KortalanságNot Only For Sexagenarians

Vilcabamba, az örök ifjúság völgye

2017-02-05 15:21:05

„Akkor öregszünk meg, ha a múltban több örömet lelünk, mint a jövőben”

John Knittel

A „Szent völgy” – Vilcabamba ezt jelenti – Ecuadorban, a perui határ közelében, 1400 méter magasságban van az Alpokban, 20 C fokos átlaghőmérséklettel.

A kutatások azt mutatták, hogy az itt élő előrehaladott életkorúak körében nincs nyoma a ráknak, cukorbetegségnek, elhízottságnak, szívproblémáknak, izületi gyulladásoknak vagy szellemi leépülésnek.

A kutatók ilyennek látták őket:

„Fürgék, mentálisan tiszták, van humoruk, a fizikai állapotuk pedig bámulatba ejtő. Versenyszellem nélkül élvezik a nyugalmat és megvetik a vagyon felhalmozását.”

A társasági élet

A vilcabambaiak esetében is megfigyelhető volt az idősek iránti tisztelet. „Egyetlen öregnek sem kellett attól félnie, hogy magára marad.” Az idősek bölcsességét csodálják a fiatalok. Akit komoly veszteség ér, számíthat mások támogatására és szeretetére. „Nemcsak együtt vetnek és aratnak, de a szomszédok megosztják egymással a születés és a gyász, a gyermekek házasságának és a szülők halálának élményét is.” Az összetartásnak, az egymás iránti megbecsülésnek tulajdonítható, hogy a kutatók szerint itt sohasem! Jegyeztek fel öngyilkosságot. Itt akiknek rossz kedvük van, nem visszavonulnak, hanem éppen mások társaságát keresik. „Oly ismert a barátokhoz való elgyalogolás gyógyereje, hogy Vilcabambában az a mondás járja: Mindenkinek két orvosa van, a jobb és a bal lába.”

Étrendjük

Szinte teljesen vegetáriánusok: gabona, zöldség, gyümölcs, magvak, hüvelyesek, mogyoró- és diófélék szerepelnek a mindennapi menüben. Egyszer-egyszer tejet és tojást is esznek, de egyáltalán nem fogyasztanak húst és vajat.

Fehérjeszükségletüket zöldségek, gabonafélék és hüvelyesek biztosítják. Szénhidrátként gabonát, kukoricát, quinoát, krumplit, édesburgonyát esznek. A zsírt avokádóból, magvakból, mogyorófélékből nyerik, tehát teljesen növényi eredetű a zsírfogyasztásuk. Édességként füge, narancs, görögdinnye, ananász, papaya, banán, mangó szolgál.

A legfontosabb jellemzője ezen kultúrának, hogy nem értékeli alul az öregeket, sőt a közösség hasznos tagjaiként tekint rájuk. Nem tesz egyenlőséget az öregedés és a leépülés között, és ezáltal az öregedést természetes változásokkal teli folyamatnak tekinti, amiben nem hiányoznak a csodák és a szépségek.

A következőkben Pakisztánba, Hunzába tesszük át figyelmünk középpontját, ahol az életerős matuzsálemi kor elérése nem számít csodának.

Ecuadortól a Pichincha aktív vulkán képével búcsúzunk.


Ecuadori öregek, derűs öregkor Ecuadorban


 

DrKónya Judit


Sixties.hu