Kulturális ÉlvezetekNot Only For Sexagenarians

Egy hiteles ember az értékmentésben

An authentic person in preserving values

2023-06-10 20:32:16

"Érted haragszom, nem ellened"

József Attila

Nehéz embernek tartották, mert makacs és kitartó volt. Időnként indulatos is. Talán a fenti idézet jól jellemzi azt a jobbító szándékot, mely Don Quijote-i harcát jellemezte. Fontos volt számára a köz szolgálata: a múlt értékeinek megőrzése. Fáradhatatlanul „szót emelt az értelmetlen és érthetetlen – sokszor öncélú pusztítás ellen.” (Nagy Gergely)

Pedig sikeres operatőr, művészettörténész volt, beérhette volna ennyivel.

Vallotta, hogy „aki tehát jót tudna tenni, de nem teszi: bűne annak.” (Jakab 4:17)

Ki volt Ráday Mihály?

Akiknek módjuk volt látni, több mint 30 éven át „Unokáink sem fogják látni” címmel jelentkező nagy sikerű műsort, ők tudják, és feltehetőleg nagyon hiányolják. Ha egy szóval kellene jellemezni őt: városvédő volt, modernkori Pallas Athene.

Bántotta, hogy Budapest építési arculata teljesen szétesett. Ez az ő szemében nemcsak az épületekre vonatkozott, hanem a régi telefonfülkékre, járdaszegélyekre, kandeláberekre, postaládákra is. Úgy tartotta, hogy az utcakép legalább olyan fontos, mint a házak egyenként. A felújítást, az épített örökség megőrzését éppoly fontosnak tartotta, mint a városképbe illő új, modern épületek építését. Kedvenc mondata volt: „Nemcsak új létesítményekben lehet szalagot átvágni.”

Egy város történelme lerombolásának tartotta a budapesti utcanevek többszöri átkeresztelését, említette, hogy Párizsban pl. az Etoile tér neve már több évszázadon keresztül változatlan, mert a franciák ragaszkodnak a múltjukhoz.

Szerette volna az 1848-as emigráció nagy történelmi alakjainak megismertetését. A Lillás reggeli interjújában példaként említette, hogy Tüköryt Szicília nemzeti hőseként tisztelik, Teleki Blanka pedig párizsi temetőben nyugszik.

A Hegyvidék TV dokumentum filmjében elhangzott, hogy összes közérdekű tevékenységét címszavakban említeni 77 óra 47 perc és 20 másodperc alatt lehetne. Nem is vállalkozhatunk arra, hogy felsoroljuk áldozatos munkáinak gyümölcsét, a sok megmentett értéket.

Különleges látásmódja, magával ragadó, hiteles, őszinte kiállása sok ember számára szimpatikus, még kőkemény stílusával nehezen megbarátkozó vitapartnerei is méltatták munkásságát. A baráti társaságok központi figurája volt. Időt szánt családjára, ahogy felesége említette: jó emberek lettek gyermekeik. Fia „az elmúlt 80 év legkonzervatívabb liberálisának” nevezte.

2021-ben Budapest, a városlakók folyóirata különszámát Ráday Mihálynak szentelte.

Néhány idézet Mihályról, Miskáról, Misiről – ki hogyan ismerte őt.

Nagy Gergely: „Ha Podmaniczkyt Krúdy Budapest vőlegényének nevezte, a jövő Krúdyja Ráday Mihályt nyugodtan tekintheti Budapest nevelőapjának.”

Varga Kálmán: „Mit is mondhatnék most, amikor nélküle szegényebb lett a világ? … Hogy talán nincs is olyan hitelesen felújított öreg épület vagy helyreállított tisztelgő emlékmű, amely ne őrizné tekintetét.”

Vitkay Katalin: „Nem lehetett rá nem odafigyelni. Főként azért nem, mert mindig ott volt a hangjában a méltatlankodás, ha hanyagságot, szakszerűtlenséget mutatott be, de az elismerés is, ha valamit megmentettek az egyes közösségek, vagy akár azok, akiknek amúgy is ez volt a feladata.”

Surányi András: „Miben rejlett hát Mihály know how-ja? A Mihály-féle miraculum a művészet- és az építőművészet vegyítése az urbanisztikával, a filmes-tévés tevékenységgel és egy okos, slágfertig, sármos emberrel, aki meghallotta akkor még igen csöndes hangját annak a kornak, amely hanyag, pazarló hányavetiséggel bánt épített és kulturális örökségével…”

Sajnos már két éve nincs köztünk. Hiányzik harcossága, az, hogy a mások szemében kisebb jelentőségűnek tűnő értékek védelméért is ugyanolyan „ádáz harcot volt képes folytatni mint a városképet meghatározó épületekért.”(Saly Noémi)

Becsüljük meg mindazt, ami nélküle már az enyészetté vált volna, és reménykedjünk abban, hogy hasonló tudású és elszánású emberek küzdenek majd múltunk örökbecsű értékeinek megőrzéséért.



 

DrKónya Judit


Sixties.hu