Kulturális Élvezetek

Hogyan építsünk űrjárművet!

2017-09-30 18:04:45

Jó dolog tudni, hogy mi akarsz lenni, amikor nagy leszel. Sokan olyasmiket mondanak, mint hogy "űrhajós vagy ilyesmi". De az igazán jó az, amikor ki is tartasz a célod mellett, örökre.

Dakota Fanning

Meglepőnek tűnik a cím, de nem annak, aki unokájával ellátogatott a Kutatók éjszakájának egyik igen érdekes előadására a Sánc utcai Csillagvizsgálóba. Géczy Gábor fiatal űrjármű építő mérnök tényleg érdekfeszítő előadást tartott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A MASAT 1

Bár már hallottam a „Maszatról”, ami az első magyar műhold (űrszonda) volt, természetesen a „MASAT 1” helyes elnevezésre hallgat. Keveset tudtam azonban a részletekről. Ezekkel szeretném olvasóimat is megismertetni.

 Ez a 2012-ben fellőtt, Rubik kocka nagyságú, 10x10x10 cm-es, mindössze 998.5 g tömegű kis eszköz, melyet 56.000 mérnökóra alatt fejlesztettek ki, a legkisebb műholdnak számított, 1062 napot folyamatosan működött - oktatási céllal. Feladata az volt, hogy fényképeket készített a Földről. Kiemelendő, hogy 100%-ban magyar fejlesztés volt, melyet a Budapesti Műszaki Egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló csapat készített el. Feljuttatása 8-10 kg színarany árának megfelelő összeg volt! Nagyon érdekes annak megemlítése, hogy ez a kis találmány nem vált űrszemétté, bár a dél-atlanti anomália miatt Brazília felett megsérült, a tartalék fedélzeti komputerrel azonban még képes volt ellátni feladatát, 2015.januárjában pedig visszatért a Föld légkörébe. Bevallom, most hallottam először erről a „Bermuda háromszög”-re emlékeztető, űrbeli jelenségről.

Mi is tehát az a dél-atlanti anomália?

A Dél-Amerika feletti területen a Föld mágnese tere gyengébb, s mivel ez a védőpajzs nem véd, a magas sugárzási szint meghibásítja a műholdakat.

A SMOG 1

Az előadás persze még izgalmasabbá vált akkor, amikor a tervező arról beszélt, hogy egy még kisebb, 5x5x5 cm-es! un. Pocketqube-ot, a SMOG1 néven fejlesztettek ki, mely maximum 250 g lesz (jelenleg 150 g), és már konkrét kutatási feladatokkal is megbízzák. Mérni fogja az elektromágneses szennyeződéseket és az ionizációs sugárzást is. Bár nem vagyok igazán reál-beállítottságú, mégis felvillanyozott engem is, ahogyan Géczy Gábor megismertetett ezen pöttöm eszköz fantasztikus tudásával.

Lássuk, hogyan néz ki ez a picurka kis űreszköz!

6 külső, és 5 belső elektronikus panelből áll. Napelemekkel van borítva. Kicsisége és könnyűsége miatt itt már nem alkalmaztak alumínium vázat, hanem nyomtatott áramkör lapokat un. NYÁK-okat használtak. Ebből kettőnek kifejlesztése Géczy Gábor saját munkáját dicséri. Tartalék-alrendszert minden fontos eleméből készítettek, csupán akkumulátora nincs, mert az a súlya miatt nem kerülhet bele. Ez azonban a működését csak annyiban akadályozza, hogy a Föld árnyékában nem működik majd.

További érdekessége volt az előadásnak a vetítés mellett, hogy mind a MASAT 1, mind a SMOG1 méretarányos prototípusát kézbe vehettük.

Mit tud a SMOG 1?

90 perc alatt megkerüli majd a Földet. 600 km-re fog keringeni 5-23 évre tervezve! És természetesen el fogja látni  kutatási feladatait.

Gratulálunk a fiatal tervező-gárdának és sikeres fellövést kívánunk 2018.második félévében!


 


 

DrKónya Judit



Tisztelt Felhasználó!

Hozzászólás írásához kérjük, jelentkezzen be!



A cikk kommentjei

Sixties.hu