Aktuális ProgramokNot Only For Sexagenarians

Novemberi változatosságok

2016-12-03 16:32:34

"November ködöket varázsol a hegyre,

hogy csupa jég arcát mielőlünk fedje.

Deres hajnalokon didereg a csillag,

kútba esett a nap, soha meg nem virrad."

Simon Emil: Hónapok

Nem törvényszerű, hogy ezt a nem túl szerencsés időjárással kecsegtető hónapot búskomorsággal töltsük. Szívet melengető programokkal segítséget próbálunk nyújtani a „depi” elkerülésére.

Élményvadászunk ezúttal november első felére koncentrál.

Fáklyás vártörténeti séta 
2016. november 2., 3., 4., 18:00 – 19:00

Járja körül vezetéssel a Vajdahunyadvár épületegyüttesét!

A Vajdahunyadvár Budapest egyik legkülönlegesebb épületegyüttese. A vár kiválóan alkalmas arra, hogy a különböző korok építészeti stílusait bemutassa. Kellemes esti séta keretében az érdeklődők a csodálatosan kivilágított vár általános történetén túl izgalmas anekdotákkal, kevesek által ismert történetekkel ismerkedhetnek meg. A felfedezőút során vízköpőket, tornyokat, címereket, szobrokat vizsgálunk, és – az épített értékek bemutatásán túl – kitérünk a természeti értékek bemutatására is.

A sétán való részvételhez regisztráció szükséges. Regisztráció október 27-én éjfélig kiss.csilla@mmgm.hu e-mail címen vagy a 06-1-3631117/178-as telefonszámon.

Zeneakadémia

2016. november 5. 19:30

Farkas Gábor koncertje

A kiváló fiatal zongoraművészről Vásáry Tamás nem mást állít, mint hogy Farkas Gábor költő. Izgalmas szólóestnek nézhetünk elébe.

MOMkult

2016. november 6. 19:00

Charlie koncert

Egyik magyar kedvencem koncertjét jó szívvel ajánlom.

„Charlie az a művész, akit valószínűleg minden hazai zeneszerető ember ismer. Zenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, trombitás. Több formációban, rengeteg albummal és koncerttel a háta mögött olyan zenei pályafutást tudhat magáénak, amely szinte egyedülálló hazánkban. Többszörös EMeRTon-díjas művész, akinek munkásságát többek között Arany Zsiráf-díjjal, Liszt Ferenc-díjjal, illetve 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével ismerték el. Minden stílusban alkot, ezúttal a jazz, a funky és a soul világába kalauzolja közönségét.

Vendég: Tóth Vera”

Magyar Nemzeti Galéria

Textúra 2016. kiállítás

Premier: 2016. november 8. 19:00

„A 2016-os, immáron harmadik Textúra koncepciója részben átalakul: miután célunk, hogy a Galériában őrzött műalkotásokat minél többen ismerjék és szeressék, idén tudatosan a gyűjtemény legismertebb műtárgyait („magyar highlights”) emeltük a figyelem fókuszába. Így a nemzeti kánon részét képező festményekre a kortárs írók irodalmi és friss, provokatív parafrázisai újra ráirányítják a figyelmet, s megmutatják, miként hordoznak új jelentést a 21. századi hazai közönség számára.

A 2016-os Textúra rendezője Valló Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Radnóti Színház főrendezője.

A 2016-os produkció jelmezeit a MOME Divat- és textilszakos hallgatói (projektvezető oktató: Remete Krisztina) készítik.

A Magyar Nemzeti Galériában megvalósuló projekt idén is olyan különleges, összművészeti élményt nyújt a látogatóknak, mely a 2016. évi őszi évad egyik legizgalmasabb produkciójává teszi.”

Hotel Gellért

2016. november 10.-13.

VI. Márton napi borfesztivál a gasztronómia védőszentjeivel

Lássuk a fesztivál csalogató sorait:

„A gasztronómia védőszentjei beköltöznek a Gellértbe

Az idei évben fordulóponthoz érkezett a Gellért Márton napi Borfesztiválja, hiszen 2016-ban névadója születésének 1700. évfordulóját. és ennek tiszteletére Szent Márton-emlékévet ünneplünk. Ennek apropóján pedig Szent Gellértről elnevezett szállodánk hagyományos, és immár VI. Márton napi Borfesztiválja a gasztronómia és művészetek számos szentjét megidézi.

Az újbor bírája, a szőlősgazdák védőszentje, azaz Szent Márton és a gasztronómia védőszentjei lesznek a névadói az ország legizgalmasabb Márton napi programsorozatának a Danubius Hotel Gellértben november 10-13. között. Mások mellett a szakácsok, pincérek, az érlelt sajtok és a szőlőművesek védőszentjeinek mítosza lengi majd be a patinás szállodaépület összes termeit, ahol izgalmas ételekkel, nedűkkel és programokkal várjuk a vendégeket.”

Budapest Music Center (BMC)

Óbudai Danubia Zenekar 3 részes Bach koncertjének első hangversenye:

2016. november 12. 19:00

A koncertsorozat – igen szellemesen – az Atya, Fiú(k), Szentlélek címet viseli.

A novemberi koncert műsorán szerepel:

Bach-Webern: Fúga „Ricercata”,

J. S.Bach: 2. Brandenburgi verseny,

J.S. Bach: Zenekari szvit No.3.

JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK!


 

 

DrKónya Judit


Sixties.hu