KortalanságNot Only For Sexagenarians

Babavárás - sikerrel

Waiting for a baby with success

2023-08-12 16:43:04

„Az új baba olyan, mint minden dolog kezdete – csoda, remény, álom a lehetőségekről.”

 Eda J. Le Shan

Sokan ábrándoznak, majd egy-másfél év sikertelen próbálkozás után görcsösen vágyakoznak gyermekáldásra. Egyre többször hallani arról, hogy a pároknak meg kell küzdeniük a gyermekszületésért.

Most két, talán kevésbé ismert módszert adnék közre. Előnyük, hogy természetesek, nem kínozzák meg a leendő édesanyákat, és számos sikerrel kecsegtetnek.

Az egyik egy fiatal természetgyógyász, Tósa Tímea által alkalmazott megközelítés, mely egy norvég endokrinológus tudományos eredményei alapul. A Moccacino augusztus 10-i adásában (Íme az okok: optimális laboreredmények címmel) hallhattunk egy világosan, logikusan felépített, rövid előadást tőle.

A hormonegyensúly titka

Tímea elmondta, hogy az orvosok meghatározott protokollok szerint működve, ha a hormon- laborértékeket a megfelelő keretekben találják, nem vizsgálják tovább a hormonok szintjének egymáshoz való viszonyát. A pajzsmirígy, a mellékvese és a petefészek hormonok pedig kölcsönhatásban állnak egymással, meghatározott arányokban, és a labor vizsgálatoknál a szűkebb határértékek kellenének a teljesen jó hormonműködéshez.

Szerinte a probléma a kevéssé vizsgált mellékveséknél alakul ki: a stressz és az alvásminőség két döntő tényező. Ami figyelemre méltó, hogy a stressznél pl. a még betegségnek nem tekintett inzulinrezisztenciát vagy ételintoleranciát is figyelembe kell venni. Az alvásminőségnél a „bagolyéletmód” felborítja a cirkadián ritmust, azaz 22 óra körül elkezdődik a mellékvesekéreg által termelt kortizol szintjének leesése, ami a mélyalváshoz szükséges. A késői lefekvés miatt felborul a hormonegyensúly. Még egy érdekes megjegyzésre lettem figyelmes: az elektromos eszközök használata miatti elektroszmog  a prolaktin szintet emeli, pedig ez a hormon a karmester.

Tímea a laborvizsgálatok előtt két órát beszélget a kliensekkel, felderíteni a feltehető okokat. A férfiak esetében is teljes hormonvizsgálatot irányoz elő. A kapszulázott gyógynövény-komplexumokkal jó eredmény érhető el a sikeres babaprojekthez.

Néhány szó a prolaktinról

A prolaktin az agyalapi mirígyben termelődő hormon, melynek számos biológiai funkciója közül a babavárásnál a termékenységgel kapcsolatos funkció a lényeges. Ha magas a szintje, az nők esetében menstruáció kimaradást okozhat, gátolhatja a normál ciklust, a férfiak esetében pedig a magas szint potenciazavart okozhat.

Mi a prolaktin szint növekedésének oka?

  • a stressz,
  • alvásproblémák,
  • csökkent pajzsmirigyműködés,
  • vese és májelégtelenség,
  • PCOS,
  • Az agyalapi mirigy jóindulatú daganata.

Mellékvese problémák

Tósa Tímea előadása alapján kicsit kutakodtam a méltatlanul elhanyagolt mellékvese problémák témakörében. A hmedical.hu érzékletesen bontja ki az ezirányú tudnivalókat. A már említett cirkadián ritmust, azaz a fény és sötétség váltakozását a vesék csúcsán elhelyezkedő bonbon méretű két mellékvese hormontermelése irányítja. Ez a szerv felel a termékenységért, az alvásért és a jóllétért is. Az egyik általuk termelt hormon, a kortizol a mélyalvás (REM ) fázisában termelődik. Adott  mennyiséggel ébredünk, azt kell beosztanunk egész napra. Ha hamar elhasználódik, jön a kávé, mely stresszt jelent a szervezetnek. Ha nem alszunk mélyen, azaz későn fekszünk le, kevesebb a kortizol, és felbomlik a hormonrendszerünk egyensúlya. A kiégés és a meddőség is a szervezet kiszipolyozásának következménye!

Középpontban a kínai orvoslás

A másik módszer a kínai orvoslás bevetésével ér el figyelemre méltó eredményeket.

 Dr. Teng Wei Ya, kínai orvos- természetgyógyász, aki háziorvosként tevékenykedik, és betegei Virágnak neveznek – a Hatos Csatorna 2020. december 15-i adásában ismertetett meg bennünket a Havasi Lótusz intim betéttel, mely mind a női, mind a férfi szervezet tisztítását, vitalizálását célozza meg, és mindeközben a hormonháztartásra is hat, méghozzá a várt kisgyermek megérkezését segítve. Ohmer Anna és férje több éven át, több módszerrel próbált szülővé válni. Anna kétoldali petefészek gyulladás-sorozata és ennek következtében összenövésekkel küzdött. A nőgyógyász doktorok nem fűztek sok reményt a teherbe eséséhez. Kezdetben 3-4 hónapig folyamatosan használta a mélytisztító betétet. Utána félévente 1-1 hónapig. Ezalatt az idő alatt férje is bekapcsolódott a tisztító folyamatba, a férfibetét használatával. Ez igen különleges dolog, hiszen a férfibetét egyedülálló találmány. Mivel vékony, könnyen megszokható. A betétek különféle gyógynövényekkel vannak átitatva. A nemi szervek tisztításán kívül az általános közérzetet is javítják, energetizálnak. Bár én csak tisztításra használtam, meglepően jó közérzetről tudok beszámolni. A kúrát a százszorszép tea fogyasztásával kísérhetjük. Igen kellemes italról van szó, nem jellemzi a gyógynövény-teák esetében felmerülő mellékíz. Természetesen Dr. Teng egyém módokon is segíti a hozzáforduló párokat, ötvözve a hagyományos és a kínai orvoslást.

Kedves leendő szülők! Érdemes kipróbálni a fenti módszereket. Kellemes és sikeres babavárást kívánok!


 babavárás, meddőség, kinai orvoslás, természetgyógyászat


 

DrKónya Judit


Sixties.hu