Harmónikus MegjelenésNot Only For Sexagenarians

Egy céltudatos nő vallomásai

Testimonies of a woman of purpose

2022-12-30 16:01:39

“Az én életstratégiám egyik alapja, hogy bárhol, bármilyen pályán, bármilyen helyzetben vagyok, ne legyek középszerű”

Pataki Ági

Az ünnepek egyik kellemes hozadéka, hogy mód van olvasásra is, akár egy teljes könyv erejéig. A karácsonyra kapott szép kiállítású életrajz Pataki Ágitól csábított arra, hogy ne tegyem be az elolvasandó művek közé, hanem rögtön ismerkedjek meg vele.

Egyetemista koromban vevőként többször betértem a Füredi gomboshoz a Kárpátia udvarba, mely az ő első  - anyósával közösen futtatott - butikja volt. Pataki Ági nem csupán szép nő volt, de korához képest érett személyiség is. Mivel egyidősek vagyunk, meglepett kellemes határozottsága, én ekkor még sokkal kialakulatlanabb csapongással éltem a joghallgatók mindennapjait.

Kíváncsi voltam életútjára, mert a 20 éven át sikeres modellség mellett józan megfontoltsággal divattal foglalkozó üzlet asszonnyá vált, majd 1990-ben újabb fordulatot vett élete. A Kovács Gáborral történő megismerkedés után férje mellett filmproducerként tevékenykedik. És a fotómodellkedés újra meg újra szerepet kap az életében egy-egy kozmetikai kampány arcaként. Kicsit emlékeztet Elon Musk hasonló korú, világhíres mamájára, Maye Muskra, aki 70-en túl is keresett manöken maradt. Azt vallja ő is: egy nőnek legyenek tervei.

Egy szép vonalvezetésű életút kezdetei

Eredetileg katonatiszt, majd leszerelése után könyvelő édesapa és irodavezető édesanya második gyermekeként konszolidált körülmények között cseperedett. 9 évvel idősebb bátyjával idillikus testvéri viszonyt ápol ma is. Jó kislányként külön németórára járt, kiválóan tanult - csak apró teenager kilengései voltak. pl. időnként alig-szoknyában járt, hatalmas napszemüvegben ült az iskolapadban. ( Ilyen falat-szoknyám nekem is volt és a rettenetes méretű napszemüveget is hordtam.)

Nemvolt lázadó, csak szemlélte az európai diákmozgalmakat. “Ma kicsit furcsállom, hogy tizenévesen hogyan tudtam ennyire kimaradni valamiből, amit utólag nagyon is lényegesnek látok, és ami a mai napig érezteti hatását.” Barátnője édesanyjának polgári életmódja és önálló egzisztenciája, a szabad gondolkodású miliő nagyon tetszett neki.

Kerékbetört filmszínészi zsengék

A Vörösmarty Gimnáziumban Sándor Pál szép lányokat keresett a “Szeressétek Ódor Emíliát!” c. filmjéhez. Természetesen megakadt a szeme Pataki Ágin, aki élvezte ugyan a forgatást és a társaságot, de rájött arra, hogy nem a színészet az ő útja. Bár volt egy egymondatos szerepe később Fábri “Hangyaboly”, majd Tímár Péter “Moziklip” c. filmjében, de a (0-as évek ezen próbálkozásait azzal magyarázza, hogy “jobbakhoz csatlakozni bármiben érdemes, még ha mi magunkat nem is tartjuk elégnek a feladathoz.”

Próbakisasszony Rothschild Kláránál

1970-ben első szerelméhez férjhez ment - menekülve a szülői szigor elől. 4 hónapig tartott a házasság, mert férje megcsalta. A bölcsészkarra nem vették fel helyhiány miatt, így idegenvezető lett. Egy chilei kormányküldöttség női tagjait kísérte a Clara szalonba.Klári néni úri lánynak nézte a nyelveket beszélő, elegáns megjelenésű lányt, aki nem modellalkatával kiválóan reprezentálta az átlagos termetű fogyasztók elvárásait. A Clara szalon exkluzív, egyedi kollekciója nem a “langaléta” modellekre készült, mert azokat a darabokat nem lehetett volna értékesíteni. Pataki Ági szerette az emberközeli divatszalon bemutatókat, ahol magassága (165 cm) nem játszott akkora szerepet, mint a kifutókon.Szarkasztikus öniróniával állapítja meg: “... minden ruha mutatósabb egy magas, vékony csajon, mint egy olyan kis …magyar tarkán, mint én.”

A Rotschild lányságnak köszönhetően “került az MTI reklámfotós részlegének holdudvarába.” Egy diploma portré fotózásra készült az első Fabulon fotó, mely tudta nélkül került az utcák hirdetőoszlopaira. Felháborodására - reklámszerződést kötöttek vele, ami az első volt Magyarországon.

