„Akinek megadatott a képesség az alkotásra,
annak megadatott a képesség a halhatatlanságra.”
Csontváry Kosztka Tivadar
Vonatkoztassunk most el a Monarchia történelmi szempontú megítélésétől és gyönyörködjünk el abban a mintegy 200 művészeti alkotásban, melyek ebben a korszakban születtek. Emellett ünnepeljük a 120 éves Műcsarnokot, mely a kiállítás otthonául szolgál.
A Műcsarnok honlapja – többek között - az alábbi információt nyújtja a kiállításról:
Cseh, lengyel, román, horvát, magyar és osztrák művészek alkotásai
„Az egykori duális államhoz tartozó nemzetek festészetét bemutató kiállítás Magyarország és Ausztria mellett Csehország, Lengyelország, Románia és Horvátország múzeumainak és magángyűjtőinek együttműködésével jött létre és közel 200 művel várja a közönséget. A megnyitó dátuma szimbolikus: 2016. november 21., Ferenc József halálának századik évfordulója.
Ferenc József uralkodásának ideje a folyamatos modernizáció korszaka volt Közép-Európában, nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában is. E korban teremtődtek meg a modern társadalom intézményes alapjai a gazdasági és társadalmi élettérben és a művészeti szférában egyaránt.
Olyan művek születtek ekkor a nemzeti festészeti iskolákban, amelyek nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő alkotásai a korszak európai művészetének. Ferenc József kora a művészetek, és különösképpen a festészet valódi virágkora volt a Monarchiában.
A bemutatott stílusáramlatok megrajzolják a korszak és a Monarchia szellemi arculatát, az ízlés változásait.
A négy és fél évtized festészeti fejlődéséből ízelítőt adó jubileumi kiállítás a korszak fő stílustörekvéseit korszakokra bontva (historizmus, realizmus, modern törekvések szerteágazó szálai), kronologikusan mutatja be.
A kiállítás szakmai kurátora, Sármány-Parsons Ilona igen sok érdekességet említő tárlatvezetése és a kiállítás nyitóbeszéde egy négy tételes szimfóniaként mutatja be a tárlatot:
„A korszak több remekművét felvonultató kiállítás különösen érdekes és látványos fejezete a 3 M-ként aposztrofálható festő-fejedelmek: Hans Makart, Jan Matejko és Munkácsy Mihály egy-egy monumentális alkotásának együttes bemutatása. E három nagy festő eltérő történelemszemléletet, világképet tükröző témákat hasonlóan izzó színvilággal feldolgozó képei együtt különleges élményt nyújtanak a nézőknek: érzékelhetővé válik, miért voltak ők a Monarchia historizmusának „festő sztárjai”- tudjuk meg a Műcsarnok előzeteséből.
A történelmi témájú képek közül kiemelendő Matejko, nemzeti hősként tisztelt lengyel festő óriás méretű alkotása, mely Lengyelország első felosztásának állít mementot. (Reytan, Lengyelország eleste). Eltérő képi világú Makart monumentális festménye, a „Vadászat a Níluson. A harmadik „M”, a magyar legenda, Munkácsy, akinek „Krisztus Pilatus előtt” c. – egy, a trilógiában szereplő képnél kisebb – képe ejti rabul a szemlélőt, mert hősei lelki kivetülését is megmutatja, a hezitáló Pilatus és az éteri tisztaságú Jézus alakjának megjelenítése - zseniális.
„A pátoszra reakcióként hirtelen felcsattant a nyomor keserve; a fiatal festőgeneráció naturalizmusának torokszorító vagy rezignált témái. Sötét, nyomasztó, de nagyon igaz képek, és részben elfelejtett mesterek (Pataky László).”- írja Sármány-Parsons Ilona.
Engem lenyűgöztek Pataky kiállított képei, a szimbolizmus nyitányai: pl. a „Virrasztás”, a „Krumpliszüret”, a „Vallatás” oda szegezi sokáig a tekintetet, mert emberábrázolása megmutatja a lélek bugyrait, részesévé válunk a megfestett történetnek.
Schikaneder Jakab, osztrák festő (aki harmadiziglen annak a családnak a sarja, aki a Varázsfuvola librettóját írta) „Halottak napja” c. festménye az öregség szívszorító elmagányosodását ábrázolja.
Csók István: „Cselédközvetítőnél” c. festménye is az élet drámáját vetíti elénk, a várakozó- szorongó emberek egy-egy történetét is elmeséli a nézőnek.
Lotz Károly monumentális freskói, erotikus rajzai, csúcsportréi jól ellenpontozzák a realista festmények szomorúságát – a sugárzó derűjükkel.
Sármány-Parsons Ilona így jellemzi ezt a korszakot:
„A materiális valóság szorítása elől a Monarchia minden nemzeténél sokfelé menekült a 90-es évek modern művészgenerációja… és valóban lázadtak az apák ellen. Elfordultak a heroikus történelemtől, és elfordultak a valós világ naturalista ábrázolásának a kényszerétől is. Vagy elmenekültek egy virtuális álomvilágba (a szimbolizmus), vagy befelé fordulva faggatni kezdték, hogy milyen is az emberi lélek, a psziché…”
Az egyes nemzetek festői – történelmi helyzetüket figyelembe véve – a valóság más és más aspektusára reagáltak:
„A lengyeleknél a modern festői fordulat során az elementárisan mély elkeseredés a történelmi felosztás okozta kiszolgáltatottság miatt átcsapott egy keserű történelemképbe, ami Polóniát, mint a rossz anyát vagy a rossz kedvest démonizálta. Mindezt izzó, vérző színekkel festették, vagy makabrikus, szürrealisztikus zöldekkel.
Ha a cseh festészet különös képeit nézik, érezni fogják a tudatosan vállalt szláv melankólia elégikus színvilágából áradó halk lírát, miközben a képek hősei az életre és éroszra ébredés kényszerétől szoronganak.
Az osztrákok megint mások. Ott Bécs dominált, a császárváros kifinomult elitjének ízlése; ott a már érződő válság elől először az esztétikumhoz menekültek, elsősorban a zenéhez. A Beethoven, azaz a Pastorale zeneszoba a hangulati szimbolizmus kivételes példája, ami a Hatodik szimfónia által inspirált (és a Beethoven által szóban is megjelölt) érzelmeket kívánta képbe foglalni.”
Bár már a kiábrándulás, a megélhetési nehézségek rávetítik sok képre a XIX. század végének - a XX. század elejének hangulatát, több szívet melengető képet is találunk a kiállításon pl. Ferenczy Károly: „Nyári est”, „Tyúketetés”, „Gyermekek pónikon” c. képei vagy Szinyei Merse Pál: „Pipacs a mezőn” c. alkotása. Nekem ezek a kedvenceim.
Mindenkinek ajánlani tudom ezt a nosztalgikus kirándulást a festmények világába 2017. március 12-ig.
Búcsúzzunk a Monarchiát jelképező Hofburg monumentális képével:
