KedvtelésNot Only For Sexagenarians

Furfangok életünk megkönnyítésére

2022-01-22 17:47:40

„A természet oly gazdag leleményességgel bonyolítja életünket, hogy mindig meg fog bennünket hökkenteni”

Gabriel Chevallier

Azt mondják, hogy az ember a saját kárán tanul. Okos ember azonban igyekszik megkönnyíteni életét azzal, hogy igénybe veszi mások leleményességét. Mindennapjaink során szükségünk van arra, hogy használjuk mások ötleteit, hiszen nincs időnk arra, hogy „feltaláljuk a meleg vízet.”

Letízia Cafasso és Sandro Russo igazán méltók arra, hogy ellessük titkaikat és kiküszöböljük mindennapos kinlódásainkat vagy tegyünk azért, hogy már rossznak minősíthető tárgyakat eredeti céljuktól eltérően használjunk. „Egyszerű ötletek a mindennapokra” c. könyvük 91 zseniális tippet tartalmaz.

Most ezekből csemegézünk.

Hogyan tartsuk rendben a vezetékeket?

Az egyes elektromos vezetékek behálózzák élettereinket, botladozunk bennük és elcsúfítják lakásunkat, és ráadásul takaríthatatlanná teszik azokat a részeket, ahol össze-vissza bogozottan hevernek.

Íme a megoldás: „Minden elektromos vezetékhez rögzítsünk egy csipeszt - (irattartó csipeszről van szó)- az asztal széléhez – a konnektorhoz a legközelebb, - aztán bújtassuk át a fémgyűrűn a vezetéket, majd zárjuk le a csipeszt.”

Hogyan zárjunk le tökéletesen egy zacskót?

Sokszor előfordul, hogy pl. a cukrot, tésztát, lisztet nem használjuk el egyetlen alkalommal, viszont légmentesen el kell zárnunk a külvilágtól, hogy ne nedvesedjenek meg, ne szóródjanak szerte-szét vagy ne másszanak bele bogarak.

Íme a megoldás: Fogjunk egy műanyag palackot, vágjuk le a nyakát egy késsel, és az így kapott gyűrűvel szinte hermetikusan visszazárhatunk bármilyen zacskót, mindössze három mozdulattal. Húzzuk át a zacskót az üveg nyakán, fordítsuk rá vissza a csomagolóanyag többi részét, és tekerjük rá a kupakot.”

Hogyan duplázzuk meg a helyet a szekrényben?

Mintha nekem találták volna ki ezt a megoldást, hiszen mint amolyan átlagvásárló nem tudok sokszor ellenállni annak, hogy még egy sokadik szép ruhát, blúzt, pulcsit stb. vegyek. Ahhoz, hogy ne szekrényvásárlásra kelljen költekezni, egy ötletes apróság megoldhatja a helykihasználást a szekrényben. Ez a sokoldalú üdítős (vagy sörös) doboz nyitó fülecskéje.

Íme a megoldás: „Ha megittuk az üdítőt, szedjük le róla a nyelvecskét (addig mozgassuk, amíg le nem törik). A két lyuk közül az egyiket fűzzük át a vállfa kampóján, a másik lyukba akasszunk egy másik vállfát. Így megduplázódik a hely a szekrényben.”

Hogyan ne kenjük össze magunkat jégkrémmel?

Nemcsak a gyerekek maszatolják össze magukat. Én például mindig olyan színű fagyit igyekszem enni, ami hasonló színű, mint az éppen viselt felsőm, hogy ne rikítson rajta a lecsöppenő fagyi. A jégkrémeknél van egy fantasztikus megoldás, amiben a pálcikája is segítségünkre lesz.

Íme a megoldás: „Szerezzünk be muffinpapírokat, lyukasszuk ki a közepén a jégkrém pálcikával, és toljuk fel a papírt a jégkrém aljáig. Ennek kettős haszna lesz: a kezünk nem lesz ragadós-nedves, sőt a maradékot is kiszürcsölhetjük a jégkrém papírjából.”

Hogyan készítsünk erősítőt a telefonhoz?

A mobiltelefon eredetileg szánt használata során, nem mindig halljuk jól a vonal túlsó oldalán levőt. Ennek a problémának a megoldása is pofonegyszerű.

Íme a megoldás: „Fogjunk egy üres WCpapír-gurigát (vagy papírtörlőt), vágjunk rajta egy akkora szögletes rést, amibe belefér a telefonunk, és stabilizáljuk a 4 rajszöggel, hogy el ne guruljon.”

Hogyan tekerjünk ki egy csavart, aminek a feje elkopott?

A csavar kitekerése általában férfi munka, de talán nekik is segít az alábbi ötlet.

Íme a megoldás: „Helyezzük egy vastag gumiszalagot a csavar fejére, ez segít a csavarhúzónak helyes fogást találni, és a végén sikerül kitekerni.”

Hogyan leheljünk életet a beszáradt szempillafestékbe?

A szempillaspirál- festék csomósodása, beszáradása mindennapos probléma. Sok bosszúságot okoz és drága mulatság újat venni, amikor tudjuk, hogy még nem ürült ki a tartály.

Íme a megoldás: „Öntsünk pár csepp szemcseppet a dobozba, és keverjük el, idővel elérhetjük az ideális állagot.”

