Harmónikus MegjelenésNot Only For Sexagenarians

Stílusötletek – ötveneseknek 1.rész

2018-07-20 16:24:16

„A ruhák semmit nem jelentenek, amíg valaki nem él bennük”

Marc Jacobs

A hatvanasok stílusához már sok tippet kaptunk Lakatos Márktól, de sok-sok „stílusmorzsával” árasztja el az ötveneseket is, mely gyógyírt jelentenek ennek a korosztálynak, minthogy ezek azok az évek, amelyek egy nő életében a legnagyobb sokkot okozhatják.

Bizton állíthatom, hogy az teszi izgalmassá az 50-nel kezdődő életkort, hogy igazi, pozitív kihívás felvenni a kesztyűt, és bebizonyítani magunknak, hogy hormonváltozás ide vagy oda – egy nő minden életkorban nő marad.

Ez a korszak még nem túlkontrollált, a korábbi stílus megmaradhat – kisebb módosításokkal.

Hordhatóak a mintás, szűk nadrágok, és a leggings-ek – hosszabb tunikával. Viselhetünk még feketét-feketével – némi játékossággal: pl. egy kőszínű tunikával, egy csinos nyaklánccal, mert így a tiszta fekete szett sem lesz unalmas.

Jó tipp: tyúkláb-mintás ruha, testszínű balerina és meggypiros táska.

A tyúkláb és pepita minta ugyanakkor ne uralja el megjelenésedet. Pl. a tyúklábmintás ruhához ne hordj azonos mintájú cipőt vagy táskát. Ha trükkösen használod viszont, elismerő pillantásokat zsebelhetsz be.

A póló – ha nem tapadós, de nem is túl laza, akár kristálydíszítéssel is hordható, ha a csillogás nem emlékeztet a nappali csillárjára. A póló mellé jöhet egy karakteres mintájú vagy anyagú blézer vagy kardigán. A blézer, ha ¾-es ujjú, egy kecses órával vagy karpereccel, vagy egy feltűnő gyűrűvel – hódító lehet.

A kabát – puha anyagú, átlapolós legyen, a nappali viselethez derékig vagy fenékig érően, alkalmi ruhákhoz ¾-es hosszal, nagyon különleges alkalmakra egészen hosszú kabát is hordható. A bőrdzseki vagány megjelenést nyújt és mindenhez passzol.

Alacsony, alul-felül dús idomú hölgyek, akiknek ugyanakkor karcsú derekuk van – térdfölé érő ruhákat is viselhetnek – övvel. Az egyszínű öltözék nyújtja az alakot.

Bátran használjuk a nekünk jól álló színeket! A minden mindennel passzoló színelőírások kora – lejárt.

A blézer, ha az Chanel típusú, örökzöld marad, még farmerrel és bőrnadrággal(!) is hordható!

Tanács: „Ha csak egy ruha van a szekrényedben, az tunikaszerű legyen. Felkaphatod pólóra, leggingsre, harisnyára.”

A tökéletes nyári ruha világos, „darázsvonzó vagy épp pasztellszínű”. A magas környak kisebb keblűeknek, a „V” kivágást, kis ujjal a teltebb keblűeknek ajánlja a stylist. A zsebekkel ellátott, nőies szabású harangszoknyák és az „A” vonalú ruhák nagyon sikkesek.

A nadrágokkal  kapcsolatban Lakatos Márk az alábbi tanácsokat adja: ne oversize (túl méretezett) fazonokat válasszunk. A határozott szabásvonal feldobható merész ékszerekkel és színes szandálokkal. A fehér nadrág – ha erősebb anyagával el tudja tüntetni az itt-ott megjelenő hurkácskákat – jó választás lehet. Ugyanígy lehet pasztell színű nadrágot is viselni. Erősebb comb vagy fenék esetében – ne legyenek rajta széles zsebek és anyaguk ugyancsak, mint a fehér szín esetében, vastagabb legyen.  A csípőben erősebbek - tunikával viseljék. A cigarettanadrág előnyösebb, mint a capri. Ez utóbbinál hasonló színű felső, magas sarkú cipő vagy testszínű balerina – eléri a kívánt hatást. A farmerekből az egyenes szárú vagy enyhén szűkülő az ideális, bokacsizmával vagy telitalpú cipővel.

Jó tipp: Nadrágvásárlásnál egy magas sarkú és egy lapos cipő is legyen nálunk, hogy láthassuk, mihez passzol a nadrág.

A farmerkabát  a vagányság titka. Legyen rajta fémgomb, hímzés vagy egyéb díszítés!

Alkattipp körtéknek: „Telt csípőjű, mellben kevésbé erős, vagyis körte alkatú nőknek ideális felsőhossz a csípőcsont környékén van, így egyenlíti ki legszebben a csípő és a felsőtest közti különbséget. Bánj bőkezűen a mintákkal, díszítésekkel felül, és óvatosabban alul.”

Stílustipp: A „vajon felvehetem még ezt?” kérdésre – a válasz inkább a nem. A tökéletes új ruhatár felépítéséhez Lakatos Márk a következő kérdések megválaszolását tartja üdvözítőnek:

„Még mindig jól nézek ki a ruháimban, előnyösek az alakomnak?”

„A gardróbom darabjai tükrözik a mostani személyiségemet?”

„Könnyen tudok választani a ruháimból reggelenként? Megfelelnek a mostani életmódomnak?”

Legközelebb az ötvenesek számára ideális kiegészítőkről szólunk, és tippeket adunk Lakatos Márk segítségével a különböző típusú 5x-es hölgyeknek.

Mivel a vonzó megjelenéshez nemcsak az alkatunknak és stílusunknak megfelelő öltözködés szükségeltetik, rövid haj ötletekkel bombázzuk 50 év feletti olvasóinkat:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu