Aktuális ProgramokNot Only For Sexagenarians

Fesztiválozzunk együtt!

2017-05-31 11:20:40

„A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el”

Albert Camus

Mintegy júniusi élményvadászként – közreadom - munkatársam, Viant Katalin segítségével - a Budapesti Nyári Fesztivál sajtóanyagát. Teszem ezt azért, mert a programok gazdagságát ennél jobban összefoglalni mi sem tudjuk, és igazán jó, ha minél színesebb palettáról választhatunk.

„Kultúrák és kontinensek találkozója – Világsztárok Budapesten

Idén is több mint 100 programmal jön a Budapesti Nyári Fesztivál – a Margitszigeten és a Városmajorban

A Budapesti Nyári Fesztivál, az ország legszínesebb összművészeti fesztiválja idén minden eddiginél több nemzetközi művész közreműködésével kínál minőségi kulturális programokat a budapestiek és a fővárosba látogató hazai és külföldi vendégek számára, júniustól augusztus végéig. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a műfajok legszélesebb skálájából válogathatnak az érdeklődők: világsztárokkal és több kontinensről meghívott szuperprodukciókkal várják a kikapcsolódásra, szórakozásra és feltöltődésre vágyókat az ország legimpozánsabb nyári játszóhelyén. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad gazdag repertoárjában idén is helyet kapnak az elsőrangú nagyoperák, izgalmas koncertek, látványos musicalek és egy különleges balettelőadás, de revücirkusz, jazz-, világzenei- és crossover koncertek is megtalálhatók a kínálatban.

Valódi kuriózumnak számít júniusban Gershwin legnépszerűbb jazz-operája, a Porgy és Bess, amely operakoncert formájában kerül színre amerikai énekesek közreműködésével. A musicalrajongók örömére újra műsorra tűzik a tavalyi év legsikeresebb előadását, az Evitát, és érkezik a Doktor Zsivágó című „új musical” is, amely Borisz Paszternak regényét álmodja színpadra Miller Zoltánnal a címszerepben. Folytatódik a népszerű Operagála világsztárokkal sorozat – az operairodalom legszebb áriáit ezúttal az amerikai szoprán, Ailyn Pérez, az olasz bariton, Gabriele Viviani és a sármos albán tenor, Ramé Lahaj szólaltatják meg.

Az idei nyár egyik legnagyobb attrakciója a Béjart Ballet Lausanne fellépése lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A klasszikus balettet megújító mester, Maurice Béjart születésének 90., halálának 10., és a társulat megalapításának 30. évfordulója alkalmából világszerte nagy sikerrel turnézó társulat az elmúlt évek legszenzációsabb előadásával, a Queen- és Mozart-zenékre koreografált Ballet for Life (Balett az életért) produkcióval tér vissza Budapestre. Az opera szerelmeseit Verdi csodálatos műve, A trubadúr várja Vámos László hagyományos rendezésében, külföldi sztárvendégekkel és hazai operacsillagokkal a főszerepben: Leonóraként a fiatal azeri szoprán, Dinara Alieva, Manricóként pedig az ismert olasz tenor, Riccardo Massi mutatkozik be első ízben a magyar közönségnek, Azucena szerepében Komlósi Ildikó mezzoszoprán, Luna grófként Kálmándy Mihály bariton lép színre.

A 2017. évi Budapesti Nyári Fesztivál a „Kultúrák és kontinensek fesztiválja” mottóval a Földre és a művészet nemzeteket egyesítő szerepére kívánja felhívni a figyelmet. A színházra, amely egyesít, és az élményre, amely gazdagít. Ennek jegyében olyan neves előadók is fellépnek nyáron a Margitszigeten, mint a német-ghánai származású soul énekesnő, Y’akoto, az amerikai The Hot Sardines jazz-swing zenekar, a kanadai Cirque Éloize cirkusz-színház a legújabb, Saloon című produkcióval, vagy a kétszeres világzenei Grammy-díjas dél-afrikai Soweto Gospel Choir.

A szezont immár hagyományosan a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nyitja meg június 9-én a reformáció évének jegyében, amelynek sztárvendége Hilary Hahn amerikai hegedűvirtuóz. A Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szabad Tér Színház különleges folklór táncjátékot mutat be a kiegyezés évfordulóján A Monarchia bálja címmel. A népszerű szimfonikus filmzene-koncert sorozat ebben az évben a legjobb filmslágereket hozza el Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, Radics Gigi, Szabó Ádám és Serbán Attila közreműködésével. Augusztus 20-án a Virtuózok legújabb tehetségei és sztárvendégeik köszöntik a nemzeti ünnepet, majd a Magashegyi Underground Szimfonikus Remix koncertjével búcsúzik a nyár.

