Kulturális ÉlvezetekNot Only For Sexagenarians

Énekel az ország

2016-09-07 20:57:14

„A világ olyan templommá vált, amelyben nem tudunk énekelni, tehát ordítunk.”

John Cage

 

Igaznak tűnik az idézet, így kell, hogy megpróbáljuk érzéseinket, közlendőnket a világgal és egymással a legszebb zenével, az emberi hanggal közvetíteni.

Szeretném, ha az  „Énekel az ország” c. minden év Pünkösd hétfőjén megrendezett esemény a kórus muzsikát mát szerető és arra kíváncsi új közönség számára is életre szóló élményt jelentene.

Az "Énekel az ország" honlapján nevezett eseményekről az alábbiakat teszi közzé:

„1985-ben először rendezte meg a Budapesti Középiskolások közös hangversenyét, mely 2006-tól országos szintűvé nőtte ki magát Énekel az Ország néven. Az Énekel az ország rendezvénysorozat a legkülönbözőbb korú és képzettségű énekesek számára nyújt részvételi lehetőséget az ország minden tájáról. A projektben résztvevő énekkarok, énekesek olyan nagy oratorikus művek előadásában vehetnek részt, amelyre amúgy nem lenne lehetőségük. A hangversenyt megelőzően az összes résztvevő egy zenei táborban vesz részt, melynek helyszíne minden évben más vidéki városban van. A kórustábor koncepciójában központi szerepet kapott az ismeretterjesztés – nem csupán hangok megtanulásáról szólnak a próbák, hanem műértelmezésről, stílusról, zenei nyelvről, élet és művészet viszonyáról is.”

A rendezvények szellemi atyjáról, Hollerung Gáborról pedig az alábbi lexikális adatok szerepelnek a honlapon:

„Hollerung Gábor (Budapest, 1954. augusztus 18. –) Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője.”

Ezekből a tömör mondatokból azonban nem derül ki, az élmény és az, hogy milyen sok munka, öröm és erőfeszítés áll a sikeres, nagy nézőszámot vonzó koncertek  mögött.

Most egy „bennfentes” szemével osztom meg azt az érzést, melyet az együtt-éneklés nekünk amatőr énekeseknek jelent ,és mely érzés visszatükröződik a nézők tapsaiban, és a koncertek utáni beszélgetésekben.

Hollerung Gábor karizmatikus személyiség, szenvedélyesen szeretteti meg velünk az előadandó műveket. Bízik bennünk, és ezért mi is bízunk magunkban. Megtesszük a tőlünk telhető maximumot, hiszen olyan élménynek lehetünk részesei, ami csak keveseknek adatik meg. A próbák néha izzasztóak, de sohasem érezzük tehernek a sokszori újraénekelést, a sok szólampróbát és azt sem, hogy február közepétől Pünkösdig minden szombat délutánt a próbáknak szentelünk. Feltöltődünk és szórakozunk is, a mester szarkasztikus humorának következtében.

A művek a komolyzene nagy léptékű, sokszor nem- vagy ritkán megszólaló remekművei, melyek  bemutatása az aggódók szerint amatőr kórusoknak veszélyes mutatvány. De a közel 500 kórustag figyelme, szeretete, az éneklés öröme, az összetartozás élménye felülkerekedik minden nehézségen. A nagy létszám általában a 27 magyarországi kórus részvételéből adódik. Ilyen mérvű összefogás példaértékű, minden korosztályt, a gimnazistáktól a nyugdíjasokig a zene szeretete együtt-éneklésre indít.

Hollerung Gábor igen fontosnak tartja, hogy a koncertprogramoknak legyen aktualitása  is, így az idén a Bartók év tiszteletére a Cantata Profana szólalt meg megrendítően szép előadásban, jövőre pedig Kodály előtt tiszteleg az egyesített kórus.

A honlapon említett tábor arra szolgál, hogy a kórusonként megtanult műveket Hollerung Gábor a közös koncepció alapján „ egybegyúrja” és így lehetővé válik, hogy a művek amatőrök megszólaltatásában profi módon szóljanak. A tábor csapatépítő élmény, három napon át dalolunk és élvezzük a közösségi együttlétet. Ehhez Hollerung Gábor önkéntes csapata igen jól megszervezett kereteket biztosít.

A hangverseny-élményekhez a kiváló Dohnányi zenekar és a nívós szólisták is hozzájárulnak.

Minden alkalommal eszembe jut, miért nem lehet ezeket az előadásokat valamelyik TV csatornán népszerűsíteni, hiszen igaz élményt közvetíthetne a zene  mozgósító erejéről és arról a hangulatról, melyet a klasszikus zene jelent.

Remélem, hogy a 2017. évi pünkösdi koncerten még több zeneszeretőnek szerzünk igazi élményt.

Ízelítőül és kíváncsiság-fokozóként ide idézzük egy koncert  részletét:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu