„Az inspiráció egy ébredés, az ember összes képességének felgyorsulása, és minden magas művészi teljesítményben megnyilvánul”
Giacomo Puccini
Nyáron sem lehetünk meg opera-élmények nélkül, ezúttal egy igen különleges helyszínre látogattunk el: Margitbányára, azaz Sankt Margarethenbe, a római kori kőfejtőbe.
A helyszínről
Az, hogy már a rómaiak is működtették a kőfejtőt, a miocén korra vezethető vissza, ugyanis az akkor létező sekély tenger a lajtamészkő elnevezésű, kiváló építőanyagot hagyta a későbbi évszázadokra. Bécs neves épületeihez is ez ezek szolgáltak alapanyagként.
A település Antiochiai Szent Margitról (a korai keresztény egyház egyik legnépszerűbb szűz vértanúja, a tizennégy segítőszent egyike) kapta a nevét, tiszteletére már 1276-ban templomot építettek. A XVII. századtól a terület Esterházy birtok volt.
A kőbánya helyén az UNESCO világörökség részeként egy látványos szabadtéri színház működik, mely az idén Puccini: Tosca c. előadásával büszkélkedhet.
Mit tudunk a Tosca keletkezéséről?
A „La Tosca” eredetileg egy francia író, Victorien Sardou által alkotott, politikai intrikákkal, és egy végzetes szerelmi történettel fűszerezett dráma volt, melynek főszerepét Sarah Bernhardt játszotta. Puccinit mind a dráma, mind a színházi előadás megbabonázta, és a megzenésítés jogát fondorlatos módon megszerezte az írótól, aki már egy másik olasz zeneszerzőnek, Franchettinek odaígérte. Puccini azzal beszélte le vetélytársát az opera megírásáról, hogy a mű túl erőszakos, nem operaszínpadra való.
Puccini másfél év alatt komponálta meg az azóta világhírűvé vált zeneművet. Két áriához kis történet fűződik. Az un. Levéláriához, mely Cavadarossi kivégzése előtti érzelmes búcsúja, Puccini ragaszkodott, mert úgy vélte, hogy hazafias himnusz helyett egy szerelmes férfi élettől való elválását kell dalba öntenie. A Tosca imájaként elhíresült ária viszont éppen Puccini meggyőződése ellenére született, a címszereplő szoprán énekesnő Hariclea Darclée követelte ki, noha Puccini szerint a monológszerű, lírai ária „lefékezi a drámát.”
Kritikák
Puccininek meggyűlt a baja a becsmérlőkkel. Sokan brutálisnak, naturalistának, sőt vulgárisnak tekintették, Joseph Kerman ismert zenekritikus pedig sommásan ócska kis rémdrámának nevezte, Mahler „ mesterien megírt szemétnek” titulálta. Verdi elismerően szólt róla, neki viszont különösen a III. felvonás tetszett. A legszebben Maurice Ravel méltatta a művet, lenyűgözte a hangszerelése, a drámai feszültsége és líraisága.
És a közönség? Természetesen imádta!
A mai napig legemlékezetesebbnek ítélt előadás az 1964-es londoni Covent Gardenben, Zefirelli által rendezett produkció. Nemcsak a zseniális rendező, de a két főszereplő is maradandót alkotott. Maria Callas megrendítő erejű Tosca-jának és Tito Gobbi Scarpiájának „pszichológiai párharca nemcsak a kiváló éneklésben, de a filmszerű játékban is teljesen újszerű élményt nyújtott.” (tsaralondon.com) Érdekes, hogy a Cavaradossit alakító Renato Cioniról nem vélekedtek ennyire pozitívan a kritikusok. Megállapították, hogy megnyerő volt ugyan a színpadi jelenléte, de tiszta hangja időnként erőtlen volt, és kevésnek ítéltetett a drámaisága Callas és Gobbi mellett.
Zefirelli „monumentális, sötét, fojtogató barokk tereket épített fel a londoni operaszínpadon, amelyek tökéletesen felerősítették Scarpia rendőrállamának terrorját.”