A szervezők idén is számos élmény-szolgáltatással várják a tartalmas kikapcsolódásra és különleges élményre vágyó vendégeket. Érdemes igénybe venni a Színházi hajójáratot és a Dunán érkezni a színház saját kikötőjébe, amely pár perc sétára található a főváros jelképének számító Margitszigeti Víztoronytól, amelyből Budapest 360 fokos körpanorámája élvezhető. A 106 éves műemlék épület nem csak kilátóként, hanem kiállítótérként is üzemel a nyári hónapokban: a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódva helytörténeti kiállítást mutatnak be, érdekességeket és dokumentumokat a margitszigeti víz és (vizes) sportok történetéből. A Víztorony udvara 4 alkalommal Jazzy Tower koncerthelyszínné változik, ahol fiatal és népszerű magyar jazzegyüttesek mutatkoznak be, úgy mint a Balázs Elemér Group, Fábián Juli & Zoohacker, Jónás Vera és a Pankastic!

Az idei nyár újdonsága a Budapesti Nyári Fesztivál Hűségkártya, amely 20% kedvezményre jogosítja tulajdonosát a fesztivál előadásaira. A limitált példányszámú kártyáról a Szabadtér Jegyirodában, vagy a május közepén nyíló helyszíni jegypénztárakban érdeklődhetnek.

Érdemes mielőbb lefoglalni a helyeket, és figyelni a fesztivál saját csatornáit – megújult weboldalát, Facebook-oldalát és applikációját –, valamint feliratkozni a Szabadtér Jegyiroda hírlevelére, mert hétről hétre újabb különleges ajánlatokkal bővül a kínálat.

Zenés nyár a Városmajorban

Látványos zenés előadások és különleges koncertek egész nyáron Buda kedvenc nyári színházában

Közel hetven programmal, két zenés- és egy táncbemutatóval, Színházi Szemlével, matinékkal, színházi előadásokkal és a műfajok legszínesebb skáláján mozgó koncertprogrammal várja egész nyáron visszatérő és új vendégeit a Városmajori Szabadtéri Színpad. Az elmúlt években kiemelt koncerthelyszínné is vált hangulatos játszóhely június 10-én nyit a FIRKIN fergeteges zenés-táncos bulijával, másnap pedig egész napos Vakációváró fesztivállal indul a szezon, hogy aztán augusztus végéig szolgáltasson színes és izgalmas programokat az egész családnak.

Buda népszerű szabadtéri színháza a Budapesti Nyári Fesztivál egyik fő helyszíneként idén is egész nyáron, június 10. és augusztus 31. között kínál változatos és tartalmas szórakoztató programokat a család minden korosztálya számára. A Városmajori Szabadtéri Színpad 2017-es repertoárjában az eddigieknél is nagyobb szerepet kap a zene, amely egyedi módon tölti be a budai színpad hangulatos környezetét.

Az idei nyári évad két kiemelt bemutatója is ebbe a koncepcióba illeszkedik. A Sztárcsinálók című népszerű rock-musical sztárszereposztásban, Sándor Péter főszereplésével kerül színre három alkalommal a tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátékában, valamint ősbemutatóként az ország kedvelt együttese, a Group’n’Swing eredeti és fergeteges sodrású Holdfény Mulató című koncertshow-ja mutatkozik be. A Városmajor harmadik bemutatója szintén ősbemutató: Gyulai Júlia a Coincidance Társulatával a sport és a tehetség kapcsolatát kutatja legújabb, Fairplay – Sportóriások legendája című táncelőadásában. A nyár végén közkívánatra újra műsorra tűzik a tavalyi évad nagysikerű bemutatóját, az Így szerettek ők című koncertszínházi előadást Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka, Simon Kornél, valamint a szerzők, Nyáry Krisztián és a Kaláka közreműködésével.

Az immár elmaradhatatlan Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában a tavalyi évad legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai között Peter Shaffer Amadeusa (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata) és a bohózatok nagymesterének, Feydeau-nak A hülyéje (Miskolci Nemzeti Színház) című komédiája mellett négy kiváló zenés előadás, a Mágnás Miska (Katona József Színház, Kecskemét), a Tisztelt Ház (Csíki Játékszín, Csíkszereda) és a hetvenes évek emblematikus musicalje, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza) méretteti meg magát a szakmai zsűri és a közönség tetszése előtt.

