„Szükségünk van barátokra. Ők az élet nagy salátástáljában a pirított bacon-kockák”
Sean Covey
Egy filmet láttam: egy fekete-fehér történetet. 1962-ben járunk, Amerikában, a feketék kirekesztése még javában zajlik. A „Zöld könyv – Útmutató az élethez” című, 3 Golden Globe díjat bezsebelt film, mégsem a polgárjogi mozgalmakról szól, hanem arról, hogy az egyes emberek szintjén – humorral és megértéssel – hogyan lehet ezen a problémán felülemelkedni.
Adva van egy Bronxban élő, olasz származású, igen egyszerű életfelfogású, ámbár jószívű kidobó ember és egy fekete, tanult, de kicsit fennhéjázó zongorista-zseni. Az ő kapcsolatuk és későbbi barátságuk az igaz történet alapja. Ez az alaphelyzet teremthet klisékre épülő, píszí (politikailag korrekt) filmet, elcsépelt, unalmas dialógusokkal, „szem nem marad szárazon” hatásvadászattal.
De ez a film egyáltalán nem az! Igényes, szórakoztató, elgondolkodtató, remek humorral. Ez – ismerve a rendező korábbi filmjeit – igazi meglepetés. Peter Farrelly – testvérével ugyanis – olyan filmeket jegyez, mint a „Dumb és Dumber”, a „Keresd a nőt!”, a „Túl közeli rokon” vagy a „Nagyon nagy ő”, melyekre sohasem a könnyű nevettetés a jellemző, inkább vaskos, WC humorral szórakoztatja az erre fogékony közönséget. A Zöld könyv – telitalálat! És ez elsősorban a két főszereplő pazar játékának köszönhető.
Viggo Mortensen, a 60 éves dán-amerikai születésű színészt a „Tökéletes gyilkosság”-ból ismerhettük meg, amikor Michael Douglas és Gwyneth Paltrow partnereként emlékezetes alakítást nyújtott a gyilkos szerető szerepében. A „Gyűrűk ura” Aragonja pedig eddig legemlékezetesebb karaktere. Tudni érdemes róla, hogy a dán és angol nyelveken kívül, tud norvégul, svédül, spanyolul, franciául és olaszul is. Fotókiállítást szerveztek már műveiből, fest, és két verseskötete is napvilágot látott. A Zöld könyvben Tonyt, a tanulatlan, műveletlen, nagydumás kidobó embert formálja meg, akinek, ha szükséges, eljár az ökle. A film elején ő is a berögződött mentalitás szerint határolódik el a feketéktől, majd a zenész megismerésével igazi jellemfejlődésnek lehetünk szemtanúi. Ehhez kellenek sarkos szituációk, amikor rádöbben a gazdag fehérek álságos, a feketéket megalázó, értelmetlen viselkedésére, pl. a zenész, Dr. Shirley elegáns szalonokban lép fel, de a kerti WC-t kell használnia, és nem vacsorázhat együtt az őt meghívó fehérekkel. Árnyalt, olykor kedvesen bumfordi alakítása Oscar díj-esélyes.
Ali Mahershala, oaklandi születésű színész, aki különféle TV szériákban vált ismertté, pl. „4400”, „Végveszélyben”, „Bostoni halottkémek”, „Kártyavár”, - de 2016-ban a „Holdfény”-ben nyújtott alakításáért megkapta az Oscar szobrocskát. A filmben a művelt, doktorátust is szerzett, néger zenész kívülálló és magányos. Saját fajtája sem fogadja be, nem tud mit kezdeni méltóságteljes, kifinomult viselkedésével. Ugyanakkor a fehérek csak sznobságból hívják meg koncertezni, nem tartják egyenrangúnak, még ha tanultságában, műveltségében messze felettük is áll. Ali Mahershala jól hozza ezt a visszafogott, önérzetes, nehezen oldódó figurát.
A két férfi a két hónapos turnéúton, egymásra utalva, egymáshoz csiszolódik. Anélkül, hogy megpróbálnánk lelőni a poénokat, csak egy igazán mosolyogtató epizódot emelnék ki: Dr. Shirley szép, romantikus levelet írni tanítja Tonyt. A választékos stílusban megírt levél végére Tony utóiratként azt akarja hozzáfűzni: „Puszi a gyerekeknek is”. A zenész válasza erre:” Ez olyan, mintha egy Sosztakovics szimfónia végén egy kolomp szólalna meg.”
A film sohasem megy el a giccs felé, egyszerű eszközökkel operál, kellemes katarzissal mutatja meg, hogy lehet akár barátság is két teljesen más közegből származó ember között. A kritikák közül legjobban a 7.sor közepe.hu (MOE) megfogalmazása tetszett: „A két színész pedig, ha végig a kocsiban ült volna és csak beszélgetésüket kellett volna hallgatni több mint két órán keresztül, akkor is nagyon elégedettek lennénk.”
Szívből ajánlom a film megnézését!