"Szerintem a festészet rendkívül konkrét művészet, és kizárólag a reális és létező dolgok bemutatására kell támaszkodnia"
Gustave Courbet
Vannak, akik művészként tagadják, hogy a festészet csak a valóságot jelenítheti meg, de még azok is elismerik, hogy Gustave Courbet - a modern festészet úttörőjeként - fantasztikus képeket festett.
Ki is valójában ez a kivételes fizikai erővel rendelkező, magas, fürge, hosszú, fényes fekete hajú és szakállú festőművész?
208 éve, 1819. június 10-én született a svájci határ közelében, a franciaországi Ornans-ban. A család "született" republikánus volt, nagyapja részt vett a nagy francia forradalomban. Négy leánytestvér mellett, egyedüli fiúként nagy lehetőséget kapott: Párizsba küldték tanulni, igaz, hogy jogi tanulmányokat, de a Louvre vonzáskörzetében nehéz jogot tanulni. Delacroix, Ingre, Cericault nagy hatással volt döntésére, hogy inkább festő lesz.
Csodálta Rembrandtot, Frans Hals-t, de lelkesedett Tiziano és Caravaggio művészetéért is:. Ahogy az ekultura.hu Courbet életrajzát elemezve megállapította: "A mestereknek a megtekintett és emlékezetében megőrzött képei a festőnek számos másolat elkészítéséhez szolgáltak alapul. Courbet ismét felhasználta őket képeiben, így önállóan ezek a másolatok nem maradtak fenn."
Határozottságát és önbizalmát bizonyítja, hogy bár tanulmányozta a spanyol, velencei és holland mesterek műveit, önmaga alakította ki saját stílusát. 1844-ben elfogadják első képét a híres Párizsi Szalonban, az "Önarckép fekete kutyával" címűt. Ezt az önarcképet sok további önarckép követte, mintegy "megírva" élet változásait. Különféle "szerepekben" ábrázolta magát: dandy, bőröves ember, zenész, Krisztus stb. Talán legemlékezetesebb az "Ember pipával" című, melyet a "zabolátlan életöröm" jellemez, ami miatt az akkori kritika faragatlannak bélyegezte.
A zabolátlan életöröm tényleg jellemző volt rá, nagy nőcsábász hírében állt, amit nem is tagadott. "A szerelem azért van, hogy vándoroljunk a világban, és nem azért, hogy bezárkózzunk a házasságba, mint egy vénember a házába, gyapjú hálósapkával a fején."
Ha az "Ember pipával" erotikus vonásokat is mutat, mit szóljunk az "Álom" és "A világ kezdete" c. képekhez! Ez utóbbin ugyanis egy balettáncosnő meztelen alteste premier plánban látható.
Első igazi elismerést - a Szalon aranyérmét - 1849-ben "Délután Ornans-ban" c. képe hozta számára, mely Cezanne-ra, későbbi barátjára is nagy hatást gyakorolt.
Festészetét több kritika érte, Az "Ornans-i temetés" c. festményét nagyapja emlékére készítette, melyet a kritika szerint történelmi képként festett meg, igen realista módon. Csúfságot kedvelőnek titulálták, melyre a válasza: "a valódi igazság őszinte barátja vagyok":
Az 1853-ban született "Fürdőzők az erdőben" még barátai között is kritikára adtak okot. Delacroix naplójában így ír erről. " a táj rendkívüli ereje ellenére Courbet-nak nem sikerült a figurákat környezetükbe beilleszteni. E kép legnagyobb hibája: a "formák durvasága."
(A festmény élettörténetéhez tartozik, hogy báró Hatvany Ferenc 1908-ban Párizsban megvásárolta, de a II. világháború után Ausztráliában került, ahonnan a Hatvany örökösök közreműködésével egy Sotheby's árverésen magyar tulajdonba került. Egy 2021-es újsághír szerint az év novemberben bemutatták a Szépművészeti Múzeumban.)
Ebben az évben alkotta a Szépművészeti múzeumban megcsodálható "Bírkózók" c. festményét. Realistaként egyszerűen, tárgyilagosan, mindenki számára érthetően kívánja bemutatni a két küzdőt.
1855-ben a "Gabonaszitálók" csupa élettel teli, paraszti jelenetét Cezanne olyan elragadtatással írja le, hogy magunk előtt látjuk a képet, sőt, mintha résztvevői is lennénk: " a mindent elárasztó sárga színt, a vöröses nagy lepedőt, a búzával felszálló port, a lány nyakába csúszó kontyát, mint Veronese legszebb képein, a tejszínű vállakat a napon, a parasztlány kinyújtott karjait, amelyek simák, mint a tengerparti kavics...Hiszen nővére volt a modell...Mennyi élet van benne! Ez igen!"
1857-ben a "Szajna parti kisasszonyok" is vegyes fogadtatást hozott. Barátai közül Champfleury a realizmustól való eltávolodást kéri számon, Proudhon pedig az ábrázolt nőket egyenesen ijesztő, "vámpíroknak" nevezi. Cezanne újra lelkesedik: "Ó, ezek a kisasszonyok! Lendület, szabadság, kellemes bágyadtság, könnyed testtartás, amit Manet-nak nem sikerült visszaadnia a "Reggeli"-ben."
Sajnos élet utolsó évei igen tragikus fordulatot hoztak számára.
A Párizsi Kommün idején, 1870-ben született a "Vendome oszlop ledöntése" c. képe, melyért a Kommün bukása után perbe fogták és 6 hónap börtönre ítélték, mondván ő kezdeményezte a ledöntést.1873-ban kötelezték a Vendome oszlop helyreállításának költségére, emiatt lefoglalták javait. Svájcba emigrált, ott töltötte utolsó éveit. 1877-ben szív- és májbetegségek következtében hunyt el.
A nagy festőt, aki Munkácsyra és Színyeire is nagy hatást gyakorolt, Cezanne így méltatta: "Az volt a nagy érdeme, hogy bevitte a XIX. század festészetébe a természet líraiságát, a nedves levelek, a mohával benőtt fatörzsek illatát, az eső neszezését és a fák koronáján bujkáló napsugarak árnyékát."