A prózai és zenés-szórakoztató előadások mellett a nyár egyik legizgalmasabb koncertkínálatából is válogathatnak az érdeklődők. Ismert és népszerű előadók lépnek fel különleges műsoraikkal és egyszeri formációkkal, visszatérő és új együttesek. A szezon immár hagyományosan nyárindító hétvégével kezdődik június 10-én: a FIRKIN akusztikus koncertjéhez kapcsolódóan whiskey- és sörkóstolóval, extra programokkal, június 11-én, vasárnap pedig egész napos Vakációváró fesztivált szerveznek Pinokkió c. matinéelőadással, délután pedig Kaláka koncerttel. Ezt követően minden vasárnap délelőtt gyerekszínházi előadásokkal várják a családokat.

Augusztus végéig közel 20 világzenei, klasszikus- és könnyűzenei koncertből áll a bőséges kínálat, olyan népszerű előadók különleges programjaival, mint Myrtill, Szalóki Ági, Szőke Nikoletta és Takács Nikolas, Falusi Mariann és Horgas Eszter, de a program része a világzene magyar királynője, Palya Bea és az egyedi stílusú Budapest Bár is. A magyar autentikus zenét a francia manouche swing világával egyedülálló módon cimbalommal ötvöző Swing á la Django a ma élő legnagyobb gipsy-jazz gitárművészével, Stochelo Rosenberggel, valamint Roby Lakatos világhírű hegedűvirtuózzal és Bangó Margittal együtt lép fel, de a hasonló műfajban mozgó, mégis egyedülálló stílusú Canarro együttes is sztárvendéggel, a belga Tcha Limbergerrel lép először a Városmajor színpadára. A budai színház visszatérő előadói között köszönthetjük továbbá a komolyzenét népszerűsítő Rákász Gergelyt, vagy a hagyományos jótékonysági koncertet adó Vásáry Tamást és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart. Ez tényleg Prima! címmel a legendás Louis Prima dalaiból mutat be válogatást a Molnár Dixieland Band Gájer Bálint, Koós Réka és Lázár István közreműködésével.

A legjobb gyerekszínházi programok a nyáron

Vasárnapi matinék és interaktív előadások egész nyáron a Városmajorban és a Margitszigeten

A nyári hónapokban sem kell színház nélkül maradunk! Ha igazán tartalmasan szeretnénk kitölteni gyermekeink számára a vakáció idejét, a Budapesti Nyári Fesztivál legkisebbeknek is szóló, egész nyarat átfogó színházi ajánlataiból kedvünkre válogathatunk a jobbnál jobb előadások és programok közül.

Június 11-én egész napos Vakációváró családi programmal nyitja meg kapuit a Városmajori Szabadtéri Színpad, amelynek keretében nemcsak ugrálóvár, interaktív- és kézműves foglalkozások, bohóc- és bűvészműsor gondoskodnak az önfeledt családi szórakozásról, hanem délelőtt a Turay Ida Színház Pinokkió című táncos mesejátéka ad ízelítőt abból, miért is lesz érdemes a nyár során visszalátogatni a fesztivál vasárnapi matinésorozatának előadásaira, délután pedig Kaláka-koncert zárja az egész napos mulatozást.

Az ezt követő 11 héten át, egészen augusztus végéig, minden vasárnap 10.30-tól gyerekszínházi előadások várják a mesék világába elmerülni vágyó gyerekeket a Városmajorban. A legnevesebb bábszínházak (Aranyszamár Színház, Bóbita, Csodamalom és Kabóca Bábszínház, Magyar Népmese Színház, BonBon Matiné…) produkció között olyan mesék lesznek láthatók, mint a Bertalan és Barnabás, Lúdas Matyi, Marcipán cica, Fehérlófia, de a többi mese bájos vagy éppen nevettető szereplői is minden bizonnyal a gyerekek kedvencei lesznek.

A Margitsziget zöld lombjai alatt a minden szombat délelőtt működő Interaktív meseszínpad kínálatában a legkisebbeket várják bábelőadásokkal és bábsimogatóval, vasárnaponként délelőtt pedig a Szent Margit-romoknál a nagyobbakat várják reneszánszkori játékokkal, koncertekkel, hangszerbemutatókkal. A margitszigeti családi programok ingyenesek.

Bővebb információ  és online jegyvásárlás: www. szabadter.hu

Jó válogatást és felejthetetlen élményeket kívánok!

A Fesztiválon is bemutatásra kerülő Porgy és Bess- ből a híres Summertime előadása a számomra fantasztikus Love Sculpture együttestől:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu