KortalanságNot Only For Sexagenarians

Demencia - viszlát!

2020-12-02 10:33:21

„A változás nem jön el, ha másvalakire vagy megfelelőbb időre várunk. Mi vagyunk, akire vártunk. Mi vagyunk a változás, amire vágyunk”

Barack Obama

 Még néhány fontos kísérő jelenségről is beszélnünk kell, mielőtt az Alzheimer kór lehetséges javításának konkrétumaira rátérnénk. Ezekre a jelenségekre az egészségesnek hitt emberek esetében is figyelnünk kell, mert a szellemi hanyatlás nem öt perc alatt alakul ki.

Alvási problémák

Az alvás jó minősége a minőségi élet alapfeltétele. Az alábbi mechanizmusokon keresztül hat a szellemi működésre:

  • Az agy tisztulása a sejtek hulladékaitól ekkor valósul meg.
  • Alvás közben csökken az amiloid termelődés.
  • A nem-evés javítja az inzulinérzékenységet.
  • Javul a sejtek egészsége az önemésztő folyamatok beindulásával, melyek a már nem megfelelő működésű sejteket leépítik.
  • Új, támogató agysejtek képződése zajlik az alvás alatt.

Az alváshiány rossz hatással van az agyi működésre, és fokozza az elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, és az Alzheimer kór kockázatát. Az időnkénti légzéskihagyással járó, félig ébrenléti állapotot okozó alvási apnoe megakadályozza a sejtjeink megújulását. „Fontos, hogy az alvási apnoé kockázatának kitett emberek pl. akik horkolnak, a középkorú és idősebb férfiak, a túlsúlyosak, a vastag- és rövidnyakúak, és mindazok, akik napközben állandóan fáradtak – elvégezzék vagy elvégeztessék a vizsgálatot!”

Már megint a koleszterin!

Dr. Bredesen nagyon érdekes dologra hívja fel figyelmünket: a magas koleszterinszint nem mindig jár együtt érrendszeri betegséggel, viszont normál koleszterin szintű embereknél is lehet komoly érrendszeri probléma! Az érrendszeri betegség pedig önmagában hozzájárul a kognitív hanyatláshoz. Ami igen meglepő: „nem a magas, hanem az alacsony koleszterinszint társul a kognitív hanyatláshoz. Ha az összkoleszterin-szint 150 alá esik, nagyobb a valószínűsége az agyi sorvadás és zsugorodás kialakulásának.”

Áteresztés a gyomor-bél traktusban

Az áteresztő emésztőrendszer- szivárgó vagy lyukas bél szindróma - annyit jelent, hogy pl. gluténérzékenység, káros vegyi anyagok, alkohol, cukor, finomított élelmiszerek, tartósítőszerek, gyógyszerek vagy stressz miatt már nemcsak az aminosavak, legegyszerűbb cukormolekulák és vitaminok jutnak a véráramba, hanem a nagyobb méretű fehérje részecskék is. Ez szervezetszintű, gyulladást okoz, mely pl. az Alzheimer kór legfőbb oka. A lyukas bélfal emellett beereszti a baktériumokat is. Az immunrendszer ilyenkor sokszor reagál úgy, hogy a saját szövetekben is károsodást okoz, autoimmun betegségeket előidézve.

Az agy-ér gát áteresztése

Az Alzheimer kórban elhunytak agyában különféle baktériumot, vírust, gombát, egyéb mikrobát mutatnak ki. „Az Azheimer-betegek agya úgyszólván különféle élő szervezetek valódi „állatkertje”. A betegségnek nincsen egyedüli kiváltója, … sokkal inkább védekező reakció több különböző fertőzésre, illetve gyulladásos vagy toxikus behatásra.” Ezek a káros anyagok a szivárgó agy-ér gát miatt jutnak be az orron, a beleken át (az agytörzzsel összekapcsolódó bolygóidegen keresztül), sőt a szemen keresztül is! Ezt az állapotot az un. Cynex teszt 20 mutatja ki.

A ReCODE program – a visszafordítás eszköze

A szinapszisokat romboló vagy képződésüket akadályozó tényezők kikapcsolása után komoly feladattal nézünk szembe – megkezdjük a visszafordítás folyamatát.

Néhány fontos alapelvet rögzítsünk a ReCode alkalmazása előtt:

  • A beazonosított rendellenességeknél nem a normál, hanem az optimális szintre kell eljutni!
  • Nemcsak egy, hanem valamennyi rendellenességgel foglalkozni kell!
  • A kezelés nem tüneti, hanem ok-megszüntető.
  • A ReCode program teljesen személyre szabott, a rendellenes laborértékek alapján dolgozza ki az orvos.
  • Küszöbhatással dolgozunk, azaz ha kellő számú eleme a Protokollnak megvalósul, a kóros folyamat visszafordítható! Nm szükséges az összes tényező optimalizálása!
  • A program fázisokra bontott, az ismétlődéseken alapul.
  • „A gyógyszerek desszertként szolgálnak, nem pedig főfogásként!”
  • A komolyabb tünetek megjelenése előtt diagnosztizáljunk, hogy jó esély legyen a visszafordításra!
  • A ReCode szinte valamennyi eleméhez van kerülő megoldás, mankó, ha szükség van rá.

Ugye, milyen izgalmas? Legközelebb már tényleg a gyógyulással foglalkozunk, a táplálkozás – mozgás – alvás á stresszkezelés területén.


 memória, demencia, Azheimer kór


 

DrKónya Judit


Sixties.hu