Fabulon a bőre őre

KI ne emlékezne a Kálvin téri 1970-es mozaikképre a kor egyik legnagyobb avantgárd művészétől, Erdély Miklóstól? 2000-ben a mozaikot eltávolították, de műemléki védelem alá került. “... szerintem én vagyok az egyetlen élő ember, aki műemlékvédelem alatt áll.” 2018-ban a Kieselbach Galéria kiállítására összerakták a mozaik azon részét, melyen a modell szeme látható. Erről így ír: “ Számomra hallatlanul izgalmas, ahogy az ikonikus 1970-es Fabulon fotó immár 50 éve éli a maga életét, hol velem, hol nélkülem.”

A divat a szocializmusban

A szegénység csak az egyik oka volt a divat akkori hiányának. A másik ok a szocialista ideológia volt: a dolgozó ember imidzsét kellett erősítenie a ruházkodásnak, nem az önkifejezést, hanem a tömegbe szürkülést volt hivatva elősegíteni. A művészetek mellett a fiatalok éppen megjelenésükkel lázadtak, hippisnek, izgalmasnak, szexinek akartak látszani - farmerrel és hosszú hajjal. A divat ugyanis a szabadságot jelképezte. A manökeneket külföldi útjaikon figyelték, jelentéseket készítettek róluk, Pataki Ágiról is, és megakadályozták a külföldi modell szerződéseket.

A Füredi gombos és a Váci u. 10.

Már említettem, hogy anyósával együtt vitte a gombos üzletet, de dinamizmusa arra ösztönözte, hogy egyéb kiegészítőket pl. táskákat, öveket, bizsukat, cipőket is áruljanak. Ez anyósával való viszonyában feszültséget okozott. Menekülő útvonalként merész lépésre szánta el magát: Váci utca 10. alatti szép polgári lakását elcserélte ugyanott egy földszinti belső udvari helyiségre, melyet barátaival ő újított fel. Itt rendezte be első önálló ruha butikját Sztremi Ilonkával. Ilona hiánypótló, minőségi ruháival, ő pedig so-sok kitartó munkával fantasztikusan sikeres üzletet működtetett. A jövedelemből luxusutazásokat tettek második férjével. Mint írja, férje kiszeretett belőle, így intelligens módon elváltak.

Egy új fejezet: szerelem egy teljesen más fajta életet élő emberrel

1990-ben összekötötte életét egy remek humorú, mának élő, de őt egyenrangú partnerének tekintő producerrel. 1991-ben gyermekük született. Ettől kezdve Kovács Gábor megváltozott, egzisztenciális biztonságra törekedett, keményen dolgozni kezdett. A mai napig tartó házasság legnagyobb hozama - Pataki Ági szerint számára az volt, hogy megtanult nevetni és mosolygósan kezelni a problémákat.

Új szakma: producerkedés

Sikeres az együttműködésük a jó munkamegosztás miatt. Kovács Gábor komoly tudású, empatikus, könnyed, jó probléma megoldó, míg Pataki Ági a hosszadalmas, bonyolult, aprólékos feladatok ellátásában pl. forgatókönyv-fejlesztés, film promotálás, kommunikáció - vesz részt. A bizonyítékok a sikerre: Fekete kefe, Fehér tenyér, Üvegtigris 1-3, Fehér Isten - csak néhány a nemzetközileg is elismert filmek közül. Csak így tovább!

MIlyen ember Pataki Ági?

Nem díva és nem mórikázó jó nő. MInt vallja, önismerettel tisztában van mire képes és bízik is magában. Ugyanakkor tisztában van azzal is, mit nem tud. Jó csapatjátékos A munka mellett igyekszik jó anya és feleség lenni. Szeret olvasni, utazni, kulturális élményeket és tárgyakat gyűjteni, nyitott a világra.

És a külső?

E területen is működött önismerete. Szép volt, de nem ájult el ettől. Külföldön ráébredt arra, hogy a klasszikus szépségen kívül az érdekesség: “ a személyiség, a kisugárzás, a kedvesség, az elegancia, az intelligencia éppúgy sikeressé tehet modelleket. Összefoglalva. “Én biztos nem kerültem volna be a Nna Riccihez, itthon viszont jobban értékelték az átlagosabb karakteremet. Ebből is látszik, hogy nemcsak az számít, hogy te milyen vagy, hanem az is, hogy milyen a környezet, a fogadóközönség.”

Pataki Ági és az öregedés

A mai napig csodás megjelenésű, ma már brand-del bíró Pataki Ági nem fél az öregedéstől. Ennek megfogalmazására Szabó Magdát hívja segítségül: “Sosem féltem az öregedéstől, a haláltól sem, ami megkezdődött, végződik is egyszer. Ami meglepett, az édes, simogató felismerés volt: nekem az öregedés csak ad. S hogy fejében beleszánt sima bőrömbe vagy nehézkessé teszi a mozgást? Alig számít annak a derűs békének a birtokában, amellyel az ember a tükör helyett önmagával néz szembe,”

Ajánlom elolvasásra ezt az őszinte életrajzot, mely sok ponton korrajz is.

Nincs más hátra, mint további szakmai és személyes sikereket kívánjunk neki!


 


 

DrKónya Judit


Sixties.hu