Hogyan kerüljük el a feltöltőzsinór törését?

Számos feltöltő zsinórral bajlódhatunk, hiszen minden eszközhöz általában más kell. A használat során a zsinór műanyag borítása lejön és előbújnak a csupasz vezetékek. Van egy módszer, amivel a zsinórok élettartama megnövelhető.

Íme a megoldás: „Szilárdabbá tehetjük a vezetéket a golyóstollakból kiszedett rugóval. Fogjunk egy ilyen rugót, csippentsük le az első és az utolsó gyűrűjét, és helyezzük fel a vezetékre.”

Hogyan szedjük fel a földre esett apró tárgyakat?

Az egyik filmben Columbonak azt ajánlották, hogy egy anyagra borítsa ki a felszívott port és úgy megtalálhatja felesége egyik fülbevalóját. Ennél sokkal tisztább és jobb módszert ígérnek a könyv szerzői.

Íme a megoldás: „ A porszívóról vegyük le a végét, csak a szívócső maradjon. Húzzunk harisnyát a cső végére, és rögzítsük jó szorosan egy befőttes gumival. A kis tárgy fennakad a harisnyán.”

Hogyan kerüljük el a gombok elveszítését?

Akit a varrás nem tölt el rajongással, mindent megtesz azért, hogy megóvja magát a tűtől és a cérnától. A meglazult gombok stabilizálása ezért lehet sokszor „életmentő.”

Íme a megoldás: Kenje át áttetsző körömlakkal a felvarrt gombot. A megszáradt lakk ragasztóként viselkedik, és meggátolja a cérna kifűződését.”

Hogyan kerüljük el, hogy a festék lecsöpögjön?

A ház körüli vagy házon belüli festegetés sokunk kedvenc időtöltése. Persze ez festékcsöpögéssel jár – még sok esetben a szakemberek esetében is. Nem beszélve arról, hogy a méregdrága festéket jól el is pazaroljuk.

Íme a megoldás: „Helyezzünk a már kinyitott festékes doboz köré egy befőttes gumit. A bemártott ecsetet húzzuk végig a feszülő gumin, így sem az edény széle, sem a környezet nem lesz festékes.”

Hogyan készítsünk szükséglámpát?

Sajnos előfordul, hogy hirtelen áramkimaradás történik, és minden sötétbe borul. A pánikba esés helyett van egy kézenfekvő ötlet.

Íme a megoldás: ”Fogjunk egy palackot, töltsük tele vízzel, és töröljük szárazra. Aztán helyezzük rá egy bekapcsolt állapotban levő elektromos készülék (pl. telefon) képernyőjére. Így a képernyő fényét az üvegben levő víz felerősíti, s fény gyúl a sötétségben.”

Hogyan töltsük fel mobilunkat telefontöltő nélkül?

Az elektromos készülékek nélkülözhetetlenül beköltöztek életünkbe, ezért teljesen kétségbe tudunk esni, ha lemerülnek és nem vittünk magunkkal töltőt. Ha van usb-csatlakozónk, azzal is kikecmereghetünk a csávából.

Íme a megoldás: „Az usb csatlakozóval bármilyen elektronikus készülékhez hozzákapcsolhatjuk (mint pl. számítógép vagy új generációs tv, ezeknek ugyanis van usb-bemenetük azért, hogy multimédiás fájlokat meg tudják jeleníteni.” Ez pl. szállodában is kiváló ötlet.

Hogyan tudjuk elkerülni, hogy a jég felvizezze a bort?

Nem életbevágó történet, hogy fehérborunk nyáron is megfelelően hideg legyen, de azért élvezeti értékét jelentősen csökkenti, ha nem az. A jégkockák felvizezik a bort. Mit tegyünk?

Íme a megoldás: „Készítsünk fagyott szőlőszemeket. Ez kitűnően helyettesíti a jégkockákat anélkül, hogy higítaná a bort.”

Hogyan oldjuk meg, ha becsípődött a cipzár?

Már unokáim fennhangon ismételgetik, hogy utálom a cipzárokat. Hol egyik, hol másik akad vagy csípődik be, a cipzárcsere ára vetekedik a ruhadarab árával. Tanultam én is egy jó módszert a könyvből.

Íme a megoldás: „Ha egy ceruza hegyével minden fogat bedörzsölünk, a cipzár hosszabb életű lesz.”

Hogyan tartsunk el hosszan szénsavas italt?

Nem mindig tudunk egyszerre meginni egy-egy üdítőitalt, a szénsav eltávoztával az ital élvezeti értéke közelít a nullához, így kidobjuk. Erre is van egy kitűnő módszer.

Íme a megoldás: „Mielőtt visszazárnánk a kupakot, annyira nyomjuk össze az üveget, hogy a benne levő folyadék a teljes térfogatot elfoglalja. A légmentes vákuum megőrzi a nyitáskor elillanni kívánó széndioxidot.”

Remélem, ezek a filléres ötletek segítségükre lesznek mindazoknak, akik kipróbálják.

Lehet, hogy a fotón levő kisfiú éppen ilyen ötleteken gondolkozik:


 ötletek, háztartás, háztartási tippek

 

DrKónya Judit


Sixties.hu