A valós római helyszínek
Operarajongók figyelem! Rómában ma is eredetiben tekinthetők meg az opera 3 felvonásának helyszínei!
I. felvonás: San’t Andrea della Valle bazilika
Itt festi meg Cavaradossi Mária Magdolna képét, melynek arcmása miatt Tosca féltékenysége felébred. A bazilika első, jobboldali kápolnája a menekülő Angelotti konzul búvóhelye. A Te deum jelenetben a háttérben megszólaló harangok hangolását Puccini a Szent Péter bazilika valódi harangjainak hangmagasságához igazította.
II. felvonás – Palazzo Farnese
A palota a nápolyi királyság követsége és a rendőrség központja volt az 1800-as években, ahol Scarpia inkvizíciós kínzókamrákkal felszerelt dolgozószobáját rendezték be. Ma a francia nagykövetség otthona, így csak korlátozottan látogatható.
III. felvonás – Angyalvár
A kivégző terasz a drámai tetőpont tragikus színtere. Itt hal meg a szerelmespár: Cavadarossit lelövik, Tosca pedig a bástyáról leugorva vet véget életének, szerelme halála után. Az Angyalvár Róma egyik legfőbb nevezetessége ma is.
A Sankt Margarethen-beli előadásról
Az illendőség kedvéért, saját gondolataim közreadása előtt, idézem a tudas.hu kritikáját, mely szerint Thaddeus Strassberger amerikai rendező- díszlettervező és Giuseppe Palella olasz jelmeztervező munkáját dicséri az opera parádés színrevitele.
A jellegzetességeket az újságíró az alábbiakban foglalta össze:
- Spiritualitás és a fény-árnyék kontrasztja a politikai thriller helyett, koncentrálva a barokk Róma hangulatára, ahol a vallási tekintély és a forradalmi eszmék feszülnek egymásnak.
- A színpadkép egyszerre idézi meg a bányahangulatot és a klasszikus ikonikus római helyszíneket.
- Pazar, történelmi hűségű, de modern textúrájú jelmezekbe öltözött szereplők.
- Élő akciók és monumentális hangzás – kaszkadőrelemek, legmodernebb sound technika, stúdió minőségű hangzás.
Én és a Tosca előadás
Az Anima Travel jóvoltából még a színfalak mögé is betekinthettünk, már előadás előtt megismerhettük a színpompás, korhű jelmezeket, az óriási festményekkel díszített színpadot, a zenekar speciális, láthatatlan elhelyezését egy díszletben, a Fraknói várból kölcsönzött, hatalmas ágyút, melynek lövései többször megszólalnak az előadás alatt.
Mi tagadás, a produkció grandiózus és látványos volt, a hangzás kiváló, az énekesek meggyőzően alakították szerepüket, Joyce El-Khouri, libanoni-kanadai énekesnő emlékezetesen formálta meg Toscát, Yonzhau Yu, kínai művész Cavaradossija és Hansung Yoo, koreai bariton Scarpiája darab alakításukkal fokozták a darab drámaiságát.
Barátnőmmel egyetértve, volt egy kis hiányérzetünk: a mű feszült történéseinek átélését nehezítette az, hogy az élő akciók elterelték a figyelmet a belső vívódásokról, az érzelmek átéléséről, sőt olykor a zenéről is. A díszletek – bár feladatuk volt betölteni a hatalmas teret – túlságosan részletgazdagok voltak, így nehezítették a zenében való elmélyülést. És még egy halvány megjegyzés: azt vettük észre, hogy - az eddigi előadásoktól eltérően - Tosca nemcsak Scarpiát öli meg, hanem egy, a dolgozószobában levő személyt is. Nem világos az ezzel kapcsolatos rendezői felfogás.
Mindent egybevetve, igazi nyáresti élmény volt Puccini eme remekműve, 5000 ember kulturált társaságában. Mindenkinek csak ajánlani tudom, augusztus 22-ig több eladás lesz – még két másik szereposztással.
Jövőre Veled ugyanitt! - mondhatnánk, hiszen a 2027-ben színre kerülő Verdi: Rigoletto-ja nem kevésbé izgalmas , csodás dallamokkal elvarázsoló opera.
