Aktuális ProgramokNot Only For Sexagenarians

Szeszélyes április - gazdag programok 1.rész

2018-04-01 16:22:15

„Tél veszíti ingét,

Pirosodik Húsvét,

Hamarosan hazamegyek,

Boldog leszek ismét”

Nagy László: Pirosodik Húsvét

Ez a szeszélyes hónap idén Húsvét szép ünnepével indul. A tavasz már illataival visszafordíthatatlanul a lelkünkbe költözött. Elmondhatatlanul sok programmal köszönt bennünket a csupa nagybetűs tavasz. Ezekből néhányat tavaszi csokorba kötöttem és szeretettel nyújtom át kedves olvasóimnak. Természetesen a teljes április nívós kikapcsolódásokat ígér.

Fesztiválok

Kezdjük a legrégebben meghonosodott, nagy ívű fesztivállal.

38. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Március 30-tól  április 22-ig közel 40 helyszín, több, mint 150 program szerte a fővárosban. A kulturális tavasz nevezetes komolyzenei koncertekkel, kortárs táncelőadásokkal, néptánc produkciókkal, könnyűzenei és jazzkoncertekkel, kiállításokkal és családi programokkal szórakoztatja az érdeklődőket. A fesztivált szervező operatív testület vezetője, Káel Csaba kiemelte, hogy „akkor vagyunk elégedettek, ha művész és néző egyszerre érzi a Budapesti Tavaszi Fesztiválra gondolva azt: „itt a helyem”. A MÜPA és a társintézmények együttműködése során olyan „különleges produkciók is létrejöhetnek, amelyek másként, máshol nem.”

Igyekszem három olyan helyszínt választani, amely nem jut azonnal eszünkbe, ha a Fesztiválra gondolunk.

Festetics Palota Tükörterem

2018. április 8. 19:30

Anneke Boeke és Ensemble Cantinele koncertje

„A barokk furulya (blockflöte) és fuvola nemzetközi hírű mestere, Anneke Boeke olyan kiváló karmesterek társaságában lépett már fel, mint Gustav Leonhardt, Nikolaus Harnoncourt, John Eliot Gardiner, Philip Picket vagy Gordan Nicolic.”

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér,Terminal 1 utascsarnok
2018. április 22.

W. A. Mozart: A varázsfuvola - opera két felvonásban, magyar nyelven, fényjátékkal

„A 2017-es CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében Vajda János és Carl Orff műveivel váratlan és lenyűgöző hangverseny-helyszínt avattunk: a régi ferihegyi terminál utascsarnokát. Idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál záróeseményeként A Varázsfuvolát fogadja a csodálatos atmoszférájú, Dávid Károly által 1939-ben tervezett műemlék helyszínen.”

Óbudai Társaskör

2018. április 13., 19:00

A hónap eseménye - Szó és zene – Esterházy est

Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László és Dés András

Dés László így vezeti be ezt az igazán szépnek ígérkező estét: „Mi heten – Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Esterházy Péter, valamint Dés László, Barcza Horváth József és Dés András, hosszú ideje léptünk fel együtt, Budapesten és mindenfelé, ahová hívtak bennünket. Mondhatni, összeszokott társaság voltunk, jól éreztük magunkat a fellépéseken és azon kívül is így együtt. Barátság ez, olyan, ami egymás tiszteletén és szeretetén alapul. Péter elment 2016. július 14-én. A veszteség mindnyájunkat letaglózott, igazából máig feldolgozhatatlan. Hiszen nem csak egy nagy írót, de egy egészen kivételes embert veszítettünk el, aki körül úgy keringtünk, mint a nap körül a bolygók.”
Április 13-án, Péter születésnapjának előestéjén Rá fogunk emlékezni, és immár csak hatan, az Ő írásaiból olvasunk fel, és neki játszunk egész este. Mi leszünk az Ő „magyar hangjai”.
Április 14. mostantól a magyar próza
napja!
 

Színház

E cikkemben néhány bemutatóra kívánok koncentrálni.

