A testet képezi a testedzés, a lelket a zene.
Platon
Két csodálatos opera a Margitszigeti Színház mai műsorán: Mascagni: Parasztbecsület és Leoncavallo: Bajazzók. Már csütörtökön is tanúi lehettünk – az Operaházban sajnos nem követett – hagyományos irányvonalat követő , élményszerű rendezésnek, amit Bán Teodórának köszönhetünk.
Most kicsit pillantsunk be a kulisszák mögé, nézzük meg, kik és milyen körülmények között alkották meg a zeneirodalom két gyöngyszemét.
A művészi rivalizálás olykor remekműveket szül. Igy van ez Mascagni és Leoncavallo kiváló olasz zeneszerzők esetében is. A kortársak egyike sem volt Verdi tanítvány, Mascagni Milánóban, Leoncavallo pedig Nápolyban végzett konzervaltóriumi tanulmányokat.
Mindketten veristák ( vero=igaz, valósághű olasz szóból), az olasz realista opera képviselői, akik az egyszerű emberek valós problémáiról, érzéseiről alkotnak csodálatos dallamokkal, rövid, általában egyfelvonásos műveket.
Verdi elismerte ugyan tehetségüket, de nem tudott azonosulni művészileg naturalisztikus stílusukkal.
Oietro Mascaagni ( 1863-1942)
Livornóban született. Bár tanárai nagy jövőt jósoltak neki, de pártfogók híján kénytelen volt vándorszíntársulathoz szegődve bejárni egész Itáliát, megismerve a színház működését, az énekesek stílusát, hangvételét, a néppel való kapcsolatot. Zeneiskolában tanított és egy kisvárosban, Cerignolában karmesterkedett.
1890-ben jött a fordulópont nemcsak a saját életében, de az olasz opera történetében is, ugyanis Verdi halála után mintegy 20 évig nem született maradandó mű. Egy pályázat megnyerése a Parasztbecsülettel meghozta a világsikert Mascagninak. Az opera szövegkönyvének alapja Giovanni Verga olasz neves író azonos című regénye volt. Érdekesség, hogy még ugyanebben az évben Gustav Mahler vezényletével a magyar közönség is láthatta a művet a Magyar Királyi Operában.
Mascagnira nem Verdi volt kiemelkedő hatással, inkább Bizet: Carmenje, melyben ugyancsak a nép őszinte, mély érzései szólalnak meg.
A Parasztbecsület heves érzelmekkel járó szerelmi háromszög-történet, mely tragédiával végződik.
Az opera szebbnél szebb dallammal bűvöli el a közönséget. A „húsvéti kórus”-nál nem kell felemelőbb, líraibb dallam!
Ruggiero Leoncavallo ( 1858-1919)
A Nápolyban született operaszerző élete ugyancsak buktatókkal indult. Bár a konzervatórium elismert diákja volt, a tanulmányai után kávéházi zenészként kereste kenyerét, dalműveit sorra elutasították.
Mascagni Parasztbecsületének sikere megértette vele, hogy a közönség a reális élet ábrázolására kíváncsi, nem hatásvadász módon, a dallamok erejével.
1892-ben a Milánói Scalában hatalmas sikert aratott a Bajazzók, mely a commedia dell’ arte műfajába kalauzol el bennünket, és amelynek szövegkönyvét maga a kompozítor, Leoncavallo írta. Az első bemutatót Arturo Toscanini vezényelte.
A történet itt is a szerelem, a féltékenység, az intrika és a bosszú körül forog, túlfűtött, igaz érzelmekkel és csodás, fülbemászó dallamokkal. A „Kacagj, Bajazzó!” ária mindnyájunk fülébe cseng.
Az előadásról
Nagyon tetszett a díszlet és a rendezés, számomra kiemelkedő volt a mindkét darab főszerepét alakító László Boldizsár, aki nemcsak hangjával, de színpadi jelenlétével is brillírozott. Barabás Zsuzsa, Farkasréti Mária, Adam Plachetka, Balogh Eszter, Kele Brigitta, Balla Sándor, Ninh Duc Hoan Long és Halász Gergely is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
El ne mulasszák megnézni ma, ezen a szikrázóan szép nyári napon a két világhírű művet!
És a Kacagj Bajazzó Pavarottitól: