Kulináris ÉlvezetekNot Only For Sexagenarians

Lakatos Márk, a gourmet

2017-07-27 10:57:36

„Nem lenne tele az ég csillagokkal, ha mindannyian ugyanattól kívánnánk”

Frances Clark – idézte Lakatos Márk

A híres magyar stylist életében a gasztronómiának is jelentős szerep jut. Ezúttal a „Stíluskalendárium”-ban megjelent néhány nyári étel-ital tippjével kívánom kedves olvasóimat megörvendeztetni.

Kezdjük mindjárt az étkekkel!

„Pisztráng könnyű szósszal”

Egy pisztrángot kívül-belül sózz és borsozz, majd tömd meg a hasát zöld fűszerekkel, citrommal és fokhagymával. 200C fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre is sül. A szószhoz 1 paradicsomot, ¼ piros és sárga paprikát, 1 mogyoróhagymát és ½ fej kis édesköményt vágj apróra, keverd össze 50 g fehér balzsamecettel, 100 g olívaolajjal, csipet aprított korianderrel és kis sóval, majd tálald a halhoz.”  Ez aztán az egészséges ebéd vagy vacsora egy kis salátával körítve.

Grillezők figyelem!

„Sertésszűz egyben grillezve”

Fűszerezd a húst kevés sóval, borssal, és süsd a grill szélén, fóliával letakarva, vagy ha zárható a grill, akkor fedő alatt, mérettől függően ½-3/4 óráig. Rendszeresen forgasd, majd fólia alatt hagyd pihenni 15 percet és csak utána szeleteld.”

Még egy jó tanácsot találtam az egybesült hús grillezéséhez a DM Magazinban: „Fontos: a faszenet mindig középre helyezzük, hogy maradjon hely a közvetett hő fölötti grillezésre.”

Most nasizzunk egy kicsit!

„Levendulás pavlova citromkrémmel, málnával”

Először válassz szét 5 tojást, a fehérjét tedd a hűtőbe, a sárgáját pedig keverd ki 25 dkg cukorral, 4 citrom levével, és ha szereted, 1 biocitrom reszelt héjával. Lassú tűzön addig kevergesd, míg bevonja a kanál hátát, majd a tűzről levéve, adagolj hozzá 12 dkg apró kockára vágott, hideg vajat. Ha elolvadt, a felszínére műanyag fóliát téve hűtsd ki, majd tedd a hűtőbe. A tojásfehérjéket verd habbá egy csipet sóval! Lassanként adagolj hozzá 25 dkg cukrot, majd ha fényes, kemény habot kaptál, adj hozzá 1 teáskanál fehérborecetet, 2 teáskanál kukoricakeményítőt, 1 teáskanál vanilia-kivonatot, és morzsolj bele 2-3 teáskanálnyi levendulát. Kanalazd sütőpapírral bélelt tepsibe nagyjából 21 cm átmérőjű körben, 120 C fokon süsd másfél óráig, azután kapcsold le a sütőt, és hagyd benne teljesen kihűlni. Ha kivetted, kanalazd rá a citromkrémet, majd szórd meg friss málnával, levendulával és pirított, szeletelt mandulával.”

Ez után a kicsit komplikált és nem is diétás édesség után – jöjjön egy könnyen elkészíthető, de diétásnak ugyancsak nem mondható fincsiség:

„Poharas édesség”

Rétegezz összetört vajas kekszet, banánpudingot és natúr krémsajtot – ebben a sorrendben – egymás után, kétszer vagy háromszor, és már készen is vagy, de azért a tejszínhabot ne felejtsd el!”

A zabkeksz, a diétás puding és a sovány krémsajt használatával egy finom, de nem túl kalóriadús édességgel lephetjük meg magunkat. Na és ha a tejszínhabnak is búcsút intünk, megveregethetjük vállunkat önfegyelmünkért!

Végül italozzunk egészségesen és kevésbé egészségesen!

„Természetes vizek ízesítése”

„Dobd fel a szükséges vízadagod pár uborkacsíkkal, egy kis citrommal és lime-mal, ami nemcsak az emésztést segíti, de az étvágyadat is csökkenti. A zöld teával, lime-mal és mentával ízesített változat pedig egyszerre zsírégető és fejfájás-csillapító hatású…”

Ismerkedjünk meg a shandyvel, egy sör alapú itallal!

„Shandy”

„A shandy egy csodás ital, amelynek sör az alapja, és bármivel készítheted a szénsavas limonádétól s gyömbéren át egészen az almaléig. Ha még nem kóstoltad, próbálj ki először egy citromos shandyt, amihez nem is kell mást előkapnod a hűtőből, mint 3 doboz könnyű, citromos sört. Ehhez készíts 1 liter citrusos vagy akár mentás limonádét, keverd össze őket, aztán dobj bele jégkockákat és tálald citromkarikákat.”

Sörre bor – mindenkor!

„A bor megbolondítása”

„Ha nem maradt időd hűtőbe tenni, a fehérbort lehűtheted néhány szem fagyott szőlőszemmel is, hogy ne vizesedjen. Ha inkább a rozé borokra szavazol, tehetsz a fröccsödbe pát szem fagyott piros gyümölcsöt, például málnát vagy szedret.”

Ezek után nincs más hátra, mint jó étellel és itallal élvezni a nyarat. Ehhez kívánok mindenkinek felhőtlen napokat, sok napsütést és gondtalan időtöltést!

Egy lazac pisztráng elkészítve, a Lakatos Márk által javasolt finomabbnak tűnik, de sajnos arról nem leltem képet.


 halételek, nyári ínyencségek, Lakatos Márk receptjei


 

DrKónya Judit


Sixties.hu