Újszínház

2018. április 6. 19:00

Kulcsár Lajos: Zserbótangó

Egy vérbeli tragikomédia két „nyugállományba vonult” színésznő közös albérletben töltött napjairól. Az együttlakás komikus fordulatokat, nosztalgikus visszaemlékezéseket és szatirikus helyzeteket eredményez, és természetesen örökös vetélkedést. A harmadik lakótárs megjelenése tovább színezi az addig sem unalmas élethelyzetet. A három kiváló színésznő: Esztergályos Cecília, Tordai Teri és Bordán Irén a tartalmas szórakozás záloga.

Hatszín Teátrum

2018. április 7, 19:00

Daniel Kehlmann: Szenteste

A történet krimiszerű: Szenteste 22:30-kor egy kihallgató szobában játszódik a történet. Judith-ot útban szüleihez hozták be a rendőrök, látszólag fogalma sincs miért. Thomas, a kihallgató azonban tudja, hogy a nő egy bombát rejtett el a városban, ami pont éjfélkor robban. Petrik Andrea és Rába Roland színészi játéka igazi feszültséget teremt.

Belvárosi Színház

2018. április 13. 19:00

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány

Egy fergeteges vígjáték egy valódinak vélt festmény körül egy különc, szabad szájú és harsány festmény-birtokos nő és egy kifogástalan modorú, művelt és cinikus műértő között. A sikert Hernádi Judit és Kern András játéka teszi biztossá.

 Hatszín Teátrum

2018. április 21. 19:00

Second life avagy kétéletem

Öt fiktív élettörténet arról hogy „mi lett volna, ha…” az élet más fordulatot vett volna. Járó Zsuzsanna, Kovács Patricia, Mészáros Máté, Ötvös András és Schruff Milán jeleníti meg a mindnyájunk gondolatában már felmerült kételyeket.

Spirit Színház

2018. április 25. 19:00

Egon Wolff: Papírvirágok

Két ellentétes világ találkozása: „ egy magányos, emlékeinek élő asszony a lakásába enged egy csavargót, aki fokozatosan saját képére formálja a csendes polgári otthont, s annak lakóját is.” Az izgalmas történet szereplőit Perjési Hilda és Szalay Bence formálja meg.

Thália Színház

2018. április 28. 19:30

B. Török Fruzsina: Ratkó-lányok

Minden család története hordoz titkokat, melyek nagy hatással lehetnek több generáció sorsára is. Az ilyen titkokat ritkán lehet felderíteni, de ez esetben ez mégis sikerül. Ötven év után egy bizonyos júniusi nap titka napfényre kerül - Gubás Gabi és Botos Éva segítségével.

És még két színházi fesztivál…

MITEM – V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó

Nemzeti Színház

2018. április 10.-29.

Európa jelentős színházai – megrendítő produkciókkal lepik meg a nézőket. Ezek közül – ízelítőül – hármat választottam ki.

Berliner Ensemble

2018. április 1. és 15. 19:00

Bertold Brecht: A kaukázusi krétakör (magyar felíratta, 1 óra 50 perc szünet nélkül)

A Süddeutsche Zeitung szerint: „Lenyűgöző: ennél tisztább Brechtet kívánni sem lehet.”

"A Krétakör cselekménye gyönyörű példája az egyszerűségnek és a dialektikus szépségnek: forradalom zajlik és közben egy csecsemő egyik anyától egy másikhoz kerül. Menekülés közben az új anya helyzete egyre kilátástalanabb lesz, míg végül bíróság elé kerül. Az idők változnak, a gyermek immár dúsgazdag örökös. Acdak bíró továbbra is hatalmon van: a gazdagok átkozzák, a szegények áldják döntéseit. Amikor a vér szerinti anya visszaköveteli gyermekét, a bíró újra feltalálja Salamon krétakörét.” 

