Aktuális ProgramokNot Only For Sexagenarians

Karmester kerestetik!

2017-03-28 19:17:23

„A győzelemhez tartozó árcédulán ez áll: kitartás”

Bob Gass

A mi korosztályunk egyik emlékezetes komolyzenei élménye Kobayashi Ken-Ichiro vezényletében meghallgatni Beethoven IX. szimfóniáját 1974-ben. Ez a ma már több, mint 40 éve lezajlott nemzetközi karmesterverseny áthatotta a közízlést, sokáig beszédtéma volt utcán, villamoson, munkahelyeken.

Elevenítsük fel, mi volt a vélemény a fiatal versenyzőről:

„Az első próba után tudni lehetett, hogy megvan a nyertes, az az érettség, dinamika, mozgássá változtatott zenei szándék, zenévé változó mozgás nála különleges egységben jelent meg, nem volt nehéz dolga a zsűrinek. A Kobajasi-rajongóknak azóta sincs nehéz dolguk, az eltelt évtizedek ellenére ugyanezt a dinamikus, zenéért élő, zenében föloldódó embert látják, aki viszi magával a közönséget, segít megérteni, –hogy mit kellene átélni, segít átélni azt, amire vágyunk.”(NOL.hu-Félig vagy egészen)

Bár már azóta több alkalommal megrendezésre került ez a megméretés, de a mostani, 2017.október-december közötti időszakban megtartandó igazi csemege lesz a klasszikus zenét kedvelőknek.

Mi lesz az újdonság?

Korszerű, izgalmas, fordulatos XXI. századi verseny várható, ahol a résztvevők – más karmesterversenyekről eltérően - nagyzenekart vezényelnek a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza Zenekarát az I. fordulóban, a Győri Filharmonikusokat a II. fordulóban, és a Pannon Filharmonikusok Zenekarát a döntőben.

Milyen műveket vezényelnek a karmesterek?

A beharangozó szerint: „A vezénylendő művek között nyitányok, szimfóniatételek, versenyművek és szimfonikus költemények szerepelnek. A versenyzőknek mind a három forduló teljes repertoárját meg kell tanulniuk, de a kottahasználat engedélyezett.”

A nyitányok között említsük meg Mozart:Varázsfuvola nyitányát, Beethoven: Egmont nyitányt vagy Verdi: Nabucco-jának nyitányát. Az áriák sorából emeljük ki Gounod: Faust – Ballada és ékszeráriáját, Verdi: Álarcosbál Renato áriáját. A versenyművek közül Chopin: f-moll zongoraversenye II. és III. tétele vagy Bartók: 2. hegedűversenyének I. és II. tételét említjük. A szimfóniák közül a középdöntőben pl. Mozart: C-dúr szimfóniája kerül előadásra, míg a döntőben Beethoven: 5.szimfóniáját, és Kodály: Galántai táncok c. műveit emelhetjük ki.

Hol kerül megrendezésre ez a nívós esemény?

A versenynek az Erkel Színház és a pécsi Kodály Központ ad helyet. Természetesen a közszolgálati TV kilenc adásban közvetíti a vetélkedést. A verseny fővédnöke: Lady Valerie Solti, Solti György özvegye, aki örömmel vállalta el a felkérést, mert hangsúlyozta, hogy a fiatal karmesterek életében nagy mérföldkő lehet egy ilyen megméretés, kapcsolatokat szerezhetnek és fellépési lehetőségek nyílnak meg előttük. A Londonból küldött videó üzenetében elmondta, hogy Solti György biztosan támogatná a versenyzőket, és spirituális értelemben jelen is lesz az eseményen. A zsűriben olyan zenei kiválóságok vesznek részt, mint  - többek között - Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Antonio Moral, a Teatro Real Madrid művészeti igazgatója, Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója és természetesen Kobayashi mester is.

A résztvevők

Május 1-ig még mód van jelentkezni a versenyre, de eddig már több, mint 100 résztvevő jelentkezett 26 országból. A szervezők elmondták, hogy a jelentkezők között kevesebb a Magyarországon született, sokan érkeznek Kínából és az USA-ból.

Kísérjék a versenyzőket Sir Solti szavai:”Az én életem a bizonyíték arra, hogy ha tehetséged mellé kitartás és jó szerencse társul, akkor bármit elérhetsz! Soha ne add föl!”

A nézőknek-hallgatóknak nem maradt más hátra, mint az izgalmakkal teli várakozás, és aki részese kíván lenni a helyszínen az eseménynek, a mielőbbi jegybeszerzés.

Elevenítsük fel Kobayashi Ken-Ichiro vezényletében a már emlegetett IX. szimfóniát:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu