Harmónikus MegjelenésNot Only For Sexagenarians

A stílusos nő Schiffer Miklós szemével 1. rész

2018-08-27 16:43:36

„Egy nő a kisugárzásával teheti emlékezetessé magát, azzal, hogy jelenléte természetes, hiánya pedig nyugtalanító”

Schiffer Miklós

Sokat beszéltünk már a stílusról, az eleganciáról. Most Schiffer Miklós: „Schiffer-Stílus/Nő” c. könyve alapján újabb titkokra derítünk fényt az ízléses, önkifejező ruházat kialakításához. A könyv pazar kiállítású, gyönyörű képekkel jól világítja meg a közvetített szöveg mondandóját. Cikkeinkben csak érzékeltetni kívánjuk ezt a szinte kimeríthetetlen témát.

Az adottságaink feltérképezése

A jól eltalált, saját stílushoz önismeret szükségeltetik. Legnehezebb elfogadnunk azt, hogy nem felelünk meg alkatilag és sziluettileg sem a legújabb trendeknek, de ha tudjuk, hogy mivel tudunk sáfárkodni a jó közérzetet okozó megjelenésünk kialakításánál, akkor kellő alapunk lesz ennek megvalósításához.  Az első feladat: álmodozás helyett szálljunk le a földre és vegyük figyelembe testünk objektív valóságát.

Másolás helyett saját karakter

Ha már elfogadtuk saját fizikumunkat, ehhez meg kell találnunk „az optimálisan illeszkedő forma- és színvilágot”, majd azt következetesen követnünk kell. A következetesség nehéz feladat, hiszen nap, mint nap találkozhatunk kipróbálásra csábító, trendekkel és nem könnyű azt elismerni, hogy bizonyos divatos öltözékeket már meg kell hagynunk a fiatalabb korosztályoknak.

Schiffer Miklós figyelmeztet: „A koruk alá öltöző nők összképe általában sikertelen és erőltetett.” Fontos tehát, hogy az életkor ne teher, hanem lehetőség legyen.”

Alkat-meghatározás

Lakatos Márk már megismertetett bennünket az alkattípusokkal. Schiffer Miklós ezt viszonylag egyszerűen határozza meg:

  • Homokóra  - hangsúlyos derék, telt mellekkel és gömbölyű fenékkel,
  • Téglalap  - azonos szélességű mell- és csípőrész, enyhe vonalú derékkal,
  • Négyzet – alacsonyabb és szélesebb testvonalak,
  • Körte – szélesebb csípő, keskenyebb vállak,
  • Ovális – gömbölyű formák mindenütt,
  • Gyémánt – telt felső test, has, kontúr nélküli derék és csípő.

Hogyan emeljük ki előnyös testrészeinket?
A színek

A világosak kiemelik a vonalakat, a sötétebbek jótékonyan takarnak, és élesebb sziluettet adnak. A kontrasztok könnyebben kombinálható ruhatárat eredményeznek. „A színek egymással viselése gyakran vezet fölösleges árnyalattobzódáshoz, a minták kombinálása pedig nagy időráfordítást és hibátlan érzéket követel.”

A személyiség varázsa

A stílus több, mint elegáns ruházat, jó smink és tökéletes frizura egyvelege. A ruha és viselője egységét is jelenti,  a viselés módját, a megfelelő fellépést, a modort és a beszédstílust. A stílusnak fogalmi feltétele az egyediség, a személyiség és a ruhadarab összhangja, vagyis az én varázsa.”

A stílusikonok és a brandek

Már cikkeztünk – többek között – Audrey Hepburnről, Coco Chanelről vagy Jackie Kennedyről, akik személyes példájukon keresztül lendületben tartották a divatvilágot. A stílusos nő sohasem „koppintja” az ikonokat, hanem belőlük inspirálódva próbálja a saját stílusát megtalálni. Schiffer Miklós óva int bennünket attól is, hogy egy-egy brand imázsát követve szolgaian hordjuk ezeket a darabokat, sokszor nem törődve azzal, hogy azok illeszkednek-e az illető karakteréhez, életkorához, alakjához vagy élethelyzetéhez.

A hódító nő

Már Coco Chanel is hitt a játékos nőiességben, a test vonzerejében, de azt rafinált módon, sohasem közönségesen kívánta ruháival megmutatni. A nő provokáljon finoman, adjon teret a nemek közötti örök játéknak.

A divat és a stílus

„A stílusos nőre sohasem mondanánk, hogy divatos… Még a divat maga a rohanás, és a folyamatos megújulása kioltja önmagát, addig a stílus lényege a lassúságra, az állandóságra épül, attól izmosodik és válik egyre eredetibbé… Divat nélkül azonban jó stílus nincs.”

A jó megjelenéshez sokszor a legegyszerűbb darabok szükségesek: „egy jól szabott farmer, fehér ing, kék blézer,barna stiletto cipő.” (stiletto cipők, vagyis az egészen vékony, fémmel megerősített, így stabil járást biztosító magassarkú női lábbelik)

A stílusos nő

Lássuk, milyen tulajdonságok mellett alkot egységet a ruházat és a személyiség, azaz mikor stílusos a megjelenés.

Schiffer Miklós az alábbi ismérveket sorakoztatja fel:

Ha

  • szexi – a finom sejtetés kötelező, hiszen a nőiesség nem veszhet el a ruházatunkból;
  • időtlen – nem az unalmat árasztó,fantáziátlanságot jelenti, hanem a hagyományos értékek új köntösben való megjelenítését, a stílus légiességét;
  • emlékezetes – a megfelelő egyensúly, a helyes arányok és a finomság a harsány extremitás helyett;
  • elegáns – az öltözék elegáns voltán felül a személyiség, a megjelenés, a mozgás, és a viselkedés összhangját jelenti.

Legközelebb a „stílus ízeivel” folytatjuk cikkeink sorát.


 


 

DrKónya Judit


Sixties.hu