és

2018. április 16. 20:00

Günther Grass: Bádogdob (magyar felirattal, szünet nélkül 1 óra 50 perc)

A világhírű regény fantasztikus színpadi adaptációja a fasizmus elhatalmasodásáról. „

"Egy művész groteszk élete rajzolódik ki előtte, annak minden kétértelmű indítékával és következményével. Oskar hároméves születésnapján eldönti hát, hogy nem fejlődik tovább, megfigyelő és dobos marad. Az ő szemén keresztül, alulnézetből látjuk a fasizmus megszületését.”

Tovsztogonov Nagy Dráma Színház, Szentpétervár

2018. április 19. 19:00

Osztrovszkij: A vihar (magyar szinkronnal, 2 óra 15 perc,1 szünettel)

Autentikus, orosz nyelvű előadás, melyben visszacsöppenünk a XIX. századbeli Oroszországba.

„Kalinov vidéki városa évszázadok óta a maga szigorú és kőbe vésett pravoszláv értékei szerint éli életét. Kalinov lakói naponta imádkoznak, iszonyodnak az újításoktól, és abban hisznek, hogy a viharokkal Isten a házasságtörést és más bűnöket büntet.” 

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje

Thália Színház

2018. április 18.-22.

Négy nap alatt – nyolc város kilenc teátruma mutatkozik be – Shakespeare, Ibsen, Molnár Ferenc előadások mellett, kortárs magyar és finn dráma is színre kerül.

Ehelyütt is három előadást emelnék ki.

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

2018. április 18. 19:30

Frank Wedekind: A tavasz ébredése

„Kamasznak lenni nehéz. Tele kétségekkel, változásokkal, újfajta érzelmekkel. Érzékeny kor ez. Az első szerelem, a test átalakulása, az életbe való első tétova lépések kora. Kamaszok szüleinek lenni talán még ennél is nehezebb.

Wedekindet, akinek munkáiban az expresszionizmus, a szecesszió és a naturalizmus jegyei is fellelhetőek, Kosztolányi Dezső így jellemzi: „Kalandos, bohócszerű egyéniség. Minden munkája heves vita tárgya. Lírája regényesen fura. Legtöbb verse: gyászos fi ntor.” A tavasz ébredése a legelső műve, 1891-ben jelent meg. Szövegét a II. Vilmos korának álszent polgári erkölcsei és az azt megtestesítő intézmények (család, iskola, egyház) elleni szenvedélyes támadásként tartja számon az irodalomtörténet.”

Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

2018. április 19. 19:00

Molnár Ferenc: Liliom - HTMSZSZ 2018

„Molnár egyik leggyakrabban játszott műve az emberi viszonyok alapvető kérdéseit tárgyalja. Két, faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetét mutatja be a szerző.

„A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján a produkciónak számos díjat ítélt a zsűri: a fesztivál fődíját, a legjobb női mellékszereplő díjat Benedek Ágnesnek, a legígéretesebb tehetség díjat Vass Zsuzsannának, az előadás jelmezvilágáért járó díjat pedig Kiss Zsuzsanna kapta. Bocsárdi Lászlót, a produkció rendezőjét a Színházi Kritikusok Céhe jelölte a legjobb rendezés kategóriában.”

Kassai Thália Színház

2018. április 22. 19:00

Myka Myllyaho: Káosz

Három hétköznapi nő nem mindennapi csapdákkal teli élete. Sofia, Emmi, Júlia. Finn nők az idegösszeomlás szélén. Három habitus, három válasz az élet kihívásaira, három zsákutca. A darab érdekessége, hogy a három főszereplőnek saját figuráján túl még számtalan más szereplőt kell megjelenítenie, a nőkön kívül több férfialakot is. A kiélezett helyzetek ez által is mindig megőrzik ironikusságukat, nem veszítenek játékosságukból, minden gyötrelem, kínlódás, fájdalom idézőjeles lesz, semmi sem halál-komoly.”

Ennyi fért a mostani ajánlóba, így is igénybe vettem olvasóim türelmét. A zene, tánc, kiállítások, és film szekció külön megjelenést igényel.

Búcsúzóul egy Anneke Boeke felvétel:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu