Harmónikus MegjelenésNot Only For Sexagenarians

Szép lehetek, de egészséges nem?

2017-01-30 20:32:19

„Az egészségünk ne csak akkor legyen fontos, amikor már valóban nagy a baj! Egyedül te vagy felelős a testedért!”

Szentesi Éva

Egy Antal Vali videót ajánlottak a figyelmembe a kozmetikumok mérgező összetevőiről. Elgondolkodtató. Főleg azért, mert ismét felhívja a figyelmet az egyén felelősségére: reklám ide vagy oda – a Te döntésed, hogy mit eszel meg, vagy mivel próbálod szépíteni magad. Természetesen ahhoz, hogy dönteni tudjunk – korrekt tájékoztatás szükséges az esetleges kockázatokról.

Mit tudhatunk meg a videóból?

Nagyon fontos azt tudni, hogy a bőrön át kétszer annyi hatóanyag szívódik fel, mint a tápcsatornán keresztül. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit teszünk a bőrünkre.

A videó utal egy 1988-as, 3000 kozmetikai hatóanyag egészségügyi szempontú vizsgálatára, melyet az amerikai egészségügyi hatóság végeztetett el, és amely 2000 vegyület (!) káros hatását mutatta ki. Érdemi elmozdulás azonban azóta sem történt a mérgező anyagok betiltására.

A WWF a 3000 vegyületből 103-ra kiterjedt vérvizsgálati kampányt folytatott 2005-ben Magyarországon is, és megállapítást nyert, hogy 25 káros vegyület minden bevizsgált személy vérében megtalálható volt!

A legfontosabb „közellenségek”:

  • Alusók,
  • Habképzők,
  • Emulgeátorok,
  • Szintetikus illatanyagok,
  • Tartósítószerek,
  • Kőolajszármazékok,
  • Fluoridok,
  • Színezékek.
  • Mesterséges fényvédők,

A videó részletesen elemzi ezen anyagok károsító hatásait: egyesek rákkeltők pl. az emulgeátorok közül a trietanolamin, mások pl. a szintetikus illatanyagok az Alzheimer kór, a Sclerozis multiplex kialakulásában játszhatnak szerepet. A kőolajszármazékok hatásai: eltömítik a pórusokat, akadályozzák a méregtelenítést, a gyulladásos folyamatokat erősítik. Ezek a hatások már éppen elegendőek ahhoz, hogy elmenjen a kedvünk a bőrünkre kenésüktől. A fluoridok – a videó szerint – 62 enzim működését akadályozzák – ide tartozik az ingerületátvivő enzimek is , melyek a kromoszómák szerkezeti módosulását okozzák, valamint a szabad gyökök koncentrációját növelik.

Számomra a legmeglepőbbek a mesterséges fényvédők kedvezőtlen hatásaival foglalkozó felvetések voltak. Különösen azért, mert a már ismertetett BBC ismeretterjesztő film (Lásd: A bőröregedés kutatásának meglepő eredményei címmel a „Harmonikus megjelenés” rovatban) éppen - talán túlzottan is – ezek használatára hívja fel a figyelmet.

Lássuk mi is az ellenvetés lényege!

A napsugárzás hatására termelődő melanin kiépüléséért az UVA, míg a kalcium beépüléséért az UVB sugárzás a felelős. Ha ezeket a napvédő leblokkolja – az kedvezőtlen hatással járhat. Ugyanakkor a rákkeltő UVC sugaraktól (ezekről eddig nem hallottam) – a fényvédők nem védenek. Meghökkentő az a hivatkozott tudományos vizsgálat, mely a Nap káros, rákkeltő hatásait vizsgálva megállapította, hogy egyetlen ember sem volt a rákbetegek között, aki foglalkozásánál fogva állandóan a napon tartózkodott volna pl. tengerész.

Nagy Réka „Ökoanyu” c. könyvében szintén foglalkozik a kozmetikumok összetevőivel és az Óbudai Platán Könyvtárban 2017. január 26-án egy interaktív foglalkozást is tartott teenagereknek: „Te tudod, mit kensz magadra?” címmel.

Az író javasolja, hogy vásárlás előtt nézzük meg a kozmetikumok az összetevőit. Lehetőleg ne vásároljunk azonos összetevőjű termékeket tartósítószer, illatanyag vagy egyéb adalékok szempontjából, hogy elkerüljük a halmozódást. Jó tudni: Ami az összetevő- lista elején szerepel, abból van a termékben a legtöbb, így ha pl. aloés krém esetében az aloe tartalom a lista végén kullog, úgy az hatástalan lesz.

A legvitatottabb összetevők között említi a habképző natrium-lauryl- sulfat (SLAS) jelenlétét. Szeretjük, ha egy sampon vagy tusfürdő kellemesen habzik.

De mi a baj vele?

A legnagyobb baj, a szerző szerint, hogy olyan alaposan tisztít, hogy eltávolítja a bőr védelmét szolgáló anyagokat is, emellett szárítja is a bőrt.

A parabénekkel az a probléma, hogy ösztrogénszerűen viselkednek és befolyásolhatják a hormonháztartást. Feltételezett szerepük van a mellrák kialakulásában.

A kőolajszármazékok csökkentik a bőr lélegzését, elzárják a pórusokat.

A PEG olcsó emulgeátor, mely a krémek vizes és olajos komponenseit kapcsolja össze, átjárhatóvá teszi a bőrt a káros anyagok számára.

Az aluminum tartalomról van olyan vélemény, mely „csak” allergizálónak tartja, más vélemény szerint eltömíti a faggyúmirigyeket. A könyv utal egy tanulmányra, mely cáfolja a mellrák kialakulásával kapcsolatos összefüggést.

Az illatanyagok allergizálhatnak. Sajnos nem kötelező feltüntetni, hogy milyen összetevőjű és mennyiségű illatanyag van az adott kozmetikumban.

Fentiek erősítik a tudatosság fontosságát kozmetikumaink vásárlásánál is. Bár a kísértésnek ellenállni nagy erőpróba, amikor számtalan, egészségesnek hirdetett, szebbnél-szebb kozmetikummal szembesülünk a boltok polcain.

Kíváncsian várom a hozzáértők egyetértő vagy cáfoló véleményét.

Idézzük fel az Antal Vali egyik, a kozmetikumokkal kapcsolatos videóját

 


:Egy búcsú-kép a természetes szépségről:


természetes szépség, vegyszermentes kozmetikumok


 

DrKónya Judit


Sixties.hu