„Dióhéja csónakodban
Nem merülsz el a habokban.
Nem a tűzben – napsugárban
Nem tükörben – holdvilágban
Muzsikáló hegedű –
Nem látlak már soha többé
Csillagos szemű!”
Beney Zsuzsa: Sirató (részlet)
Egy szívünknek oly kedves, tulajdonosa, Scheffer Lívia kortárs művészet iránti szeretetét sugárzó, negyedévszázados galéria a Kosztolányi tér 4. alatt – 2018. szeptember 10-én bezárta kapuit.
Bár élt bennünk remény a folytatásra, de eszünkkel tudtuk, hogy ez nem lehetett másként: hiába a hátramaradottak szeretete és odaadó munkája – Lívia személye nélkül – nincs folytatás.
Ahogyan az a Lívia lelki üdvéért mondott szentmisén elhangzott „a Galéria 25 év alatt a kortárs szakrális művészet magas színvonalú bemutatóhelyévé vált. Látogatói – a nézőkből lett műgyűjtők és a barátok – mind arról a szeretetteljes légkörről számolnak be, melyet Lívia személyes kisugárzásával teremtett meg…Galériája sokaknak nyújtott gyógyulást tapintatos lelki vezetése és az általa komponált műtárgy-együttes kisugárzása által.”
A „Művészeti oázis a Feneketlen tónál” c. írásomban idéztem Scheffer Lívia hitvallását, aki „műértő” helyett „műérző” akart lenni, s „a műkereskedelem helyett itt mindig inkább a művészeti életet” szerette volna képviselni. Így a Galéria nívós művészeti kerekasztal- beszélgetéseknek,művészettörténeti előadásoknak, művészetről szóló filmek vetítésének is otthont adott.
Martos Gábor művészettörténész szavaival élve, ezt a „hihetetlenül csendes és barátságos kis kuckót, telve szebbnél-szebb képekkel és szobrokkal” - veszítettük most el, ahová mindig szívesen tért be a látogató legalább a nyüzsgésből való kiszakadásra és barátságos beszélgetésre a még a súlyos betegségében is mindig segítőkész, életigenlést árasztó Líviával.
A méltó búcsúhoz Lívia utolsó, 2017. nyarán született írásából az alábbi részt teszem közzé, mely még a felgyógyulás bizakodásával íródott.
„Itt minden kicsiben és önerővel működik ma is. De élünk, dolgozunk, hogy tizenegyedik kerületi és kerületen túli kiváló művészek munkásságán keresztül mutathassam be sok-sok örömteli munkával eltöltött huszonöt galériás-évem keresztmetszetét. Nagy vágyam Ottlik Géza szobrának felállítása a tér másik oldalán. Senki nem írt annyi kedveset és szépet a Feneketlen-tóról, mint Ottlik, aki Kosztolányi Dezső jó barátjaként egy ideig lakótársa is volt. Másik álmom Ingo Glass nagyméretű szobrának megvalósítása a budai Duna-parton, jelképezve kerületek, városok és nemzetek kapcsolatát, – ahogyan a nemzetközi hírű művész más szobrai már hosszú évek óta teszik ezt Németországtól Romániáig.Negyed évszázad telt el galériám megnyitása óta.
A 25. évfordulóra tervezett tárlatot ÉDESANYÁM emlékének is szentelem: itt volt galériám nyitásakor, huszonöt évvel ezelőtt, tudom, most is jelen lesz majd… születésének SZÁZADIK és lánya galériájának huszonötödik évfordulóján.”
A sors – mindnyájunk szomorúságára – másként döntött, de Líviát és kis oázisát a Feneketlen tó szomszédságában soha nem felejtjük el.
Zárásként a szentmise befejező szavait idézzük: „Szép volt viruló fiatalságában és egészségében, szép volt méltósággal viselt szörnyű betegségében, szép volt rettenetes fájdalmai közepette és végképp széppé vált halálában, mikor magához ölelte az Abszolút Szépség…”
Ugyanezt a megfoghatatlan emberi szépséget idézi a cikket megnyitó idézet, mely Lívia kedves költőjétől származik.
Azért, hogy életszeretetet sugárzó személyisége ne fakuljon meg emlékezetünkben, mellékelünk – a család által rendelkezésre bocsátott – képeket Líviáról és egyik szerelméről, a Galériájáról.
És a felejthetetlen kis, művészeti kuckó - a közelgő Adventnek is tisztelegve:
