andante tétele már több filmben is megörvendeztette a nézőket, hallgatókat, így a riportban is említett Elvira Madigan c. filmben, az 1977-es James Bondban, vagy a Spongyabob kockanadrág c. népszerű rajzfilmben. Az interjúban nagyon tetszett a kadenciákkal kapcsolatos rész, amely rám az újdonság varázsával hatott. A „kadencia” tulajdonképpen hasonlatos az elsősorban jazzből ismert improvizációhoz. Szabó Marcell a zongoramű kapcsán a kadenciákra hívta fel a figyelmet: „Melyik részre hívnád fel a közönség figyelmét?” Válasz: „ A kadenciákra, azaz a két szélső tétel lezárására, ahol a zongorista pár percben megmutathatja képességeit, zenekari kíséret nélkül, látványos, improvizációs alapú, a műben korábban már elhangzott témákból felépülő szólóban. Amiért ez itt különösen érdekes, az az, hogy Mozart által írt kadenciát nem ismerünk ehhez a darabhoz. Vagy elveszett a kézirat, vagy egyáltalán nem is írt hozzá, hiszen nem komponált kadenciát minden zongoraversenyéhez, mert ezeket akkoriban szokás volt valóban rögtönözni. Amihez ő nem írt kadenciát, ahhoz később más zeneszerzők pl. Beethoven, vagy Brahms, illetve a XX. Század zongoristái is, mint Brendel, Pollini megírták a sajátjukat. Úgyhogy a mai zongoristák, vagy ezek közül választanak, vagy megírják a maguk kadenciáját. Én az előbbi utat járom.” (Tegyük hozzá: egyelőre, mert a művész a riport végére már fontolgatta saját kadencia írását.)
A „visszafogott játékmód” hatására – ahogy az Viant Katalin írta – tényleg megállt a levegő a koncertteremben. Ez a játékmód teatralitás nélkül érte el azt a hatást, hogy a „közönség pisszenni sem mer”, annyira hatása alá kerül a művész játékának.
Csak azt sajnálom, hogy - érdekességképpen nem tudtam meg, melyik kadenciát választotta Szabó Marcell.
Néhány szó a két másik műről:
A két másik mű Camille Saint-Saens: Sámson és Delila – Bacchanália tétele és az I. szimfóniája volt. Ez utóbbi – nagyszerű előadása – ősbemutatónak tekinthető, hiszen igen ritkán hallható. Hollerung Gábor szereti megismertetni a közönséggel a nem agyonjátszott, de bemutatásra érdemes műveket. Ezúttal is siker koronázta elképzelését: a 18 éves zeneszerző üde, játékos kompozíciója megörvendeztette a hallgatóságot. A zeneszerző talán még Mozartnál is „zsenibbnek” számított gyermekkorában, hiszen már három évesen megkomponálta az első zongoraművét.
Szabó Marcell varázslatos játékával búcsúzom: